Ma először nem láttam csúnyának magam

2024/03/15. - írta: Vitzus

amikor tükörbe néztem a fodrásznál. Igencsak nem egy flattering hely, az ember be van burkolva abba a köpenybe, a haja tiszta víz vagy épp hátra van kötve, a tükör patyolattiszta, a megvilágítás jó és erős... Nagyon kiemeli az ember arcát ez a helyzet. Régebben rendesen szégyelltem magam és utáltam tükörbe nézni a fodrásznál, és amennyire lehet, kerültem a saját tekintetem. Már-már rosszul éreztem magam amiatt, hogy szegény fodrásznak egy ilyen csúnya lánnyal kell foglalkoznia.

Ma viszont a hajvágás alatt egy olyan élmény ért, amitől annyira elérzékenyültem, hogy jó, hogy nem pityeredtem el. Megtörtént egy olyan áttörés, amikor a tükörbe néztem, és azt gondoltam magamban: Milyen különleges arcom van!

Sajnos teljes dichotómiában éltem az eddigi életem: az ember vagy klasszikusan szép, vagy csúnya. Más opció nincs. Vagy szép, nagy, igézű szemeid, keskeny, lehetőleg pisze orrod és keskeny, de formás állad van, vagy csúnya vagy. Mert ami arc nem "SZÉP!" az ugye bizonyára csúnya. És én ezt tényleg elhittem, zsigeri szinten. Nem vagyok olyan, és ez egy negatívum. Még most is küzdök ezekkel a gondokkal, de ez az áttörés így is óriási volt. Minden bizonnyal az érettség jele, de ma el tudtam magamban könyvelni, hogy talán az átlagostól eltérő az arcom, elég kicsik a szemem, talán aránytalanul is, és meglepően széles, fiús az orrom alsó része, csúnya, az nem vagyok. Nem egy csúnya lány néz vissza a tükörből. És ez fantasztikus. Talán egyszer még szereti is fogom az arcomat és a... unique feature-imet...

Szólj hozzá!

Miért "utálják egymást az észtek"

2024/02/28. - írta: Vitzus

Nem egyszer hallottam olyat, hogy every Estonian hates every other Estonian, meg ennek megannyi tarkán megfogalmazott változatát. Hogy megbizonyosodjak róla, hogy ezt nem csak kitaláltam vagy álmodtam, hanem tényleg szoktak ilyeneket mondani az emberek, megkérdeztem Tanelt, aki megerősítette, hogy ez bizony egy létező jelenség, de legalábbis létezőnek vélt jelenség alapján megfogalmazott létező mondás – és végre megértettem, miért. A megértést ráadásul egy rendkívül prózai, mindennapi, apró esemény segítette elő.

Egy hétköznap délután sétáltam haza a belvárosból, és át szerettem volna kelni a zebrán, talán a Keldrimäe úton. Mire zöldre váltott a lámpa, az úttesten a zebrára gördült egy kisteherautó, teljesen blokkolva azt, és ezzel az én utamat is. Bennem sajnos rögtön felment a pumpa. Nagyon hideg volt, otthon várt a munka, szóval millió okból siettem volna haza, erre nem tudok kilépni a zebrára „emiatt a hülye miatt.” Átkoztam is őt magamban, hogy hát „nem igaz, hogy nem tud ez a barom normálisan közlekedni”, és „a francért kell ilyen idióta módon, a zebrán megállni, amikor meg lehetne előtte is”, stbstb...


Amikoris a kisteherautó (egyébként azt hiszem, valami kaja/élelmiszerbeszállító volt) anyósüléséről kinézett egy kicsivel barnább bőrű (talán török; vitték a kebabot, vagy ilyesmi) 30-as 40-es férfi, és „Jaj elcsesztük, jó hülye helyzet, haha, hoppácska!” arckifejezéssel rámmosolygott/vigyorgott, gyakorlatilag jó, hogy a vállát nem vonta meg. Viszont mosolygott. Még bocsánatot sem kellett kérnie ahhoz, hogy bennem egy pillanat alatt elmúljon mindenféle ellenséges érzés; egyszerűen az, hogy elismerték, hogy hibáztak, és az anyósülésen ülő kolléga velem emberi kontaktust teremtett, azon nyomban levitte bennem a pumpát. Magam is meglepődtem, hogy egy varázsütésre nemcsak, hogy megnyugodtam, de gyakorlatilag jókedvem is lett, és utána még napokig ezen az eseményen gondolkodtam.


Ha ez a mosoly és szemkontaktus nincs, valószínűleg hazáig dühöngtem és fortyogtam volna magamban, és Tanelnek is úgy meséltem volna, hogy „képzeld, ez az idióta…” De a kapcsolat megteremtése után már nem úgy tekintettem az autóban ülőkre, mint potenciális ellenségre, akik „csak azért voltak ott, hogy nekem keresztbetegyenek”, hanem mint embertársaimra, akik éppen nem ideálisan vezettek, és a gond, amit ezzel okoztak, igazából minimális.


Az eseményt milliószor átgondolva, és a saját felvidulásomra emlékezve arra jutottam, hogy talán ez hiányzik az észt társadalomból, de legalábbis a nagyobb városokból – az emberi kapcsolódás, a mosoly, a szemkontaktus, a „we are in this together” életérzés (cserébe itt felsőfokú individualizmus van). Ha én meg tudtam nyugodni azon nyomban ennyi kis apró gesztus hatására, minden bizonnyal más is meg tudna, és már nem is kellene „utálnia a többi észtet.”

Szinte biztosra veszem, hogy itt nincsenek meg azok a szociális elsimító mozzanatok, mint otthon, amitől rögtön jobbanérzed magad, kapcsolódsz a másikhoz, és már nem is tudsz rá annyira neheztelni. Otthon sokkal gyakoribb, hogy az emberek gyakorlatilag bármi apróság miatt kapcsolódnak és megosztják a napukat egymással akár egy másodperc erejéig is – legyen az indok akár az, hogy a Kálvin téren nem indul el a 4-es metróhoz levezető lift, mikor a néni nyomja a gombot, de nekem meg ugyanerre a mozdulatra már elindul – az eset után annyira természetesen mosolyogtunk egymásra, és kommunikáltuk testbeszédünkkel, hogy „Hát, a fene sem érti!”...

Az esemény megtörténtekor rögtön belémhasított az érzés, hogy mennyire is éhezem-szomjazom ezeket a jellegű mindennapi szociális mozzanatokat... Azt észtek szerintem akkor sem vennének fel egy idegennel szemkontaktust, ha ezzel meg tudnák menteni a világot a pusztulástól. Pedig elsősorban saját magukat lehet, hogy megmentenék a bezárkózottság, elhidegülés és a harag veszélyeitől.

Szólj hozzá!

A 2023-as év koncertje

2024/02/25. - írta: Vitzus

A 2023-as őszi stockholmi In Mourning koncertet tavaly kineveztem az év koncertjének, hiszen a teljes kirándulás, de maga a koncert része is egyszerűen fantasztikus volt. És ha már így állunk, úgy gondoltam, igazán szomorú lenne, ha az egész élmény egyszerűen csak feledésbe merülne – és magamat ismerve bizony ez várna rá, ha nem kreálnék neki szándékosan írásos nyomot és emléket.

 

2023 Halloween hétvégéjén Stockholmba vettük az irányt egy már-már szokássá váló külföldi kiruccanás+metalkoncert kombó erejéig. Gyakorlatilag az egyik legkedvencebb elfoglaltságom, mert magába foglalja mindkét legimádottabb időtöltésem: az utazást és a koncertrejárást - mi lehetne jobb?

Nem is emlékszem már, mi jött hamarabb: lehet, megláttam az olcsó stockholmi repjegyeket a RyanAir appjában, vagy a koncert eseménye a Facebookon volt a katalizátor? Lehet, hogy a kettő együtt, de persze mégis inkább az eseménynek kellett annak lennie, ami igencsak, úgyszólván, beindította a fantáziám, majd megtudván, hogy viszonylag kevés pénzből meg tudok járni egy új országot is, nem volt kérdés - megyünk! (Na jó, Tanelt lehet picit győzködni kellett, de én akkor már tudtam magamban, hogy ebből utazás lesz).

Ez az utazás pedig egy számunkra is meglepően csodálatos élmény lett, egy amolyan igazi feelgood-hétvége, a nehézségek (kis egészségügyi gond) ellenére is.

Az első nap viszonylag későn landoltunk, de hamar megértettük a tömegköz-rendszert, bevonatoztunk a városba, megtaláltuk a szállót, és egy órányi szusszanás után újra ki is mozdultunk, megnéztük a belvárost, ettünk egy hambit, és igazából csak mentünk amerre láttunk, kötöttségek és cél nélkül (jó, egy rockkocsma persze útbaesett, bár nem lettt végül semmi kiemelkedő). 

A második nap volt az igazi turistanap, bementünk az óvárosba, megnéztük az összes kis szigetét, elmentünk egy távolabbi pékségbe fahéjas csigáért, véletlen útba esett a történeti múzeum (azt hiszem), ami előtt egy hatalamas Yggdrasil-fa alakú padrendszerben nézegethettük a különféle mitológiai alakokat és lényeket. A saját szigetünkön (Södermalm) is sok időt töltöttünk, egy csodálatos parkban kötöttünk ki, ahol az ősz a legszebb színeit mutatta (sokkal kevésbé voltak elsárgulva a levelek, mint Tallinnban, valahogy sokkal jobb a klíma itt), és már előre felkerestük a Patricia Nightklubot (a svédek A38-a), hogy ne este a sötétben kelljen keveregni. Itt el is tulajdonítottam egy In Mourning plakátot, amitől persze rámjött az egész napon át kitartó pre-concert izgalom.

Megnéztük a palotát, a parlamentet, az összes tipikus sétálóutcát, ettünk egy mekit, tartottunk egy fikát (kávészünet), ahol magamra borítottam fél kancsó vizet... :') 

 

A város alapos szemrevételezése és egy kávé után igyekeztünk nem elfáradva összeesni a hotelszobában, igaz, eléggé fel voltam hypeolva a koncert miatt, de azért az egésznapos séta is megtette a fárasztó hatását, de ezen túllendültem, átöltöztem, kisminkeltem magam, és végre lehetett indulni. A venue-t ugye már tudtuk hol van, szóval viszonylag magabiztosan érkeztünk meg a Patricia hajóba, belépéskor rögtön ruhatár fizetve, kabát le, mehetünk a hajó gyomrába kideríteni, mi merre van.

Rögtön bele is botlottunk a merch pultba/merch asztalba, ahol a zenekar árulta a saját kis portékáit. Már a megérkezéskor kezdetét vette a közvetlen hülyéskedés (azt hiszem az énekessel, de olyan jó az arcmemóriám, hogy nem igazán tudtam belőni, hogy ki is a tag – a koncert után már azért ment, miután egy órán át másfél méterről álltunk szemtől szemben)... Sajnos semmi nem volt a merchben olyan jó, hogy meg szerettem volna venni, vagy a minta, vagy épp a méret miatt. Tanel szeretett volna egy felvarrót, azonban csak valami belsős svéd appos fizetés volt lehetséges, ezért odaadták ingyen a felvarrót, amire mondtam, hogy majd koncert után intézzük, adjanak IBAN számot, stbstb, de még másnap a Facebookos levezésben sem voltak hajlandóak pénzt elfogadni érte, egyszerűen csak hálásak voltak, hogy ott voltunk ♥

Mindenesetre én nézegettem azért a pólókat is, hiszen egy emlék csak jó lett volna, de a férfipólók M, vagy talán L mérettől indultak... Ebből elég hamar elindult a viccelődés, hogy hát igen, ezek sajnos rám túl nagyok...

-You should eat more sausages... - így a tag.

- ...Hmmm that's a rude thing to say to a lady! - így én.

-Heh heh - így a tag, az igazi viccet nem megértve...

*eltelik 10 másodperc csend*

*hallom, ahogy a tagnak leesik, egész hanghullámokat produkál nála a felismerés eme módja*

*CUE HATALMAS RÖHÖGÉS*

...Szóval valahogy így kezdődött az In Mourning-gal való barátságunk, és tudtuk már akkor, hogy ez egy zseniális este lesz.

A hajó "lépcsőházában" rögtönzött merchpulttól az út először a kocsmába, majd onnan a koncertterembe vezetett. Rögtön feltűnt, hogy ez egy nagyon kicsi helyszín (mondjuk az A38 befogadóképességének a tizede), kordon persze nincs, ami egyáltalán nem baj - meghitt lesz a hangulat - de azért én elkezdtem kissé azon aggódni, hogy rossz lesz a hangosítás. A koncert kezdetére várakozva lett is egy új barátunk, Tanel Dark River Festivalos pólója feltűnt az egyik svéd arcnak, aki mondta, hogy a Mariana's Resték nagy haverjai, ezért tavalyelőtt óta jár erre a fesztiválra, és ott volt velük idén is, és hogy akkor mi ugye finnek vagyunk-e (hint: nem vagyunk). Szerencsére ez a beszélgetés nemcsak ennek az infomációnak a kicseréléséről szólt, egész jól összehaverkodtunk a nap végére, még bőven a koncert végezte után is ottmaradtunk sörözni.

Végre megkezdődött a koncert, az új dallal, a The Broken Orbit-tal kezdtek, amit valószínűleg ők is akkor játszottak először élőben (ez később még fontos lesz), és szerencsére rögtön feltűnt, hogy bizony ez a hely JÓL szól. Ahogy sejtettem, nagyon kis meghitt hangulatot teremtett a kordon hiánya, meg a koncert (talán) sold out mivolta, igazán meg lett pakolva a hajó szóval válltól-vállig álltunk, mi Tanellel a második sorban. Jó volt végre ennyire közelről megfigyelni In Mourningékat egy teljes órán át, mert végre megtudtam, melyik énekeshez melyik hang tartozik, és melyik sorokat ki énekli-hörgi, ugyanis ebben a csapatban hárman is "fő" vokalisták, meglehetősen más hanggal.

A közönség is nagyon imádta az egészet, rajtunk kívül szerintem mindenki helyi volt, és valószínűleg már 10-15 éve ismerik és követik ezt a bandát, de nem baj, elég jól beilleszkedtünk, és belefolytunk szépen a rendíthetetlenül együtt headbangelő tömegbe. 1-2 dal csak a koncerten ütött be igazán, dalok, amiket eddig is ismertem, de innentől, ha otthon hallgatom őket, remélhetőleg örökre vissza fog jönni a koncert érzelmeinek egy kis része (pl. A Vow to Conquer the Ocean). Mert hogy ez egy nagyon érzelmes death metal koncert volt.

A közönség aktív részvétele csak ezerszer jobbá tette az egész fellépést, még a két koncertet végigpofázó kolléga is egyértelműen imádta a bandát, így érthető okokból az a kb. 45-50 perc senkinek nem volt elég. Amikor a banda levonult a színpadról, akkor elég egyértelmű volt, hogy nem csak a "peekaboo" avagy "kukucs!" levonulás, ami után úgyis tervezett módon visszajönnek. Kisebb bandák, ilyen kis helyen nem is nagyon szokták ezt a trükköt elsütni, nem is lenne való, meg ez tényleg inkább az arénákat megtapsoltató húzás, és nem annyira az underground sajátja - plusz ugye a hangszereket is elkezdték lepakolni. Csakhogy a levonulás után közvetlen a közönség annyira vehemens, hangos, szűnni nem akaró visszatapsolásba-visszaordításba fogott, hogy a zenekar mégis visszajött :') Általában nem szoktam már apait-anyait beleadni a visszatapsba, mert hát minek fárasztani a hangszálaim, amikor tudom, hogy úgyis visszajönnek. Itt viszont tudtam, hogy nem volt encore tervezve, de úgy tűnik, van rá esélyünk, úgyhogy én is tapsoltam-ordítottam-dobogtam, ahogy tudtam.

A srácok visszajöttek, beszéltek valamit svédül nekünk (utólag az új haverunk mondta, hogy valami a beugró dobossal, daltanulással kapcsolatos), és belekezdtek a... The Broken Orbitba. Az új dalba, amivel eredetileg is kezdtek. Itt vált 100%-ig biztossá, hogy ez egy nemtervezett encore volt, hiszen külön dallal nem is készültek rá, és nem így tervezték ők sem az estét, tényleg csak a mi lelkesedésünk miatt jöttek vissza. Nem is tudom, voltam-e olyan koncerten, ahol ez megtörtént, talán részben azért, mert a legtöbb banda már úgyis kalkulál a kötelező visszatapssal. Őket viszont visszaköveteltük, s visszajöttek, ami mégjobban emelt az est wholesome-szintjén. 

A koncert után még egész sokáig ottmaradtunk, beszélgettünk az új haverunkkal mindenféle baromságról (Torsk pa Tallinn, például), aki "odavitt" minket a zenekarhoz (nem árultam el, hogy ezzel nekem nincs különösebben semmi gondom, odamegyek én simán :D), akikkel egész sokat dumálgattunk, megköszöntük a koncertet, megdicsértük őket, mondtuk hogy jó a kirándulás, van In Mourning meg fahéjascsiga, és készítettünk egy közös képet is, és nem győztünk (győztem) áradozni, hogy mennyire jó, hogy elutaztunk, gyakorlatilag csak miattuk.

A másnap sem telt el tétlenül, reggeliztünk fahéjas csigát (igen :D), befejeztük az óváros megtekintését, és célbavettük a svédek Margitszigetét, a Djurgarden szigetet tele parkokkal, múzeumokkal, skanzennel, botanikus kerttel. A szigetre való átkompozás közben láttuk a stockholmi Vidámparkot, és megfogadtuk, hogy ide bizony vissza kell jönni nyáron is vidámparkozni, akár egy kompos kirándulás keretein belül. Lejártuk ismét a lábunkat, majd elmentünk a Viking múzeumba, ahol egy tök jó tárlatvezetésen vettünk részt, rengeteg mindent láttunk és tanultunk (bár a "viking sisakon nincsenk szarvak" számunkra, igazi nerdökként, persze már nem volt újdonság), és még egy mini saga-"hullám"vasúton is utazhattunk. Estére visszamentünk a városba, és indokolatlanul kebabot ettünk az óváros talán egyik legeldugottabb, elrejtett kincs "Jerusalem Kebab" nevű helyén, ami gyakorlatilag a hónap legjobb kajája volt :D 

A legfontosabb, legmeghatározóbb élmény, és amire a legjobban szeretnék emlékezni, az pont az, amit a legnehezebb elmesélni és szavakba önteni. Az egész koncert annyi pozitív energiát és érzelmet adott, hogy utána napokig a hatása alatt voltam. Ez már csak azért is vicces, mert maga a zene elég melankolikus, sokszor kimondottan szomorú, vagy épp kemény, és mégis szinte euforikus hatást gyakorolt rám a koncert. Már a buli végeztekor, pláne az epic visszataps után bugyiig leizzadva vigyorogva mentem oda újdonsült svéd barátunkhoz, és kábé csak annyit tudtam elmondani, hogy hú, hát ez kurvajó volt.

Alapból volt bennem egy óriási elégedettség azzal kapcsolatosan, hogy ez a kis utazás kb. minden, amiről álmodoztam – külföldre menni, várost nézni, szép helyen megszállni, metalbandákat nézni, jó kajákat enni, szabadnak lenni, és ez a kirándulás szinte tökéletesen hozta az összes vágyamat. Nyilván a koncert volt a lényeg, és az volt a legfontosabb, hogy jól sikerüljön; de már maga a megérkezés és a turistáskodás miatt is a felhők közt jártam... ennek volt így aztán a koncert az igazi királyi megkoronázása.

Mivel ugye az In Mourning zenéje alapvetően nagyon erősen érzelmes, akkor is, ha épp az érzelmek sötétebb, melankolikusabb oldalát fogják meg, minden dallamuk érzelemmel átitatott, és pont ezért is alakít ki talán az emberben ennyire könnyen ennyire nosztalgikus érzéseket. Az érzést, hogy igen, megcsináltuk, és igen, van ilyesmire módunk, megtehettük és megtettük, megjártuk, megtapasztaltuk, és rengeteg új élményben volt ilyen rövid idő alatt részünk.

 

Szólj hozzá!

2023. 12. 28.

2023/12/28. - írta: Vitzus

Leadtam a Worklandes belépőkártyámat és kulcsomat. Örülök, hogy bátor voltam és regisztráltam magam, hogy tag lettem, hogs mertem és elmentem, hogy kipróbáltam. Örülök, hogy bátor voltam és bevallottam magamnak, hogy nem jött be, nem működik, és otthagytam.

Érdekes volt az évtervező kitöltése, mert a dolgok leírása sokkal inkább a tudat felszínére hozza őket, és olyan dolgok jöttek elő, amire nem is gondoltam volna Például, hogy sokat segíthetne, ha szándékosan többet találkoznék a helyi magyarokkal, és nem azon mérgelődnék, hogy nincsenek itt barátaim, és az észtek antiszocok. A tételmondatom is nagyon tetszik, amit választottam magamnak, miszerint a negatív dolgokon mérgelődni csak méreg, és sokkal kifizetődőbb inkább tudatosan odafigyelni a pozitív dolgokra.

Ez, egyben a self compassion és a self validation egy jó út lehet a jövőre, amiben persze a pszichológusom is sokat segített már most is – idén a coaching és a terápia által bizony rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok self compassionate, nem vagyok magamhoz kedves, és sokszor túlaggódom a dolgokat és túllihegem a negativitást. A legtöbb dolognak bizony nincs akkora súlya, mint amennyit tulajdonítunk neki egy-egy érzelmes pillanatban. Azt hiszem, ez a gondolat az, amit a "tudatosabb 2024"-re a legfontosabb átvinnem magammal.

Bízom benne, sikerül végre kitalálnunk, hol és hogy akarunk élni, és vajon hol lennénk boldogok. Ehhez lehet, hogy a coachomhoz fogok fordulni, mert nagyon el vagyok veszve.

Anyummal is több minőségi időt kéne tölteni, mert lehet, hogy megijeszt picit a kora – a születésnapi ausztriai út, amit neki szerveztünk például egy nagyon jó lépés volt, lehetne majd valami hasonlót csinálni később is.

 

Szólj hozzá!

2023. november 23.

2023/11/23. - írta: Vitzus

Már a második Workland-es "Afterwork Drinks&Mingle" eventre nem mentem el úgy, hogy felregisztráltam. Az előzőre azért, mert utólag raktam össze a képet, hogy ez a helloweeni kiadás és a legtöbb ember esélyesen komolyan veszi legalább egy maszk erejéig a beöltözősdit, nekem meg nincs semmi kellékem, és mivel nem vagyok oda a helloweenért, venni, készíteni sincs kedvem. Pont elég szociális szorongás elmenni erre az eseményre, pláne még úgy, hogy kilógok a sorból. Utólag be is igazolódott a gyanúm, kilógtam volna, mert a fényképek alapján mindenki vagy jelmezben volt, vagy nagyon csinosan öltözve (nem tudtam, hogy ez kiöltözős event...).

A mostanira szép ruhát vettem, kisminkeltem magam, elindultam, iszonyat gyomorideggel kinyitottam az ajtót és... Sehol senki. Eltévesztettem a helyszínt, a másik Worklandben van a novemberi esemény... Villamossal 17 perc; ha hazamegyek a tömegközkártyámért, 25 max 30. Kicsit késnék csak. De nem, ez már túl sok volt. Lehet, hogy senkit nem ismertem volna, még csak látásból sem, és a terep is ismeretlen lett volna. Meg lehet ez amúgyis egy jel. Meg késve érkeznék. Meg nem tudok hova leülni a laptopommal, ha mégse jó.

Vettem helyette itthonra egy meekookot meg két csomag gumicukrot.

Úgy cakompakk nem töltötte be a Workland a hozzá fűzött elvárásaimat, ami a társasági életet és szocializációt illeti. Azt hittem, az emberek tényleg járnak oda networkölni, de miután minden small talk és kedves szó próbálkozásom kudarcba fulladt (mert az észtek ugye megvetik a small talkot; de a rohadt életbe is, hát csak ez az első út egy alig ismert emberhez!!!), miután láttam, hogy még a kávégépnél is kerülik az emberek egymás tekintetét, miután az első "Better Breakfast" eseményről zokogva rohantam haza megszégyenülésemben és a szorongás kicsúcsosodásaként... Hát, most már megértettem, hogy nem fogok itt barátságokat... Mit barátságokat, ismeretségeket kötni. Itt sem. Már nem tudom, mivel próbálkozzak.

