amikor tükörbe néztem a fodrásznál. Igencsak nem egy flattering hely, az ember be van burkolva abba a köpenybe, a haja tiszta víz vagy épp hátra van kötve, a tükör patyolattiszta, a megvilágítás jó és erős... Nagyon kiemeli az ember arcát ez a helyzet. Régebben rendesen szégyelltem magam és utáltam tükörbe nézni a fodrásznál, és amennyire lehet, kerültem a saját tekintetem. Már-már rosszul éreztem magam amiatt, hogy szegény fodrásznak egy ilyen csúnya lánnyal kell foglalkoznia.
Ma viszont a hajvágás alatt egy olyan élmény ért, amitől annyira elérzékenyültem, hogy jó, hogy nem pityeredtem el. Megtörtént egy olyan áttörés, amikor a tükörbe néztem, és azt gondoltam magamban: Milyen különleges arcom van!
Sajnos teljes dichotómiában éltem az eddigi életem: az ember vagy klasszikusan szép, vagy csúnya. Más opció nincs. Vagy szép, nagy, igézű szemeid, keskeny, lehetőleg pisze orrod és keskeny, de formás állad van, vagy csúnya vagy. Mert ami arc nem "SZÉP!" az ugye bizonyára csúnya. És én ezt tényleg elhittem, zsigeri szinten. Nem vagyok olyan, és ez egy negatívum. Még most is küzdök ezekkel a gondokkal, de ez az áttörés így is óriási volt. Minden bizonnyal az érettség jele, de ma el tudtam magamban könyvelni, hogy talán az átlagostól eltérő az arcom, elég kicsik a szemem, talán aránytalanul is, és meglepően széles, fiús az orrom alsó része, csúnya, az nem vagyok. Nem egy csúnya lány néz vissza a tükörből. És ez fantasztikus. Talán egyszer még szereti is fogom az arcomat és a... unique feature-imet...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.