Basszus, már megint itt a nyár. Igazából egy hónapja. Remélem, accomplishelek mindent, amit szerettem volna.

Már pakolsz haza... Istenem, de iszonyatosan hiányozni fogsz. Istenem, de iszonyatosan fellélegezhetek. 

Random disszertációíráska.

Nme egyszerű huszonévesnek lenni. Hát nem bazmeg.

Azért egy pillanatra ilyenkor mindig pánikba esik az ember, mert maga sem tudja, és nagggyon nincs erre egyszerű válasz. De véletlen olyan jó valamit rittyentettem erre össze a Slowly-ban, hogy muszáj idemásolnom.

Amikor végre kikeresed a VKontakte profilod, és hirtelen 2-3 oroszországi lányka körülötted előkapja a telefonját, hogy lefényképezzék a telefonod kijelzőjén a profiladataidat, hogy biztosan be tudjanak majd jelölni...

Amikor egy finn lánnyal, akivel addig nem is szóltatok egymáshoz, hirtelen ugyan annyira elkezdtek egymásnak örülni, mivel mindketten ismeritek a Tatarka-t, teljesen random módon...

Amikor Pásztorhórára hirtelen felindulásból megtanítok pár komit és udmurtot meg az összes többieket moldvaizni

Hihetetlen mennyi pozitív energia áramlott mindenkitől mindenki felé, és mennyire tudtuk egymást ünnepelni.♥

Smarter make-up choices, intermittent fasting, smarter dish choices (if I had money for salmon every day...), fat burning tea (for the placebo and extra added motivation and not else :D), Down Dog yoga app actually bought...

Nekem lesz a legbénább disszertációm az ELTE történelmében :( :( 

Hogy lehetek ennyire kétlaki?! És ez az állapot vajon meddig fenntartható? 

Az az öröm és egyszerre izgalom, amikor a te előadásod következik, de még az első beszél és egy kisebb tömeg gyülekezik már a folyosón, hogy a taps alatt bejöhessenek megnézni téged (és nyilván a többi előadót is, de pl. sokakat személyesen hívtam én, vagy simán ismerjük egymást). Azért na, elég nagy egoboost volt. 

És az az enyhe pánik, amikor már 3 perce húzod a bőröndöd egyik kezeddel, a másik kezeddel fogod a tálcát és egyensúlyozod rajta a folyékony szaftos indiai kaját (a csirke makhan miben más a masalától?), kb. fél kilométer / óra sebességgel totyogsz, és mindenhol emberek ülnek... De végül csak megszán, és odaszól valaki, hogy szabadul fel egy asztal.

Gratulálok, még egy toxikus megnyilvánulás (tényleg az eggst kell emlegetni, amikor egy ennyire érzelmi dolgot osztok meg épp, BAZD MEG?), még egy szög a kapcsolat koporsójába, legalább reinforszál, hogy nem döntöttem rosszul. Meg ez az undorítóság, ami itthon(?) várt... Minden ragad az olajtól. Bleh. Furcsa érzés minden is.

I sincerely hope this is the beginning of a beautiful friendship.

Még hogy a finnugor világ kicsi? Még annál is kisebb...  Viszont lett itthon is majális :) :) :) :')

És nem volt semmi baj. Kb. egy pillanatra sem éreztem magam rosszul, soha nem járkáltam egyedül, nem lepett el a szociális szorongás, volt társaságom, mindenki kedves volt, jók voltak a dalok, napi szinten öt nyelvet használtam, nem volt gond 4 másik emberrel egy szobán lenni. Csak túl rövid volt. Azt hiszem, kénytelen leszek jövőre is menni. Attyő, tau, meg minden! Hetekig dúdolni fogom ezeket a dallamokat. Egyrészt nagyon érzelmes is ez az egész, élőben látni ilyen "elfeledett népeket"... Elég nagy emocionális löket volt, na.

Két szó: IFUSCommunikáció, IFUSCOvert. (Az introvert és extravert mintájára.)

Alig várom a lipcsei konferenciát. Akkor is, ha tudom, hogy ehhez a finnugornyáritábor-osztálykirándulás-konferenciához semmi köze nem lesz.