Mindenki kedves és tisztelettudó, de a barátod nem akar lenni senki. Néha már a sima emberi kapcsolódás hiányzik, az se baj, ha barátok nem leszünk. Hetekig nem beszélgetek senkivel, aki nem Tanel, vagy a családja, vagy egészségügyi dolgozó (az a része az életemnek mondjuk legalább halad). Nem érzem magam aktívan magányosnak, csak utólag tűnik fel, mennyire jobban érzem magam egy-egy szociális történés után.

...

Nagyon szívmelengető és fantasztikus volt, mennyi ember eljön, ha rendezek egy Bagel&Buda nevű napközbeni(!) összeröffenést. Mennyi embernek fontos vagyok és mennyi embert tudok mozgósítani. Hiányzik ez az otthoni baráti kör, de majdnem még jobban hiányzik az otthoni haveri kör. A barátaimmal rendszeresen beszélgetünk fontos dolgokról Messengeren, de hiányzik az a jellegű haveri kör, akivel egy koncerten vagy egy bármin lehet 9-10 kedves mondatot váltani és meginni egy laza sört.

2 embert kivéve minden barátom, akivel úgy igazán szívesen töltök időt, távol van – Észtországon és Európán belül is.

Ugyanakkor unfairnek is érzem, hogy nekem most elölről kéne kezdenem ezt a barátkeresős témát – hiszen otthon van egy csomó jó barátom, és szerencsére az elmúlt évek alatt nagyon jól elvált és kikristályosodott, hogy kik azok, akikkel tényleg szeretjük egymást, és érdemes egymásba energiát feccölnünk.

Újrakezdeni nehéz, pláne egy ennyire zárt világban, és persze a saját szociális szorongásom mindezt még nehezebbé teszi. Leszólítani egy észtet gyakorlatilag széllel szembe pisilés. És egy picit elvesztettem a reményt. Pláne miután Tanel anyukája is tök komolyan, de félig nevetve mondta, hogy hát igen, a small talk tök felesleges, ha van miről, akkor beszélgessenek az emberek. 

Szólj hozzá!

Vica 3.0

2023/10/21. - írta: Vitzus

Mindjárt 30 éves vagyok, lehet hogy time to get my shit together, including

-terápia

-energia/alvás/szex/motiváció/önsorsrontás és hasonló issuek helyreállítása

-kitűnően végezni a munkám

-soha nem bocsánatot kérni azért, aki vagyok

-személyi edző által megírt edzésprogram követése és ezáltali fejlődés

-annyit olvasni, mint régesrég

-nem félni többet az emberektől, a lányoktól sem

 

 

Take me to the river and dip me thereWon't you cleanse my soulAnd put my feet on the ground, ohTake me to the river right now
Hold me inAnd then I know I'll be thereHold me in (and wash me down)And then I know I'll be there
Szólj hozzá!

2023. szeptember 16.

2023/09/16. - írta: Vitzus

Tartu.

Tartuban önálló voltam, de mégsem független. Sőt, éppenséggel pont függő. Tartuban bizonytalan, s egyben bizakodó voltam. Az otthonom nem az én otthonom volt (sokáig), a város nem az én városom. De legalább az ottani barátaim az én barátaim... 

Felmásztam a Puiesteere, megnéztem magamnak a lakást, ahol friss szerelmesek voltunk, megpróbáltam belegondolni, hogy a jelenlegi lakója hogy rendezte be, vagy hogy vajon ő is olyan bizonytalanságban él-e ott. Meg hogy jó meleg volt-e az otthona a fától, amit két kezünk munkájával egy napig pakoltunk legószerűen a fészerbe.

Nyilván úgy jött ki a lépés, hogy az In Mourning - Colossus fináléja szólt éppen a fülemben, amikor odaértem, sírás garantált.

Tartu ma. Örülök, hogy kicsit kimásztam a mentális lustaságomból és eljöttem. Örülök, hogy olyan este volt, amikor az emberek figyelme nem megrémít és megszeppentté válok tőle, hanem épp, hogy fürdőzök benne, bátorít, és előjön a nagyszájú, stand up comedys énem.

Egy hátrahagyott élet, egy sokadik, és mindegyikben ottmarad a lelkem egy darabja. Ugyanakkor kellenek ezek az emlékeztetők, hiszen még mindig jobb így, mintha egy elmúlt, lejárt szavatosságú élet teljesen feledésbe merülne, hiszen akkor minek volt?!

 

Szólj hozzá!

2023. 8. 22.

2023/08/22. - írta: Vitzus

Este fél 10 körül végeztem a Worklandben, de legalább leedzve, a munka nagy részét elvégezve és illatozva értem haza.

Hú, de hálás vagyok, hogy januárban úgy döntöttem, ahogy. Ha belegondolok, hogy felmerült, hogy nemet mondjak az Invisible-s állásra a Solver miatt...! Na hát az most nem lenne egy jó szituáció. Bár az is kérdés, hogy ugyanilyen gyors kiégéshez vezettek volna-e a jelenlegi munkakörülmények (high stakes, long hours, meg a day-to-day monotonitása is), ha csak egyfelé áll, s így nem aprózódik el az agyam, szóval ha csak egy állásom van...

Tök felesleges mondjuk a theorycraft (B., remélem nem olvasod ezt, mert a hajad is az égnek fog állni a sok angol szótól :D), most várom az évvégét; lehet több pozitív érzéssel, mint ildomos volna...

Szólj hozzá!

Egy gyönyörű hétfői napra esett

2023/08/07. - írta: Vitzus

Én azt hittem, hogy a "Jussi, emlékszel még a tavaly nyárra?" "Ó, hogyne, egy gyönyörű csütörtöki napra esett!" vicc, csak annyi – egy vicc. De mivelhogy minden viccnek legalább! fele igaz, ebből következik, hogy néhánynak akár az egésze is. Mint például, mint most megtapasztaltam, ennek is.

32 fok, ragyog a nap, magasélet. Tegnap és a teljes múlt héten 19 fok és eső, holnap és az azt követő napokban szintén 19 fok és eső...

A város teljesen megőrült, a 3 városi/városközeli tengerparton ha ezer ember nem volt kint, akkor egy sem. Kényelmi okokból autóval szerettünk volna eljutni a partra, de végül 40 perc(!) parkolóhelykeresés után csak egy városon kívüli hely jutott, egy amúgy szuper Tallinnon kívüli stranddal.

Az, hogy éppen hétfő délután 1 körül járt az idő, nem igazán volt érzékelhető – a helyiek gyereket egyik, úszógumit másik kézbe véve rohantak ki a strandra (valószínűleg többen is munkából jobb esetben elkéretőzve, rosszabb esetben meglógva, mert az biztos, hogy ennyi embernek egyszerre nem volt szabadsága). De hisz miért is ne tették volna, mi is így tettünk.

Az ilyet ki kell használni – csak eleinte nem gondoltam, hogy többezredmagammal gondoltam ma így.

A tenger amúgy meglehetősen hideg volt (17-18°C max), de ez nem nagyon hátráltatott senkit – "én már pedig nyaralni és lubickolni fogok" – jelentettem ki, ugyancsak többezredmagammal.

Hát, ilyen volt 2023 nyara.

Szólj hozzá!

Rutin

2023/08/06. - írta: Vitzus

„Routine consistently reaffirms a decision you already made.”

Talán nem is a rutintól félek / nem a rutinba fáradtam bele. Talán inkább a rutin hiányába. Rutin ugyanis nem egyenlő a mindennapos mókuskerékkel – csak sodródni az árral, csinálni a feladatokat fejvesztve – ez nem rutin. 

Ennél egy szándékos, tudatos rutin sokkal jobb és kielégítőbb lehet, meglátjuk, mi lesz belőle a valóságban.

Nem nagyon tűnt úgy az első pár olvasás alkalmával, hogy a "101 Essays That Will Change the Way You Think" könyv valamit akár hosszútávon (vagy igazából rövidtávon is) adni fog, hiszen kb. amint elolvastam a sorokat, akár kétszer is, hogy meg is emésszem, szinte azonnal tovaszálltak, és nehezen találtam alkalmazási módot az én életemre... De úgy tűnik ezt az egy dolgot valahogy mégis megvilágította nekem, szóval lehet, lesz haszna :) 

A szándékosan létrehozott rutin ugyanis jótékony hatású tud lenni, és ebben én is teljes mértékben hiszek.

Szólj hozzá!

2023. 7. 23.

2023/07/23. - írta: Vitzus

Most egy kicsit jó.

Vasárnapi chill, együtt csináltunk kaját, gyakorlatilag részben saját terményekből – bár ennek inkább Tanel a rajongója, nem én.

A hétfői táncház nagyon jót tett, még úgy is, hogy igazán táncolni helyszűkében alig tudtunk, folyamatosan arra kellett figyelnem, hogy ne üssem be a bokám és ne lépjek rá senkire, szóval maga a tánc öröme nem 100%-ig volt meg, de annyira nem is számított ez. Valamennyire nosztalgiaút volt azokba az időkbe, amikor rengeteget jártam; nagyon jól esett énekelni, magyarul beszélni, a srácokkal hülyülni, mintha nem egy észak-európai expat lennék, hanem csak otthon kimentem volna egy péntek este...

Emellett pedig végre van pár program betervezve, és elég határozottan érzem, mennyire jót tett teljesen instant módon a mentális egészségemnek már maga a tudat is. Hétfőn mozi, kedden ingyenes próbanap a Worklandben, ahol nemcsak coworking space hanem egy kis gym is van – nagyon, NAGYON jól hangzik vezetni egy kis rutint a napjaimba, és kimozdulni otthonról, mert amúgy csak mennek a napok és egy szürke mocsár az egész, fesztiváltól fesztiválig, koncerttől koncertig. És az úgy nemjó.

Ennél jobb már csak akkor lenne, ha lenne itt több barátom, de igazából nem is tudom, hogy álljak neki... De lehet majd a Worklandben is akár sikerül networkölni.

Szólj hozzá!

On the top of the world

2023/04/26. - írta: Vitzus

Elmenni diginomádkova Helsinkibe megnézni ismét egy zenekart, akit már láttam a hónapban, rendes hotelben megszállni, kompról, tengeren, hotelben, coworkingben dolgozni, jókat enni, jókat inni. Olyan munkát végezni a szabadon maradó órákban, ami a nagy nyelvi (AI) modellekkel foglalkozik, meg olyat, ahol kedvenc zenekaroknak foglalom le a repjegyeit... A koncerthelyszínre megérkezve, ahogy a zenekar frontemberének kivirul az arca, amikor meglát, és tudatosítja, hogy hát eljöttem... Kívánhatnék többet?

Szólj hozzá!

2023. április 2.

2023/04/02. - írta: Vitzus

Izgalommal és várakozással kezdek minden hetet, és ez annyira jó. Igaz, agyondolgozom magam és ennek a többi tevékenység issza meg a levét, de egyelőre egy jó helyen vagyok így mindennel. Izgi, hogy mit tanulok az új héten a vállalkozás működéséről, miről beszélünk a könyvelőmmel (még az is izgi, amikor egy számla jön, és elintézhetem a kifizetését meg annak az adminisztrációját, há' nem vagyok normális!); izgi, hogy melyik bandával fogunk épp dolgozni, milyen gyorsan megoldandó problémák merülnek fel, amit csapatként teljesen simán megoldunk együtt.

Az AI trainelés most kicsit monotonabb, valószínűleg még hetekig ugyanazon a kampányon fogunk dolgozni, de ott meg az a legizgalmasabb, ahogy látom, ahogy hétről-hétre csapattá kovácsolódunk. Rengetegen vagyunk, és a legtöbben január-februárban léptek be, tehát mindenki új, együtt válunk profi trainerekké. És munkaidőben beszélgethetünk az AI, AGI és AI language modellek előrehaladásáról! Márciusban még a sípályán is eszembe jutott, hogy várom a munkahetet. Beteges tényleg :D Jó, nyilván nagyon örülök ennek.

...a héten megemlítette, hogy lehet jobb lenne egy melegebb helyen lakni :3 És nem én húztam ki belőle, hanem teljesen spontán módon, az egyébként szuperül sikerült nápolyi minikirándulásunk után nem sokkal... ^^

Szólj hozzá!

2023. 2. 16.

