Tavasz

Itt a tavasz, végre, VÉGRE rügyeznek a fák...

Nyár elején megcsókoltam egy másik fiút. Ősz közepén megcsókoltál egy másik lányt.

...

Nekem egy barátom, és szeretetéhes votlam, és össze voltam zavarodva. És ittam.

Neked egy ismeretlen, és ki voltál ábrándulva az akkoriban szerinted kisiklónak tetsző kapcsolatból. És nagyon sokat ittál.

És én kétszer. Annyira szégyelltem, hogy az égvilágon senkinek el sem mondtam. Nem éreztem komolynak a kapcsolatot, nem voltál az elején még elég affenctionate, nem tudtam, szeretsz-e, nem tudtam, stabil-e ez, vagy csak egy fling mégis..

Neked is halogattam a gyónást. Három-négy naponta nem tudtam aludni a belső vívódástól, hogy gyakorlatilag hazugságban élek. Tegnap kifakadtam, nagyon féltem a reakciódtól. Nagyon megértő voltál. Aztán pofoncsaptál azzal, hogy hát, te is. Pont te. Az utolsó ember, akiről feltételeztem volna. Ráadásul akkor, amikor már eléggé established és komoly volt a kapcsolatunk. Az őszi szorongós depresszióm kihatott a kapcsolatra és rengeteget veszekedtünk, tudom. Nekem mondjuk annyira nem volt világvége-érzésem a kapcsolattal kapcsolatban, mint neked. De lehet, hogy csak nem láttam az általános világvége-érzetemtől. Hála istennek, ezt az egészet már rég magunk mögött hagytuk.

Tudom, hogy nem jelentett semmit, nem is haragszom. Dühös nem vagyok. Csak nehezen viselem a gondolatot. A tökéletes ártatlanság megtestesítője voltál.

Ő soha. Lányokhoz sem mer szólni. Lófaszt.