Kaptunk akkreditációt a Rockmaraton fesztiválra, akik "szeretnék kimaxolni az együttműködést a Metal.hu"-val, úgyhogy ez most nagyon feldobott. Akkor láttam az üzenetet, amikor sétáltam haza az ATM-től, ahol levettem "egész sok" pénzt (csak ahhoz képest amúgy, hogy mennyit szoktam máskor egy összegben), és meg tudom tenni anélkül, hogy kétszer gondolkodnék, mert van ösztöndíjam, vannak munkáim, és van belőle annyi pénzem, hogy decens módon eléldegéljek, ami szintén hatalmas dolog.

Holnap indulok IFUSCO-ra, végre én is kimondhatom, hogy igen, IFUSCO, és bár van egy pár dolgocska, ami zavar és amitől parázok, meg ami esetleg kellemetlenséget okoz, azért mégiscsak izgalommal tölt el ez az egész.

A tervezgetés közben persze pár óra alatt össze is rittyentettem egy egész okés kis beszámolót a tegnap estéről, aminek szintén megvolt a maga boldogságtermelő-kvalitása... Egyrészt, hogy Sergej Lazar csinálta a Dalriada hangját, és agyonölelgettük egymást, és nagyonörültünk egymásnak, és akkor jajjmégegyölelés, ráadásul az ő kezdeményezésével, iszonyatosan aranyos volt – de végülis jó régi arc vagyok már a számára... Meg amikor Petrával a mosdóktól merchig tartó távon, nem számoltam, de kb 6-8 ember jött oda köszönni, lepuszilni, üdvözölni, egy-egy szóra megállni :)))) #folkmetalbulik

Boldogság.

Annyira jó megtapasztalni, ahogy a kisegyetemista évektől (persze meg mégkorábbtól is) nézve az életszínvonalam napról-napra emelkedik. *Immense gratitude*

Ne arra gondolj, hogy mi minden fog hiányozni, hanem hogy eddig mi minden hiányzott. Ha kell, úgyis megtaláljátok egymást újra. 

Digital nomad akarok lenni... digital nomad akarok lenni... Oh wait, digital nomad vagyok. - Jött a felismerés, amikor kb 4-5 óra otthon-nem-levés után tudatosítottam, hogy már legalább 3 futó projekttel kapcsolatosan dolgoztam és intézkedtem valamit, mindezt igazából csak egy laptop, meg pár írószer segítségével... Úgyhogy a világ végülis nyitott :) A tavasz pedig menthetetlenül megjött. 

Születésnapi buli után állni a Móricz Zsigmond Körtér egyik buszmegállójában az első éjszakaira várva, enyhén becsípve... Az eső egyre inkább szakad, a kedvem jó, sőt kimondottan feldobott... És akkor Dalriada. Hirtelen minden visszajött, hogy mennyi mindent jelentettek ezek a dalok, milyen volt annyiévesnek lenni, továbbá hogy a szerzemények még mindig nagyon durván megállják a helyüket.

(65000/80000)

A múltkori blogolást most még azzal is ki tudom egészíteni, hogy az is igencsak jó érzést kelt bennem, és nagyra értékelem, hogy milyen emberek vesznek körül. Nagyon éltem a tegnapi társaságot is <3

A Spar-ban van egy akció, 2 mosószerre, ha kettőt veszel, olcsóbb... Ezt már nem vettem meg, mert nem lesz elhasználva... Azért szomorú ez...

Az elmúlt pár napban páróránként volt valami metalos, zenekaros, újságírós, szervezős tennivaló, és ez annyira jól esett, és annyira élvezem. Ezek a zenekaros cuccok tényleg éreztetik velem, hogy jó helyen vagyok, és imádom a jelenlegi helyzetemet. Ez annyira én vagyok :)

Ami viszont meglepett, hogy tényleg mennyi tervem van és mennyi lehetőség áll előttem. Csak akkor tudtam felmérni ezt a mennyiséget, amikor SK-nak a kérdésére elkezdtem ecsetelni. Egyrészt digitális nomádkodni mikor, ha nem most, másrészt mehetnék akár posztdoktorira is tovább kutatni, ott van a konferenciatolmácsképzés sok zsozsóval, önkénteskedés, mint már mondtam, vagy megszedni magam egy SSC-ben mondjuk 1-2 évig, esetleg a nyelvi megoldások vállalkozás, tényleg millió dolog, és ez bizakodással tölt el. Mindjárt keresek valami ilyen "levél a jövőbe" lehetőséget és írok a pár évvel későbbi magamnak, kíváncsi vagyok, mi lesz... :)

