Amikor kiderül, hogy a kaját nemcsak kettőtöknek, hanem az anyósapósjelöltnek is készíted, és így hirtelen felelősség, na az egy olyan érzés, amire nem lehet felkészülni. Amikor viszont tényleg ízletesre sikerül, és mindketten megdicsérik, na arra sem nagyon :')
Nyilván van bennem egy azért valamelyest reálisnak is mondható parázás a norvég hegymászástól, de ettől függetlenül jár a múltbéli énemtől a jelenbélinek a hatalmas nagy pacsi, azt az életet élem gyakorlatilag, amiről álmodtam...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.