Egy ürgebőr margójára

2015/08/27. - írta: Vitzus

Ha a mai magyar metalzenekarok külföldi népszerűségét nézzük, a Wisdom mellett (előtt, mögött) bizony ott sorakozik a Dalriada is a dobogón. Legalábbis Európán belül, mert a Sabatonnal közös turné rengeteg rajongót nyert a kontinensen a Wisdoméknak, de ha az ismertséget a teljes földgolyón mérjük (amibe ugye Dél-Amerika is beletartozik), az is lehet, hogy a Dalriada nyer. Ezt a nem csekély eredményt 7 (kis híján nyolc) stúdióalbummal, kemény munkával, töretlen hittel, intelligens zenével és szövegekkel, tehetséges zenészekkel érték el, leginkább önerőből. 

Persze Magyarország az az ország, ahol a sikert nem ünnepeljük, hanem inkább jól belerúgunk abba, ami jó, szép, eredményes. E magyar virtus hagyatéka az internetes újságírás két, 2011-es gyöngyszeme is.

 

Először is itt kapja meg a zenekar a magáét:

http://langologitarok.blog.hu/2011/01/29/borotvapenge_furdokad_klipmegosztas

,,Félelmetesen rossz ízlés és stílusérzék, vagyis annak totális hiánya kell ahhoz, hogy ezt a borzalmat valaki vállalhatónak tartsa."

Másodszor is ez, ami rögtön ezzel a remekbe szabott, mély, filozofikus kérdéssel indít:

http://langologitarok.blog.hu/2011/02/22/az_ellenallas_melankoliaja_a_dalriada_es_a_korpiklaani_uj_lemezei

,,Lehet-e egyáltalán fontos bármilyen folk metal lemez?"

Majd így folytatja: 

,,...két hallgatás után én is azonnal rámondtam, sőt meg voltam róla győződve, hogy a maga nemében legalább akkora szégyen ez a lemez, mint a tavalyi Therion."

 

Természetesen mindez még nem volt elég, kellett a döntő szó, és a csapat az Index teljesen inkompetens cikkírójától, sixx-től is megkapta a magáét.

http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2011/08/15/menyetborbe_csomagolt_parasztmetal/

Ha bárki kíváncsi az elkövetőre, van Facebookja. Az úr egész ügyesen forgatja tollát, viszont az, hogy semmi köze nincs a folk vagy a power metalhoz mint stílushoz, teljesen biztos. Már az elején is hozzásegít minket Varga úr ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk, ismeri a zenekar munkásságát:

,,Mi sem maradtunk le a versenyben, a turul megszülte a magyar rockpaletta vagy miafasz egyik legkínosabb ivadékát, a Dalriadát, amiről én szerencsére csak akkor hallottam először, amikor Hajdútánc című klipjük vírusvideóként járta be a hazai internetet."

Ha eddig nem tette meg a kedves Olvasó (ugyanis a cikk írója nevetség tárgyává tette például komplett black metalt), itt már azért teljesen kikérheti magának az iromány létjogosultságát. Ha valaki egy 2003-as (ha úgy tetszik, 1998-as) zenekart csak 2011 óta ismer, addig még véletlenül sem hallott róla, hogy jön ahhoz, hogy egy ilyen "írást" adjon ki róluk? Boldog tudatlanság éveken át, aztán amikor jön valami, ami szerinte fikázásra méltó, rögtön lecsap rá?! Tényleg, hol mérvadó olyas valakinek a véleménye, aki még szinte büszkén be is vallja, hogy csak nemrégiben ismerkedett meg a zenekarral...? 

Idézek tovább.

,,A Dalriada ugyanis azt a fajta sablonos, már húsz évvel ezelőtt is elcsépeltnek számító, német* power-metal alapokra felhúzott, pár rendszeridegen hangszerrel megbolondított (két hegedű, brácsa, tán egy lant - mindez a zenekar Fajkusz Banda nevű kísérőegyüttesétől), kétlábdobos zúzással és hörgéssel kiegészített sablonos metált játssza, amiben sem frissesség, sem tradíció nem fedezhető fel, hangszeres tudás is csak nyomokban, az Iron Maiden egyes motívumai viszont igen, hangra lenyúlva.**"

* - Úgy tűnik, nem tudja a zenekar eltitkolni, hogy a dobosuk félig német. Egy másik kritikus úr a Hajdútánc Youtube videója alatt a "német fesztiválszemét" jelzővel illette a produkciót. Nem lehet véletlen.