Jelenleg pedig NVivo #tanulási. Szoftvert tanulok használni, nem is rossz. Végre valami igazán más :) 

De jó kis produktív nap! A hétvégén valahogy félrecsúszott a to do listám pontjainak pipálgatása, de ma végre elég jól pótoltam. Délelőtt voltam ismét tornázni (alig várom az izomlázat holnap a combomban és a hasamban). Tudtam, hogy szükségem van környezetváltozáshoz a produktivitáshoz, úgyhogy ezt meg is tettem, és azt hiszem, megérte ez a kis coffice-ozás, mert nem kevesebb, mint öt (összetett) címkét lefordítottam. Jó volt visszatérni. És még kaját is csináltam! Este pedig megírtam életem első orosznyelvű absztraktját. Kimondottan vicces, de tényleg, igazán szórakoztató folyamat volt egy "igazán" idegen nyelven tudományos szöveget írogatni, kicsit olyan volt, mint egy puzzlezés, hogy hát vajon mi mehet hova...Viszont büszke is vagyok magamra, ugyanis nagyon szűk egy óra alatt összedobtam a teljes absztraktot, ami abból következett, hogy egyrészt van Zoterom, amivel könnyen illesztettem be hivatkozásokat, másrészt van a fejemben egy jó kis áttekintésem, hogy mire miből kell hivatkozni, harmadrészt, ami nincs konkrétan bibliográfiai adatokkal még a fejemben, azt viszont rögtön tudtam, hogy hol keressem, hogy melyik mappának melyik fájljait kell kinyitnom ahhoz, hogy összeszedjek egy-két jó kis adatot, hivatkoznivalót.

Remélem, jó lesz az IFUSCO, és egy pillanatig sem a szokásos "jaj, el akarok tűnni, senkinek nem vagyok érdekes és sehova nem tudok beilleszkedni, és senkihez nem merek szólni" érzés lesz bennem. De félek. Mindenki annyira cool, tudományos, király, ismerik egymást, élik ezt, visszajárók, közösség, hatalmas tudással, minden bizonnyal belsős poénokkal. Na mindegy. Jó lesz és kész =) Nagyon jól esett, hogy olyan sokan beszívecskézték a kommentem, hogy én is tervezek menni. Igen, ilyen kis dolog olyan sokat tud jelenteni... 

Jó együtt lenni, de őszintén szólva az is jó, hogy folyamatosan a szemem előtt van a mindenféle rossz, zavaró, idegesítő dolog, és így mindig tényleg emlékeztetre vagyok, hogy mennyi mindent nem kell hamarosan elviselnem :(

Nos, visszaszabadultam Pestre és egyelőre elég jó, végre kicsit jobban ki vannak töltve a napjaim, szinte furcsa már újra emberek közt lenni, pláne rögtön ennyi ember közt. Tiszta hermit voltam, haha.

Az első nap, amikor mentem is valamerre, tényleg olyan voltam, mint a fiatallány, aki először szabadul be a székesfővárosba, és mindent imád, és sétál, és vigyorog, és megy, és van :) Az órám is nagyon jó volt, ez szuper hasznos lesz, végre valami, és a tanárnő is atomjófej. A Nyelvtudományi intézet meg szép lett nagyon :)

És a hajam is, mert Vivi zseni :3

A pilates meg a gerincyóga (bocs, spine-art) szuper volt, nem hittem, hogy pont a jóga lesz majd az, ami leizzaszt. For a healthier body and soul! Nagyon érdekes volt, hogy kb. csak annyitól, hogy a kis szobanövényem leveleit egyenként megtisztogattam a ráült portól, mennyire connected to nature-nek éreztem magam.

Megvettem egy szoftvert. Bizony. Ha a TKP állja, ujjongani fogok. Shit is getting real.

Ma mondtad, hogy nézegettél már szobákat, és szabályosan elkezdett émelyegni a gyomrom.

Viszont muszáj magamnak mantrázni, hogy mi mindenért érdemes még élni, és mennyi mindenhez tudok még kezdeni. 30 éves korom előtt mondjuk kimehetek még EVS-sel akár Finnországba. Én leszek vajon az első doktori fokozattal rendelkező személy, aki önkénteskedni akar menni valami random helyre, húszévesekkel? Sajnálom, tényleg ez vonz. Hogy őszinte legyek, egy részt azért is tervezgetem ezeket, hogy elvonjam a figyelmem arról, hogy mit veszítek. A szereteted. Az otthon melegét. 