2023/02/16. - írta: Vitzus

Nem hiszem el, hogy a mostani történések közepette azon szomorkodok, hogy nem vagyok benne az első adag ember között, akiket az én cohortomból jóváhagytak. Igazán több szerénységre lenne szükségem, ha ennyire nem tudom elfogadni, hogy akár az "én területemen is" vannak, akik jobban teljesítenek nálam ¯\_(ツ)_/¯ . Betudom inkább annak, hogy ez már a második blow volt azután, hogy egy jó pontszámomat annak megünneplése után javították rosszabbra - hát mintha egy kisgyereknek vennéd el a játékát! :D Szóval a tegnap elég nehéz volt, szerencsére a LOTR+vastlakukkel kombó azért többé-kevésbé megmentette a napot.

Mindenesetre mindegy, előbb-utóbb biztos meglesz, úgyis szellemi kihívásról álmodoztam. Max otthagyom a fenébe, és csak a Solverre fókuszálok. Még mindig hihetetlen, hogy engem választottak, főleg miután lestalkoltam a többi jelentkező beadott dokumentumait - mondjuk a havi 6000 CHF bérigény érthető módon eléggé eltántorító lehetett... :D Az életben most az egyszer nem bánt, hogy én vagyok az olcsó kelet-európai munkaerő (meg a két ukrán lány, akit a háború kitörése után picivel vettek fel, lol), mert ez egy nagyon jó cégnek tűnik, és remélem örökre itt maradhatok :D

Szólj hozzá!

2023. 1. 28.

2023/01/28. - írta: Vitzus

Szombat koradélután van, ülök otthon, lenne lehetőség aktívan kikapcsolódni, chillelni (észt nemzeti sport), életet rendbeszedni, lakást rendbeszedni, a következő hétre előkészülni mind lelkileg, mind logisztikailag, ehelyett csak bámulok a fejemből ki és a Sheint böngészem olyan ruhák után windowshoppingolva, amit amúgysem veszek meg, vagy mert túl megbízhatatlan anyagból készült, vagy túl drága, vagy túl kurvás, vagy úgysem lenne kihasználva a megvétel után.

Nem baj, hétvégén amúgysem tudok ügyeket intézni, úgyhogy éppenséggel online vásárolgathatok is... 

Teljesen érthető a kétely a munkahelyváltással kapcsolatban, hiszen szeptember-októberben is tele voltam kételyekkel: hibát követek el? Otthagyok valamit, ami amúgy (elég) jó volt? Átéltem már egyszer. Érthető a félelem és a frusztráció is, hiszen ezt is átéltem már, hasonlóan problematikus volt az elindulás az AGCO-nál is, bár akkor épp a TAJ-mizéria miatt. A bürokrácia meg minden papír rendbehozása és rendbentartása bizony energiaigényes, és néha embert felőrlő folyamat. Addig is támaszkodom a support networkömre, és bízva bízom benne, hogy hosszútávon mindez megéri, és ez az út mostmár talán tényleg lassan a sajátom lesz, így közel a 30 felé.

Megérdemlek egy jó munkát, és megérdemeltem azt, hogy végre olyan munkát vállaljak, ami ráállít arra a karrierútra, amin lenni szeretnék.

Csak most egyelőre még félek.

Teleírom a naptáram és a naplóm tennivalólistákkal, feljegyzésekkel, de a fejemben lévő káoszon egyelőre még nem segít – de nem baj, minden nap egy lépéssel előbbre...

 

Szólj hozzá!

Україні

2023/01/16. - írta: Vitzus

Kiabáltunk, tapsoltunk, hejjegettünk, s a jelenlévő ~80 ember mint kábé 30 lelkes metalarc hangzott. Majd az ukrán Khors két dal között kimondta a jelszót: Slava Ukraini! S egyszeriben, mintha csak ezer fő állt volna mögöttem, aki egész életében erre a pillanatra készült, egészen elsöprő erővel zsongott a tömeg: Heroyam slava!

Az üvöltés orkánereje majdnem ledöntött a lábamról, és a libabőrből a következő dal feléig sem sikerült "felépülnöm".

1673852542907.jpg

 

Szólj hozzá!

Otthagytam az AGCO-t

2022/11/03. - írta: Vitzus

és bárcsak ne kellett volna így tennem. Bárcsak 2022-ben, a globalizált világban, az Európai Unióban léteznének valamiféle államközi szerződések, megoldások, workaroundok, akár kiskapuk, amelyek még legálisak, de lehetővé teszik azt, hogy az ember az EU-ban bárhol éljen, és bárhol alkalmazott lehessen – akár egyéni felelősségvállalással pl. munkahelyi balesetek esetén.

Otthagytam az AGCO-t és kb. felér egy szakítással... Soha senki nem mondta nekem, hogy a munkatársakhoz is hozzánősz és megszereted őket mint embereket, és nehéz lehet őket otthagyni. Ehhez képest már most hiányoznak ezek az emberek, és egy nagyon jó, munkakapcsolathoz képest nagyon meleg viszony alakult ki többünk közt. Vagy csak beleképzelem? Azért talán ez annyira nem meglepő, considering, hogy mennyi időt együtt töltesz ezekkel az emberekkel, rosszabb s jobb napokon egyaránt.

Otthagytam az AGCO-t és sokkal jobban fogok keresni, és kb. ez az egyik, amivel vigasztalódom... Mint a mémen, ahol a pasi a dollárbankjegyekkel törli a könnyeit... Na kábé az leszek én. Azért ennyi pluszpénzzel tud az ember mit csinálni, és az életminőségemnek azért bőven van még hova emelkednie.

Otthagytam az AGCO-t, és csak bízok benne, hogy a következő hely hasonlóan jó lesz, és ott is kellemes emberekre és jó légkörre lelek. Amit eddig láttam belőle - pár kezdőímél, a szerződés mellékleteinek megfogalmazása, az interjú a CEO-val - az eddig azt éreztette velem, hogy igen. Nagyon hamarosan meglátjuk.

Sziasztok, traktorok <3 :') :'( Hüpp.

Szólj hozzá!

H.O.P.E.

