So high

Most bőven van miről mesélni. Már napokkal ezelőtt is akartam blogolni, de most tényleg nem volt időm, a szó szoros értelmében. 

Szeptember 6-8. között zajlott a Második Nemzetközi Szociolingvisztikai konferencia, amin mint segítő én is részt tudtam venni. Bár eléggé csicskáztattak minket, és voltak problémák (pl. 22 munkaórával valahogy nem sikerült kiérdemelnem egy rohadt ebédjegyet, amíg mások kaptak, de hát valszeg pikkelt rám a szervező a módosítgatások, külön kérések miatt), így is hatalmas élmény volt az egész. Nagyon inspiráló volt egyrészt, sok előadáson bent ültem, és csomó ötletet gyűjtöttem a saját kutatásomhoz is, a nagyobb előadásokon, a nyitó plenárison tökre ilyen "el sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok" érzésem volt.

És hogy találkoztam Anna Verschikkel! A képein nagyon barátságtalannak meg szigorúnak tűnt, meg ugye az egyetlen élményem vele az volt, hogy kidobott az irodájából Tallinnban (abszolút jogosan, bejelentkezés nélkül törtem rá az ajtót kb. :D), úgyhogy paráztam rendesen, meg utolért nyilván az impostor syndrome is, hogy hülyének fog nézni, hogy hát mit akarok én az "ő" témájában. Bár jó jelnek foghattam volna fel, hogy kérés nélkül kb. minden létező anyagát kérésre és kérés nélkül is átküldte, és ugye magától írta azt, hogy it would be nice to meet you, de nem fogtam, és csak stresszeltem, de azért mindenképp erőtvettem magamon és találkozni akartam vele, úgyhogy nyilván be is ültem az előadására, meg odamentem odaköszönni. És basszus!!! Annyira kedves! :D Úristen, amikor rámmosolygott (tényleg nagyon, nagyon resting bitch face-t, meg utálomavilágot-arcot vág az összes képén), olyan volt, mint egyszerre ezer ölelés. Mondta, hogy persze, maradjak csak mellette ülve, meg hogy majd tudunk beszélni, és hogy ekkor meg ekkor szabad, és tényleg full mosolygós volt. Azt meg nem is mondom, hogy 50 éves, de max egy fáradt 35 évesnek néz ki. Volt ott még két észt fiatal kutatólány, velük is megismerkedtem, második nap már beszélni is tudtunk (észtek...), mondták, hogy majd Tallinnban tali, stbstb, volt, hogy egy asztalnál is ültem velük egy rövid időre, kedvesek voltak nagyon.

Tényleg ugyan az a típusú boldogság meg drogosérzet meg high, mint amikor tiniként végre tudtam egy-egy nagyra tartott zenésszel személyesen beszélgetni. Most ugyan ez volt, hogy egyrészt, a különféle elméleti dolgok, amelyeket oly sokszor olvastam tőle a különféle tanulmányokban, most élőben hallom, ahogy magyarázza, és így aww. Enyhe bromance. Sőt, az egyik előadása alatt kérdeztem is (igyekeztem mindig kérdéseket kigondolni), és mondta, hogy "it is a very good question" és nagyon nagyon awww. :D Egyik előadása, mert végül ő lett az egyik plenáris előadő is! :O Kiesett valaki, és gondolom menetközben őt kérték fel. Szerencsére félig-meddig ott tudtam lenni, mert pénteken délelőtt elintéztük, hogy fotózás legyen a feladatom, csak sajnos közben ki is hívtak idióta terembeosztásos papírokat ragasztgatni az ajtóra. De hát mit lehet tenni. Úgy sem ez volt a lényeg, hanem inkább sokkal az, hogy kb. 5 percet beszéltünk normálisan egyhuzamban, de kb. az egész kutatásomat meg mindent átértékeltem, és rájöttem pár dologra, meg pár kutatási célt újra tudtam ezáltal keretezni.

Úgyhogy a fő konferencia-éllmény megvolt annak ellenére is, hogy a "főnök" igencsak bunkó volt, bár az utolsó napra utánanézhettek, hogy PhD-hallgató vagyok, mert reggel azzal vártak bent, hogy nagyon köszönik az eddigi jó munkám, és hogy hallottuk, hogy ön PhD-hallgató, és majd megköszönjük a Ruszisztikai Intézetnek is (lányos zavaromban eszembe sem jutott mondani, hogy én egyébként Orosz nyelvészeten vagyok, nem ruszisztikán), és mára fel vagyok mentve, mehetek előadásokat nézni... Nagyon beparáztam, hogy valamiért rosszból "bocsátanak el", és hogy valami rosszat csináltam, de lehet simán csak emelkedett a státuszom a szemükben így, hogy valahonnan megtudták, hogy doktorandusz vagyok? Attól tartok, ez már sosem fog kiderülni. Mondjuk nem érzem jogosnak, hogy attól függ, hogy az embert lehet-e csicskáztatni, hogy BA-s vagy MA-s vagy más-e.... 

Három napon keresztül mondhatni ott voltam, csütörtökön nyilván mentem a megnyitóra, aztán 2-től estig munka, pénteken már 8.10-re ott voltam, szintén 19.30-ig munka, de a szombatot már kicsit lerövidítettem, 8.30 utántól 16.00-kor már hazajöttem, hogy este szülinapra tudjak menni, meg már több tudás amúgy sem fért a zokniagyamba. 

Persze ott voltam kedden is, akkor bútorokat pakoltunk, és összeismerkedtem egy tök cuki kínai lánnyal, remélem még találkozunk, szerdán pedig a nyelvi munkacsoportnak lettünk bemutatva, meg Angelával tanácskoztunk a tanításról meg minden másról, úgyhogy nagyon sűrű hét volt, eléggé lerobbantnak is érzem magam. Viszont vannak szép új ruhácskáim, a feladataim össze vannak gyűjtve, Angela elméletileg a teljes hétfői, első órát megtartja, utána viszont kedden elméletileg enyém a pálya, hát meglátjuk. :) Furcsa magázódni a diákokkal, de egyben jó is...

Jött az ímél, hogy két hét múlva repülök. Ja, köszi az emlékeztetőt, nem vagyok eléggé anxious így is, haha.