Nagyon hálás vagyok, hogy tényleg felnőttek módjára tudtunk beszélni, nyugodtan, és hasonló következtetésekre jutottunk. Az a baj, hogy talán kicsit túlságosan is kapaszkodom ebbe a pozitív érzésbe, hogy nem fulladt az egész utálkozásba, sőt, épp egymást biztattuk. Iszonyatosan hiányozni fog ez az egész. A szereteted. Bár tudnánk jól szeretni – te is, én is. A sok jó utáni összezörrenés meg milyen szimbolikus volt  :'( Most nem is tudom, mit érzek igazán, bár az biztos, hogy az elmúlt napokhoz képest kő esett le a szívemről.

Félek a következő pár hónaptól, mert ez így nem éppen ideális. 

Veszekedésre hazajönni és hirtelen sehol sem otthonérezni magam kiváltképp szar volt.

Mai egy Verschik-PPT-t olvastam el, ismét csak kedvtelésből... 

De 19 interjú kész és 5 van hátra!!!

Szóval más világnézetek, na. 

Ma elolvastam egy tanulmányt kedvtelésből. Van remény.

Emellett viszont iszonyatosan csekélytudásúnak, nem adekvátnak, nem professzionálisnak érzem magam.

A mai cikkolvasgatás az egyedül való lakásról, életről reménnyel töltött el, a Rockmaraton tervezgetése pedig pont ellentétesen hatott. Nem lehetne megint kicsit abban a korban lenni, ahol a dolgok csak úgy történnek, és nem kell döntéseket meghozni?

Szerinted tényleg létezik olyan kapcsolat, ami a felek 100%-os önfeláldozásából áll és ahol a másik ember a prioritás... 

...létezik?

Olen yksin ja yksin nyt kai jään

Lieneekö minulle paikkaa...

Hihetetlen, hogy mire leülök blogolni, elfelejtem, hogy mit akartam.

Indul lassan a következő szemeszter, állítom össze az "órarendet", és mivel bizonyos okok miatt már tudom, hogy muszáj self-sufficientnek lennem, elkezdtem kicsit jobban összeválogatni, hogy milyen órákra lenne érdemes bejárnom. Remélem, mire kezdődik a félév, meglesznek az interjú-átiratok, ugyanis januárra terveztem ezt a munkát, és még mindig nincs meg, február harmadikán. Úgyhogy ez az új határidő, az már csak menni fog, nincs már olyan sok hátra. Aztán kérdés, hogy hogyan tovább. Pont pár napja találtam rá egy random Twitter-postból az NVivo nevű programra, amit pontosan kvalitatív elemzésekhez találtak ki, és már a demóvideóban is azt mutogatják, hogy az interjúkat hogyan lehet vele kódolgatni, úgyhogy nagyon megörültem neki. Ráadásul €60-€80 az az összeg, amit még ki is fizetek egy ilyen szoftverért. Már csak a tanszék torkán kell valahogy lenyomni, hogy igenis a nyelvészeti etnográfia, identity construction meg egyéb ilyen dolgok IGENIS nyelvészet. Bár, ha minden kötél szakad, mentőövnek ott van a mindenféle lexikai dolog, amiket szintén ki tudok szűrni az interjúkból, és ha túlmagyarázom, az már elég sok. Még mindig fogalmam sincs viszont, mi legyen a következő terepmunkám célja, tárgya, fókusza, ami lassan már kezd aggasztó lenni. Egyelőre lehet izgalommal várni, hogy elfogadnak-e a Societas Linguistica Europaea-ra, hány revision kell még a PLC tanulmányomba, megyek-e IFUSCO-ra, meg ilyenek. 

Metal.hu színtéren ismét nagyon oké minden, azért amikor a Nuclear Blast kér meg (oké, nyilván alapvetően egy felajánlás és javaslat volt, nem kérés), hogy ugyan interjúzz már az előzenekarral is, és kapsz hozzáférést a promóanyagos iPool-hoz az isssszonyatosan satisfying.

Érdekes, hogy pár mondat után tudnak akár barátságok kialakulni, meg egymásra rá tudtok érezni, és ugyan azt (nem) érezni egymás iránt.

