A 2023-as év koncertje

A 2023-as őszi stockholmi In Mourning koncertet tavaly kineveztem az év koncertjének, hiszen a teljes kirándulás, de maga a koncert része is egyszerűen fantasztikus volt. És ha már így állunk, úgy gondoltam, igazán szomorú lenne, ha az egész élmény egyszerűen csak feledésbe merülne – és magamat ismerve bizony ez várna rá, ha nem kreálnék neki szándékosan írásos nyomot és emléket.

2023 Halloween hétvégéjén Stockholmba vettük az irányt egy már-már szokássá váló külföldi kiruccanás+metalkoncert kombó erejéig. Gyakorlatilag az egyik legkedvencebb elfoglaltságom, mert magába foglalja mindkét legimádottabb időtöltésem: az utazást és a koncertrejárást - mi lehetne jobb?

Nem is emlékszem már, mi jött hamarabb: lehet, megláttam az olcsó stockholmi repjegyeket a RyanAir appjában, vagy a koncert eseménye a Facebookon volt a katalizátor? Lehet, hogy a kettő együtt, de persze mégis inkább az eseménynek kellett annak lennie, ami igencsak, úgyszólván, beindította a fantáziám, majd megtudván, hogy viszonylag kevés pénzből meg tudok járni egy új országot is, nem volt kérdés - megyünk! (Na jó, Tanelt lehet picit győzködni kellett, de én akkor már tudtam magamban, hogy ebből utazás lesz).

Ez az utazás pedig egy számunkra is meglepően csodálatos élmény lett, egy amolyan igazi feelgood-hétvége, a nehézségek (kis egészségügyi gond) ellenére is.

Az első nap viszonylag későn landoltunk, de hamar megértettük a tömegköz-rendszert, bevonatoztunk a városba, megtaláltuk a szállót, és egy órányi szusszanás után újra ki is mozdultunk, megnéztük a belvárost, ettünk egy hambit, és igazából csak mentünk amerre láttunk, kötöttségek és cél nélkül (jó, egy rockkocsma persze útbaesett, bár nem lettt végül semmi kiemelkedő). 

A második nap volt az igazi turistanap, bementünk az óvárosba, megnéztük az összes kis szigetét, elmentünk egy távolabbi pékségbe fahéjas csigáért, véletlen útba esett a történeti múzeum (azt hiszem), ami előtt egy hatalamas Yggdrasil-fa alakú padrendszerben nézegethettük a különféle mitológiai alakokat és lényeket. A saját szigetünkön (Södermalm) is sok időt töltöttünk, egy csodálatos parkban kötöttünk ki, ahol az ősz a legszebb színeit mutatta (sokkal kevésbé voltak elsárgulva a levelek, mint Tallinnban, valahogy sokkal jobb a klíma itt), és már előre felkerestük a Patricia Nightklubot (a svédek A38-a), hogy ne este a sötétben kelljen keveregni. Itt el is tulajdonítottam egy In Mourning plakátot, amitől persze rámjött az egész napon át kitartó pre-concert izgalom.

Megnéztük a palotát, a parlamentet, az összes tipikus sétálóutcát, ettünk egy mekit, tartottunk egy fikát (kávészünet), ahol magamra borítottam fél kancsó vizet... :') 

A város alapos szemrevételezése és egy kávé után igyekeztünk nem elfáradva összeesni a hotelszobában, igaz, eléggé fel voltam hypeolva a koncert miatt, de azért az egésznapos séta is megtette a fárasztó hatását, de ezen túllendültem, átöltöztem, kisminkeltem magam, és végre lehetett indulni. A venue-t ugye már tudtuk hol van, szóval viszonylag magabiztosan érkeztünk meg a Patricia hajóba, belépéskor rögtön ruhatár fizetve, kabát le, mehetünk a hajó gyomrába kideríteni, mi merre van.

Rögtön bele is botlottunk a merch pultba/merch asztalba, ahol a zenekar árulta a saját kis portékáit. Már a megérkezéskor kezdetét vette a közvetlen hülyéskedés (azt hiszem az énekessel, de olyan jó az arcmemóriám, hogy nem igazán tudtam belőni, hogy ki is a tag – a koncert után már azért ment, miután egy órán át másfél méterről álltunk szemtől szemben)... Sajnos semmi nem volt a merchben olyan jó, hogy meg szerettem volna venni, vagy a minta, vagy épp a méret miatt. Tanel szeretett volna egy felvarrót, azonban csak valami belsős svéd appos fizetés volt lehetséges, ezért odaadták ingyen a felvarrót, amire mondtam, hogy majd koncert után intézzük, adjanak IBAN számot, stbstb, de még másnap a Facebookos levezésben sem voltak hajlandóak pénzt elfogadni érte, egyszerűen csak hálásak voltak, hogy ott voltunk ♥

Mindenesetre én nézegettem azért a pólókat is, hiszen egy emlék csak jó lett volna, de a férfipólók M, vagy talán L mérettől indultak... Ebből elég hamar elindult a viccelődés, hogy hát igen, ezek sajnos rám túl nagyok...

-You should eat more sausages... - így a tag.

- ...Hmmm that's a rude thing to say to a lady! - így én.

-Heh heh - így a tag, az igazi viccet nem megértve...

*eltelik 10 másodperc csend*

*hallom, ahogy a tagnak leesik, egész hanghullámokat produkál nála a felismerés eme módja*

*CUE HATALMAS RÖHÖGÉS*

...Szóval valahogy így kezdődött az In Mourning-gal való barátságunk, és tudtuk már akkor, hogy ez egy zseniális este lesz.

A hajó "lépcsőházában" rögtönzött merchpulttól az út először a kocsmába, majd onnan a koncertterembe vezetett. Rögtön feltűnt, hogy ez egy nagyon kicsi helyszín (mondjuk az A38 befogadóképességének a tizede), kordon persze nincs, ami egyáltalán nem baj - meghitt lesz a hangulat - de azért én elkezdtem kissé azon aggódni, hogy rossz lesz a hangosítás. A koncert kezdetére várakozva lett is egy új barátunk, Tanel Dark River Festivalos pólója feltűnt az egyik svéd arcnak, aki mondta, hogy a Mariana's Resték nagy haverjai, ezért tavalyelőtt óta jár erre a fesztiválra, és ott volt velük idén is, és hogy akkor mi ugye finnek vagyunk-e (hint: nem vagyunk). Szerencsére ez a beszélgetés nemcsak ennek az infomációnak a kicseréléséről szólt, egész jól összehaverkodtunk a nap végére, még bőven a koncert végezte után is ottmaradtunk sörözni.

Végre megkezdődött a koncert, az új dallal, a The Broken Orbit-tal kezdtek, amit valószínűleg ők is akkor játszottak először élőben (ez később még fontos lesz), és szerencsére rögtön feltűnt, hogy bizony ez a hely JÓL szól. Ahogy sejtettem, nagyon kis meghitt hangulatot teremtett a kordon hiánya, meg a koncert (talán) sold out mivolta, igazán meg lett pakolva a hajó szóval válltól-vállig álltunk, mi Tanellel a második sorban. Jó volt végre ennyire közelről megfigyelni In Mourningékat egy teljes órán át, mert végre megtudtam, melyik énekeshez melyik hang tartozik, és melyik sorokat ki énekli-hörgi, ugyanis ebben a csapatban hárman is "fő" vokalisták, meglehetősen más hanggal.

A közönség is nagyon imádta az egészet, rajtunk kívül szerintem mindenki helyi volt, és valószínűleg már 10-15 éve ismerik és követik ezt a bandát, de nem baj, elég jól beilleszkedtünk, és belefolytunk szépen a rendíthetetlenül együtt headbangelő tömegbe. 1-2 dal csak a koncerten ütött be igazán, dalok, amiket eddig is ismertem, de innentől, ha otthon hallgatom őket, remélhetőleg örökre vissza fog jönni a koncert érzelmeinek egy kis része (pl. A Vow to Conquer the Ocean). Mert hogy ez egy nagyon érzelmes death metal koncert volt.

A közönség aktív részvétele csak ezerszer jobbá tette az egész fellépést, még a két koncertet végigpofázó kolléga is egyértelműen imádta a bandát, így érthető okokból az a kb. 45-50 perc senkinek nem volt elég. Amikor a banda levonult a színpadról, akkor elég egyértelmű volt, hogy nem csak a "peekaboo" avagy "kukucs!" levonulás, ami után úgyis tervezett módon visszajönnek. Kisebb bandák, ilyen kis helyen nem is nagyon szokták ezt a trükköt elsütni, nem is lenne való, meg ez tényleg inkább az arénákat megtapsoltató húzás, és nem annyira az underground sajátja - plusz ugye a hangszereket is elkezdték lepakolni. Csakhogy a levonulás után közvetlen a közönség annyira vehemens, hangos, szűnni nem akaró visszatapsolásba-visszaordításba fogott, hogy a zenekar mégis visszajött :') Általában nem szoktam már apait-anyait beleadni a visszatapsba, mert hát minek fárasztani a hangszálaim, amikor tudom, hogy úgyis visszajönnek. Itt viszont tudtam, hogy nem volt encore tervezve, de úgy tűnik, van rá esélyünk, úgyhogy én is tapsoltam-ordítottam-dobogtam, ahogy tudtam.

A srácok visszajöttek, beszéltek valamit svédül nekünk (utólag az új haverunk mondta, hogy valami a beugró dobossal, daltanulással kapcsolatos), és belekezdtek a... The Broken Orbitba. Az új dalba, amivel eredetileg is kezdtek. Itt vált 100%-ig biztossá, hogy ez egy nemtervezett encore volt, hiszen külön dallal nem is készültek rá, és nem így tervezték ők sem az estét, tényleg csak a mi lelkesedésünk miatt jöttek vissza. Nem is tudom, voltam-e olyan koncerten, ahol ez megtörtént, talán részben azért, mert a legtöbb banda már úgyis kalkulál a kötelező visszatapssal. Őket viszont visszaköveteltük, s visszajöttek, ami mégjobban emelt az est wholesome-szintjén. 

A koncert után még egész sokáig ottmaradtunk, beszélgettünk az új haverunkkal mindenféle baromságról (Torsk pa Tallinn, például), aki "odavitt" minket a zenekarhoz (nem árultam el, hogy ezzel nekem nincs különösebben semmi gondom, odamegyek én simán :D), akikkel egész sokat dumálgattunk, megköszöntük a koncertet, megdicsértük őket, mondtuk hogy jó a kirándulás, van In Mourning meg fahéjascsiga, és készítettünk egy közös képet is, és nem győztünk (győztem) áradozni, hogy mennyire jó, hogy elutaztunk, gyakorlatilag csak miattuk.

A másnap sem telt el tétlenül, reggeliztünk fahéjas csigát (igen :D), befejeztük az óváros megtekintését, és célbavettük a svédek Margitszigetét, a Djurgarden szigetet tele parkokkal, múzeumokkal, skanzennel, botanikus kerttel. A szigetre való átkompozás közben láttuk a stockholmi Vidámparkot, és megfogadtuk, hogy ide bizony vissza kell jönni nyáron is vidámparkozni, akár egy kompos kirándulás keretein belül. Lejártuk ismét a lábunkat, majd elmentünk a Viking múzeumba, ahol egy tök jó tárlatvezetésen vettünk részt, rengeteg mindent láttunk és tanultunk (bár a "viking sisakon nincsenk szarvak" számunkra, igazi nerdökként, persze már nem volt újdonság), és még egy mini saga-"hullám"vasúton is utazhattunk. Estére visszamentünk a városba, és indokolatlanul kebabot ettünk az óváros talán egyik legeldugottabb, elrejtett kincs "Jerusalem Kebab" nevű helyén, ami gyakorlatilag a hónap legjobb kajája volt :D 

A legfontosabb, legmeghatározóbb élmény, és amire a legjobban szeretnék emlékezni, az pont az, amit a legnehezebb elmesélni és szavakba önteni. Az egész koncert annyi pozitív energiát és érzelmet adott, hogy utána napokig a hatása alatt voltam. Ez már csak azért is vicces, mert maga a zene elég melankolikus, sokszor kimondottan szomorú, vagy épp kemény, és mégis szinte euforikus hatást gyakorolt rám a koncert. Már a buli végeztekor, pláne az epic visszataps után bugyiig leizzadva vigyorogva mentem oda újdonsült svéd barátunkhoz, és kábé csak annyit tudtam elmondani, hogy hú, hát ez kurvajó volt.

Alapból volt bennem egy óriási elégedettség azzal kapcsolatosan, hogy ez a kis utazás kb. minden, amiről álmodoztam – külföldre menni, várost nézni, szép helyen megszállni, metalbandákat nézni, jó kajákat enni, szabadnak lenni, és ez a kirándulás szinte tökéletesen hozta az összes vágyamat. Nyilván a koncert volt a lényeg, és az volt a legfontosabb, hogy jól sikerüljön; de már maga a megérkezés és a turistáskodás miatt is a felhők közt jártam... ennek volt így aztán a koncert az igazi királyi megkoronázása.

Mivel ugye az In Mourning zenéje alapvetően nagyon erősen érzelmes, akkor is, ha épp az érzelmek sötétebb, melankolikusabb oldalát fogják meg, minden dallamuk érzelemmel átitatott, és pont ezért is alakít ki talán az emberben ennyire könnyen ennyire nosztalgikus érzéseket. Az érzést, hogy igen, megcsináltuk, és igen, van ilyesmire módunk, megtehettük és megtettük, megjártuk, megtapasztaltuk, és rengeteg új élményben volt ilyen rövid idő alatt részünk.