** - Ez azért elég sokak szerint elég megkérdőjelezhető. 

Még egy kedvenc mondatrészem pedig a következő szemelvény utolsó kijelentése:

,,...a közös zenélés öröme nélkül darálják egyformának tűnő nótáikat, amiket Arany János költeményeire vagy saját (szegényes) szövegvilágukra húznak fel."

Művészetet objektíven megítélni nehéz, számomra pedig a Dalriadával kapcsolatban elfogulatlannak maradni szintúgy az, de azért hadd emeljek be pár szegényes szöveget.

 

Vén világból hajt csak egyre
Fáklyafény táncol nevetve.
Naplemente égre festve,
Otthont mutat a fény.
Gonosz átok vére verje,
Köd, ború elûzve messze,
Nóta szárnyra, harc feledve,
Otthont mutat a fény.

(Dalriada - Védj meg, Láng!)

Vagy mondjuk ez:

Dal szólalt meg, szél-virágok muzsikája,
nyár jött, édes, egekig érő szava-násza.
Így lett gazdája pusztának-rónának,
Aranyos Szegletnek, e világ szép Hajnalának.

(Dalriada - Napisten Hava)

Vagy éppenséggel ez:

Szálljon dal, nyíljon az égre fel hajnalvirág
Jöjjön, melegével a világot ölelje át
Bánatos szívem fogadd most be,
talpalatnyi földbe, én hazám,
csendes álmot ígértél, jó anyám.

(Dalriada - Napom, Fényes Napom

 

 

Végtére is már mindegy, mindez 2011-ben történt. Természetesen akkoriban hatalmas nagy kommentháborút indított, amitől majd' felrobbant az internet, a zenekar védelmezői még jobban védték a zenekart, a folk metalt meg úgy alapjáraton utáló emberek, vagy a Dalriadára féltékenykedők, semmit az asztalra le nem tevők pedig még hangosabban utáltak mindent. A cikk címe, az ürgebőrbe varrt parasztmetál igazából annyira találó, hogy a cikk sok pontja fájó élmény is lehetett volna magának a zenekarnak, ellenben ez az egy sor kincs, és szinte azonnal szállóigévé vált... 

 

2015-öt írunk, másfél hét múlva jelenik meg a zenekar stúdióalbuma (információk itt és itt), aminek bejelentésekor a zenekar úgy gondolta, kicsit meglendítik a promóciót, és az előrendelős csomagba nemcsak rajongói pólót, hanem a kedves dalriadahatereknek gyűlölői pólót is készítenek. Egy Facebook-ról lopott, eredetileg sixx-nek címzett félmondattal tudnám leginkább megmagyarázni, mi történt a póló készítésekor:

,,Te szemen köpted őket, ők pedig stílusosan visszaköptek." (Facebook)

Ugyanis a Dalriada bevállalta, poénosra és szarkasztikusra veszi a formát - az egykori indexes címet pólóra nyomtatja, hogy ezentúl már mindenkinek legyen mit hordania. A támogatói póló is előrendelhető a lemezzel, ami amúgy az érkező, Áldás c. albumról idéz.

4polo.png

 

Szerintem nagyon frappáns ötlet (bár egy picit mintha megkésett volna, furcsa, hogy épp most vették elő, de biztos megvan az oka), rendeltem is magamnak. Ettől kezdve Dalriada-koncertre csakis ebben! 

Természetesen mindezen történések nem kerülték el sixx figyelmét sem, aki egy picit behisztizett azon, hogy eltulajdonították a drágaszágát, az ő tökéletes szókapcsolatát, és ez bizony plágium és nem kóser.

sixx_elso.jpg

Tehát a Dalriada lop, és semmiképp sem kóser, amit tesz. Talán még jogot is sért. Sixx persze kifejtette, hogy ő nem fog semmit lépni, mert ,,van ezeknek a szerencsétleneknek elég baja", ,,ő nem pereskedik", de azért majd konzultál ,,az Index jogtanácsosával". (Még szerencse, hogy a Dalriada mögött a kiadó részéről egész véletlen ott áll egy jogász, ezt a meccset azért kellő mennyiségű pattogatott kukorica és kóla mellett végignézném.)

Nemcsak maga az érdemi szerző (lehet egy egyszerű, párszavas szókapcsolatot amúgy szerző nevéhez rendelni?), hanem a média több ellentétes zuga is felkapta a témát, lásd:

Lángoló gitár helyett most Léggitár: http://leggitar.blog.hu/2015/08/20/rendhagyo_metalos_polo 

Cink: http://cink.hu/polora-nyomtattak-az-indexes-sixx-szoveget-es-penzt-cs-1725823506 

A léggitár cikkje teljesen korrekt, a végtelenségig pártatlan és neutrális, csupán elmondja a tényeket. A szép dolog benne mégis az, hogy sixx szeme eddig is elér (?!), és Az Alkotó odakommentelt. Mondjuk körülbelül olyan stílusban, mint egy ötéves kisfiú, aki a játéktraktorát követeli vissza.

sixx_leggitar_comm.png

Eddig csak sima hiszti volt, innentől pedig már szerintem egész egyszerűen gyerekessé vált a viselkedése. Gondolom pénzt nem akar (pedig nagyon szívesen megnéztem volna azt az irónikus helyzetet, amiben sixx kvázi keres a Dalriadán :D), de azért egy kis balhé nem árt. A fajtája szerintem élvezi a szájkaratét. Nem baj, unalmas lenne nélkülük az internet. A második, cinkes cikk alatt már tényleg csak szájkaratézni volt ereje.

Természetesen az ő Facebookos bulija is vihart indított, úgyhogy pár napon belül inkább megvédte magát, hogy teljes legyen a sztori:

sixx2_1.png

Csúnya Dalriada, csak felbaszta a címet a pólóra, és nem szólt a gecinek. A geci meg felbaszta magát, ami szókincs-szűkületet eredményezett.

A Dalriada nevében is köszönöm neki az érkező album promotálását. Annál jobban, hogy nem perel, csak azt remélem, hogy azért mégiscsak rendel magának egy példányt (biztos elengedik neki azt a kemény 2500 forintos költséget), és hordani fogja. 

 

Úgy gondolom, jó húzás volt a Dalriadától, az érkező album egy bizonyos dala mellett ez is bizonyítja, hogy azért ők sem teljesen normálisak és nem veszik magukat véresen komolyan. Nagyszerű hecc és középsőujj-mutatás ez minden eddigi utálkozónak, kár, hogy sixx nem tudta kezelni a helyzetet.... 

 

,,Ami az egészben a legtragikusabb, hogy ezt a parasztjelmezbe oltott kliséhalmot más országokba is el tudja adni a kiadó, pedig kurvára titokban kellene tartani." 

 

(U.i.: CD-t és pólót rendelni itt tudtok: http://www.dalriada.hu/index_preorder_hun.html)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vicus.blog.hu/api/trackback/id/tr907736938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

junkri 2015.08.27. 11:22:47

ez az eddigi legjobb összefoglaló!

esetleg a linkeket érdemes lenne kijavítani, mert belinkelve nem működnek:
cink.hu/polora-nyomtattak-az-indexes-sixx-szoveget-es-penzt-cs-1725823506
illetve a léggitár-os link végén van egy plusz szóköz, ami miatt nem jó

Vitzus · http://vicus.blog.hu 2015.08.27. 13:50:54

Köszönöm, és köszönöm, javítva :)

Karakozum 2015.08.27. 21:59:42

Nos, mint ha odaírták volna az idézet alá azt is, hogy kitől származik... Nem értem a hisztit... Biztos bántja a csőrét, hogy nem ő találta ki. :D

Eldoron 2016.03.30. 18:20:37

Sixx szar, a lángoló gitárok szar. Ez tény, ebből kell kiindulni
süti beállítások módosítása