Zigi, a kecskepásztor

Hajnali 2:17-kor felriadtam, és ösztönösen újdonsült férjemhez bújtam, elméletileg őt, gyakorlatilag bizonyára magamat nyugtatgatva - it's alright, it's alright... Először csak az álmomba kúszott be az okvetlenkedő, hangos zúgás, majd pár másodpercen belül ráeszméltem, hogy ez bizony a valóságban történik. Berreg, zúg, dörmög, és minden rázkódik. Földrengés. Szerencse, hogy szintén újdonsült anyósom említette pár napja, hogy mostanság gyakori volt Rodoszon a földrengés, így viszonylag hamar kapcsoltam, hogy mégis mi történhet. Ahhoz túl álmos voltam, hogy bármi értelmeset kezdjek magammal; csak öleltem Tanelt, és vártam, hogy vége legyen. Állítólag meglepően hosszú ideig tartott, én képtelen voltam számolni, egy 10 másodpercig szerintem zúgott és rezgett minden, de utána még percekig csak nagyokat lélegeztem, és próbáltam lenyugtatni a testem. Az agyam tudta, hogy mi történik, és hogy elmúlt a baj, a testem viszont teljesen sokkállapotban volt.

A rezortszomszédok közül páran kimentek vagy a folyosóra, vagy az erkélyeikre (biztos ami biztos alapon én is megkérdeztem Tanelt, van-e nála cigi, természetesen - hálistennek - nem volt), de alapvetően egyáltalán nem kerekedett nagy pánik. Egy rövid beszélgetés és googlezás, meg bioszünet után szerencsére vissza tudtunk aludni, és csak másnap reggel vettük észre, hogy eldőlt az elektromos fogkefe és az egyik kulacsunk, de a damage ebben ki is merült, szerencsére senkinek nem esett baja, pedig nagyon közel volt a rengés, de elég mélyen a föld alatt. Törökországban lett sajnos áldozata, de ott is elsősorban inkább a pánik miatt ablakon kiugráló emberek miatt...

Az unokáknak bizonyára nagyon jó lesz majd mesélni, mennyire erős a szerelmünk - elmegyünk nászútra, és a föld is beleremeg. Az esküvőnek egyszer majd egy saját bejegyzést kell szentelnem, de dióhéjban nagyon jól sikerült, én jól éreztem magam, kellőképpen sokat táncoltam, ott volt mindkét bátyám, Tanel nagyon szerelmesen nézett rám előtte-utána, gyönyörű volt a helyszín, a dekor és az időjárás is, szép kétnyelvű ceremónia, szuper szolgáltatók, finom torta, tökéletes tolmácsolás, magát többnyire jól érző násznép, nemcsak vicces, hanem elismerést kiváltó cipős játék, Ördög útja, hajnali háromig beszélgetés, és így tovább...

Az első nap úgy gondoltuk, csak egy kisebbet sétálunk, megnézzük, merre lehetne majd futni, fürdünk egyet a tengerben, megkeressük a hegyre felvezető utat, ilyesmik. Ebből persze az lett, hogy éreztük magunkban az energiát (meg annak a tudatát, hogy a nemrég elfogyasztott, óriási reggelit valahogy le kellene mozogni), és úgy gondoltuk, akár meg is indulhatnánk a hegy felé, víz van nálunk egész sok, naptej is, miért is ne. A tengerben gyaloglás túl nehéznek bizonyult, így egy idő után visszatértünk az aszfaltra, és a közeli golfklub előtt rátaláltunk pár ottparkoló, alkalmazással kölcsönözhető biciklire. Letöltöttük az appot, fizettünk, és nekiindultunk az országútnak, majd a közelebbi hegynek. Itt egy kicsit elbizonytalanodtunk, mert túl kövesnek és meredeknek tűnt a felfelé vezető út, a másik opció pedig úgy tűnt, csak az autópályaféleség.

A kis hegyi (amúgy teleszemetelt...) útkereszteződésnél megszólított minket egy helybeli lakos, rögtön javasolva, hogy mehetünk fel a hegyre is, de vigyázzunk, a szemét miatt nehogy defektet kapjunk, meg amúgyis inkább induljunk lefele majd jobbra, arra van egy másik hegy egy kis kápolnával, egy menő strand, meg valami tengerparti barlangok is... Mi szívesen vettük a tanácsát, előszedett egy turistatérképet, bemutatkoztunk, és kiderült, hogy épp a kecskéit jött megnézni a kis mopedjével, és szívesen elkísér minket egy darabon, mivel a szomszédos hegyen is vannak kecskéi, neki mindegy, milyen sorrendben nézi őket meg. Hát, Zigi a kecskepásztor segítségével így rátaláltunk egy tök jó kis útra, és feltekertünk-felgyalogoltunk a hely egyik legmenőbb hegyére, egy csodás kis day tripet összehozva (és végül mégis leértem). A hegyről csodás rálátás nyílt Faliraki városára, a tengerre, egy csodakék lagúnára. Lefeléjövet megcsodálhattunk egy csomó pávát testközelből, majd amint elértük a civilizációt, betértünk az első hotelbe ásványvizet vásárolni, kerül, amibe kerül... És belépéskor rögtön Elvis - Can't help falling in love-ja köszöntött minket, ami két nappal korábban a bevonulózeném volt... :)) Elképesztő véletlen egybeesés.

Így sikerült a kis kirándulásunk, át hegyen-völgyön, falusi utakon, falusi házak között, pálmafák, kaktuszok, virágos bokrok mellett, cicák és pávák társaságában, Zigi útmutatását követve... Csak azt tanulnám meg végre, hogy biciklizéshez extraóvatosan kell magunkat benaptejezni, mert a viszonylag kevés testhelyzetváltás miatt ilyen napon az ember extrém könnyen lesül/leég. Bár nálam ebből valószínűleg lesülés lesz, nem hámlás, az estétől azért picit félek - bár ugyanakkor, ilyen aktív nap után bizonyára hamar elalszunk no matter what, hiszen délután még a medencés zumbába is bekapcsolódtunk. Igazán klisés rezort-tevékenység, de én nagyon jól szórakoztam.