Furcsa már, hogy másfél hónapja itthon vagyok. Tényleg félelmetes lenne hosszútávon hozzászokni anyuci pici lányának lenni, de jelenleg tényleg kényelmes, és szerintem úgyis megyek vissza. Azután pedig fogalmam sincs, hogy mi lesz, elég szar ez a se veled, se nélküled állapot, szeretlek is, de meg is fojtasz, veled is akarok lenni, mert jó veled, de szabad is lennék, külön is lennék, mennék mindenfelé, hiszen már végre megtehetem, és most mégsem. De hosszútávon boldog lennék? Lassan már szerelmesnek lenni is hiányzik :( 

 Az Amorphis koncert után pár nappal kénytelen voltam felhagyni a zenekar dalainak hallgatásával (miért volt 3-4 TELJES olyan Amorphis album, amit még SOSE hallottam? még finn metal fangörlnek is imposztor vagyok bazmeg :D). A következő napokban annyira rabjává tett a Sky is mine / From the heaven of my heart / Sampo dallamvilága, hogy konkrétan nem hagyott aludni, nem is tudom, történt-e már velem ilyesmi, de majd szétrobbant a fejem a cikázó gondolatok helyett a cikázó dallamoktól... Szerencsére már jobb, lol. Remélem legközelebb megölelem Esát.

Nem, nem írok évösszegzést, még azt a kinyomtatós évkönyvet sem töltöttem ki, mert egy lusta disznó vagyok, arra pedig majd időt szeretnék fordítani, mert jó ötletnek tartom. Évértékelőt azért nem írok, mert nem áll meg a világ, az élet, az időszámítás egy önkényesen kijelölt december 31-én, és nem, számomra nem kezdődik új időszámítás január 1-jén.

Azt, hogy jobban törődöm az egészségemmel, legalább egy kicsit, december utolsó napjaiban fogalmaztam meg, szintén semmi köze az újévhez. 

Megtörtént az első elutasításom - nem fogadták el az absztraktomat. Az indoklással talán még egyet is értek, de azért még igenis nagyon fáj, pláne, hogy egyrészt szerintem a munkám igenis megüti a szintet, másrészt, pedig hogy nem a Sociolinguistics Symposiumról van szó, hanem az AlkNyelvDok2019-ről. Hát, egy publikációval kevesebb, minek is az, ugye. Nehéz az ilyen visszautasítások jelen nem lévő butaság által generált üzenetét, miszerint nem vagyok elég jó, ebben az amúgyis imposztor-szindrómával teletűzdelt életmódban és pályán nem internalizálni. De nagyon igyekszem.

A jó hír az, hogy 25-ből 7 interjúm le van gépelve.

Meg hogy előttem az előbb még üres "nyomtatós papíron" kesze-kusza betűkkel, valami kérdőív kitöltéséért kapott, azóta megimádott sokszínű tollal írva, gyarapodnak a Tyr és az Amorphis interjúkérdések is. Ez legalább megy. Mondjuk a music biz, azt hiszem, úgyis jobban vonz, mint a kutatás életfogytiglan, főleg havi 160-200-ért. 

Forwardoltak ma egy tök jó kis konferenciafelhívást, április, Prága, talán van esélyem, de most hirtelen eltűnt a lelkesedés. 

What if I am a fraud? :O 

Meg milyen jó annak, akinek tudományosan aktív agytröszt a témavezetője

Egy barátnőm, aki eredetileg szlovák, de Finnországban él, nagyon jó kis cikket hozott össze a sisuról. Finnországból szemléli mindazt az északmániát, ami mostanában a világban zajlik, és aminek folytán millió és egy könyv jelenik meg mindenféle életstílusokról. A továbbiakban az ő cikkének fordítását közlöm, a saját blogjáról, amit itt találtok: https://mimivofinsku.wordpress.com/ (Michaela Ištokova blogja)

Következzék tehát a cikk:

Ivetka barátnőm nem olyan rég küldött egy linket egy sisuról szóló könyvre, mert a lagom, hygge, ikigai meg nemtommi után a finn sisuból is muszáj ám pénzt csinálni (ha esetleg nem tetszene ez a könyv, van ám másik is!)

Amikor ezt bámulod már harmadik hete, és még nem jársz terápiára, biztos lehetsz benne, hogy éppen növekszik a sisud. Fotó: Pixabay.

Mint a sisu finnországi bevándorló kultivátora, mesélek egy kicsit a sisuról. Mert annak ellenére, hogy a sisuval csomót büszkélkednek a finnek, a havi hatvanezerből élő, kelet-magyarországi Julcsa is rendelkezik vele, csakúgy, mint a szétbombázott Szíriában túlélni próbáló Ahmed, vagy Jane, az Aucklandben csupán az ösztöndíjából meg szar diákmunkából rezsit fizetni próbáló diák, akinek már a töke tele van a melóval, és smack levesre is alig jut.

Mert a sisu csakis ez – hogy makacs vagy, mint az öszvér, és igenis kitartasz.

Istenbizony! Itt akár véget is érhetne ez a cikk, mert tényleg nincs mit hozzátenni, mindannyian tudjuk, hogy kell magunkat megmakacsolni és kitartani – de oké, Finnország a téma, úgyhogy adok pár Finland-specific példát a finn sisuról, és az én „sisu tréningem” során megfigyelt finnekről. Bónuszként írtam hozzá finn neveket is, mert szépek – és pár kivételtől eltekintve – szép a hangzásuk.

• amikor kint sötét van, hideg, nagyon párás a levegő, és egyszerűen undorító az időjárás, és Joonas bácsi csakazértis felveszi a nem éppen szexi futónadrágját, és lekocog a tengerre, ahol mégundorítóbbak az állapotok, és mégnedvesebb minden, és még a balti szél is az arcába fúj
• amikor Outi és Teemu csakazért is kitartanak amellett, hogy a hétvégén mostmár TÉNYLEG lemennek a nyaralóhoz, és az sem tántorítja el őket, hogy munka után még három órát kell vezetni, sem az, hogy a nyaralóban hideg lesz, valószínűleg még fát kell vágni, és enni sem nagyon lesz mit – és tényleg elmennek, mindent szépen megoldanak, és még a végén jól is érzik magukat
• amikor Marjukka, a kicsi Kirsi anyukája azt mondja, hogy ideje Kirsit hozzászoktatni a meleg szaunához, és be is megy vele, Kirsi persze nyafog és ellenkezik, de Marjukka nem zavartatja magát, és a szauna után még meg is mosdatja Kirsit a hideg vízben. Kirsi persze az első pár alkalommal szenvedni fog a szaunában, de egy idő után megnő a sisuja, és hozzászokik. Sauna is life.
• amikor kint -37°C van, mindenhol hó és jég, és Ilkka bebiciklizik az előadására, mert minek buszozzon, ha bicózhat is (true sztori, Ilkka haverom így bringázott anno a karéliai fagyban egyetemre, és túlélte, meg az orra is megmaradt, meg minden)
• amikor a munkanélküli Onni elkezd valamit intézkedni a finn hivatalokkal, amelyek bár online is elérhetőek, és az ügyintézők viszonylag kedvesek, de még így is legalább egy doktori fokozat és három Xanax kell (és persze sisu!), hogy kibogozd azt a bürokratikus mizériát…

…szóval értitek. A sisu a kitartás, és NEM finn találmány. Minden bizonnyal lehet rá semmiről sem szóló könyveket írni, meg lehet nyomni a marketinget, mert ugye minden, ami északi, nyilvánvalóan cool.

Ha lesz kis időm, én is írok egy jó kis eladható, izgi, egyedi könyvet valami északi cuccról, meggazdagszom, és beleírhatom az önéletrajzba, hogy BESTSELLING AUTHOR, mert a könyv azonnal el is foglalja a mucsaröcsögei könyvesbolt TOP polcának első pozícióját. YASSSS BITCH #GIRLBOSS FUCK YEAHHH LEAN IN!

Ha elveszel egy ilyen, tökugyanúgy kinéző finn erdőben, biztos kötélidegekre és sisura lesz szükséged (és lehetőség szerint iránytűre, GPS-re, és feltöltött telefonra), ha esetleg haza is akarsz találni. 10-ből 9 finn egyetért! Fotó: Pixaby.

Jaj, jut eszembe, ez is sisu!

A Sisuviina ivásához biztosan kell sisu! Fotó innen.

Meg Sisu kamion is létezik…

Finnországban jó sok van belőle, és a sofőröknek hozzáillő elhatározott sisu-arckifejezése is van. Fotó innen.

Hát, itt tartunk. Veled szar az életem, néküled meg sivár.

"Biztosan?"