Ma elolvastam egy tanulmányt kedvtelésből. Van remény.
Emellett viszont iszonyatosan csekélytudásúnak, nem adekvátnak, nem professzionálisnak érzem magam.
A mai cikkolvasgatás az egyedül való lakásról, életről reménnyel töltött el, a Rockmaraton tervezgetése pedig pont ellentétesen hatott. Nem lehetne megint kicsit abban a korban lenni, ahol a dolgok csak úgy történnek, és nem kell döntéseket meghozni?
Szerinted tényleg létezik olyan kapcsolat, ami a felek 100%-os önfeláldozásából áll és ahol a másik ember a prioritás...
...létezik?
Olen yksin ja yksin nyt kai jään
Lieneekö minulle paikkaa...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.