2022/08/07. - írta: Vitzus

Highly organised people excel. Hehe, ezt most találtam ki. Nem tudom, hogy a Tanellel való heart-to-heart segített ennyire, vagy egyszerűen kevésbé utálja magát az agyam, vagy ilyen jó hatással van-e rám, hogy van mire készülni, mit várni, mit tervezni (aquapark, Slipknot, Viru Folk, akár a hazarepülés), de az elmúlt héten elég jó passzban voltam. Nagy reményeket fűzök a CBT-vel foglalkozó self-help könyvhöz is, és kíváncsian várom, mit tud nekem mondani.

A "no stress, igazán nincs hova sietni" mindset nagyon sokszor segített a mindennapokat átvészelni. Elképesztő és abszurd, mennyi stresszt generálok saját magamnak, teljesen indokolatlanul. Nem dől össze a világ. Bármi is sikerüljön bárhogy. Nem dől össze a világ.

Szólj hozzá!

Időt és türelmet

2022/07/29. - írta: Vitzus

Kedvesebbnek kell lennem magamhoz. Felesleges ennyit sietni és stresszelni. Ma szépen, türelmesen vettem sorra a feladatokat és milyen jól ment. Elértem és elvégeztem ma valamit és már annyitól jobban éreztem magam egész nap.

A depresszió ellentétje a feeling accomplished.

Valahol vicces, hogy nem is a diákok, de még csak nem is a pénz, hanem önmagam és a saját mentális egészségem miatt tervezem visszahozni a finnórákat. Ez most nekem kell, hasznosnak kell lennem. Kell újra rend és napirend, és mindjárt nincs annyira sötét belül.

Szólj hozzá!

2022. 7. 22.

2022/07/22. - írta: Vitzus

Reggel 10 előtt alig tudok kimászni az ágyból... Lehetséges, hogy azért, mert az álmaim annyival érdekesebbek, mint az IRL mindennapjaim? De hogy is mondhatok ilyet, hiszen majdnem minden héten történik valami király, ami miatt gyakorlatilag kiváltságos vagyok - egy koncert, egy utazás, egy újabb ingyenjegyes koncert... 

És valahogy mégis... Néha úgy tűnik, hogy rajtam kívül a világon mindenkinek van valami normális, gyakorlatilag naponta végezhető hobbija... Valakit leköt a kertészkedés, a telek szépítgetése, Tanelnek most itt a szuper fafaragás, amit egyre komolyabban vesz, és elkezdte növelni a gépparkot.. Nekem meg.... 20-50-100 eurós koncertre az ember nem mehet minden nap. Írni szeretek, de inkább azt élvezem, ahogy a bennem lévő mondatok választékos körmondatokká fonódnak, de ettől függetlenül konkrétan inspirációm, vagy tenniakarásom, hogy valamit az írott szó által alkossak, na, az már nincs. Olvasni szeretek, de azt meg nem tudom elképzelni, hogy minden egyes nap 5-6 órán át olvasok... Egyszerűen nem elég aktív cselekvés. Mostanság elég sok jó számítógépes játékot találtam, de csak afelett ülni valahol olyan szomorú, plusz összevetve más, alkotó tevékenységekkel, annyira céltalan... Növelni egy számot a játékban... Most épp unalmamban eszek (Y).Túlságosan bekorlátol a vidék.

Bezzeg amikor a Discordos haverkákkal vártunk Nightwishre... Mennyire otthon voltam... Vagy mennyire csodálatosan éreztem magam, amikor a koncert előtti nap NW-t hallgatva suhantunk az autóval a drámaibbnál drámaibban kinéző, hatalmas, szürke-rózsaszín felhők között, amelyek a földet súrolták... Az ám az élet. Nem mint a koncert másnapja... A kis kerti tavacska mellett állva, a tisztítórendszeren silabizálva... Amikor megszólal a kisördög a vállamon, hogy te egy phd vagy, mondj valami okosat... Biztos nagyon intelligens vagy... Az emberek elvárnak tőled dolgokat, intelligenciát, gyors észjárást... Milyen ciki lesz, ha butábbnak tűnsz másoknál...

*felálltam, hoztam egy nagy pohár hideg vizet, hogy elnyomjam a harmadik tál jégkrémre irányuló étvágyat... szét fog pukkadni a laktózérzékeny gyomrom ezután, az tuti*

Még mindig bizonytalan vagyok az észtországi életben. De ha az otthoni politikai helyzetet félre is rakom... Egyre inkább látni a jeleit annak, hogy otthon nagyon hamar sivatag lesz... Kútkorlátozás, kiszáradt tavak.. 41 fok... Ha ez így megy tovább, tényleg élhetetlen lesz a hely. Nem tudom, mit tegyek. Egyszer tényleg végig kéne nyomni itt egy teljes őszt-telet-koratavaszt, egyhuzamban. Lehetőleg érfelvágás nélkül...

Mikor lesz már a bizonytalanságnak vége. 

 

Szólj hozzá!

2022. 3. 13.

2022/03/13. - írta: Vitzus

Még mindig nehéz úgy igazán elhinni és felfogni, hogy ez történik. Próbálok nem gondolni rá és nem félni, de azért basszameg, félek, hogy mi lesz ebből. És a szívem szakad meg az elmenekült, riadt anyukákért, a lebombázott gyerekkórházért, a hátrahagyott életekért, az összes-összes kilátástalan emberért. Az agyam nem hajlandó a negatívra gondolni, és csak arra fókuszálok, hogy milyen jó és szívmelengető, hogy az önkéntesek erőforrást és hideget nem ismerve segítenek a menekülteknek, százával-ezrével. De attól még, ahonnan ezek az emberek érkeztek, hát tankkal lövik a civileket, bazmeg! Könnybe lábad a szemem, megyek inkább vissza cikket olvasni, mintha a jólinformáltság bármin is segítene.

Jelenleg próbálom keresni, hogy tudok-e alkalomadtáni orosz fordításon kívül segíteni, információt adni, last resort-ként akár a kétszobás lakásunk egy kanapéját felajánlani, vagy hogy mégis mit tudok tenni, hogy ez a szörnyűség ne történjen meg. De az az igazság, hogy igazából semmit. Ez a "nagyok" "játéka". Ilyenkor kicsit mégis remélem, hogy van pokol, és az egyszeri rosszat cselekvő emberek talán nem is, de Putyin mindenképp oda kerül.

Remélem, a jövő héten nem fogom magam halálra izgulni az újonnan keletkezett kontinensnyi távolság miatt.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása