2018.6.18.

2018/06/18. - írta: Vitzus

Azt hiszem, itt az ideje elkezdeni lassacskán pánikolni. Bár igazából nagyon jó érzés az, hogy az első pár diát a konferenciás prezentációmba gond nélkül, kb. forrásba belenézés nélkül, emlékezetből meg tudtam szerkeszteni.

"Soha többet nem fognak látni". Ó, dehogynem. Legalábbis remélem. Ez lesz az első szereplésem a "szakmámban" mint PhD hallható, nem kéne leszerepelni. Meg alapból, hogy akik eddig tanítottak, most egy szinten vagyunk arra az időre, amíg mindannyian ugyan úgy előadók vagyunk.

Külön öröm, hogy azt írták vissz a hostelből, hogy csendes, kicsit féltem, hogy ez is ilyen party-hostel, mint a tallinni. Nem mintha ott konstans hangzavar lett volna, de azért a nyár inkább a bulizós turisták időszaka, gondolom én... Úgyhogy talán sok minden miatt aggódni már nem kell, kaja lesz, közlekedünk majd taxival, csak a második nap végén adok elő, ami tök jó, mert legalább akklimatizálódom, mint a Maradj Talponba. Képzeljétek csak el, ha első-második előadó lennék, jaj! 

Nyomtattam meg "dizájnoltam" paintben névjegykártyákat, csak tudnám, minek. De amúgy szépek lettek :3 Az itthon töltött napok alatt, nagyon bízom benne, semmi nem fog kiidegelni.

Pihenésnek pedig LoL és Vikings:) 

Meg majd kéne valamikor Pythonozni, ha tényleg akarom a natural language processinget, és nem csak a gondolata vonz. De igazából egyébként csak a gondolata vonz.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vicus.blog.hu/api/trackback/id/tr1614056822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása