Ermahgerd

Hát, az már biztos, hogy jólesik ez az önállóság-érzés... Csak úgy lenni, önmagam, tevékenykedni, senkinek nem kell felelni, sem megfelelni. Önállóan eltervezni, hogy mire van szükségem aznap, és elvégezni a dolgokat. Persze ez alatt nem kell semmi hű de egetrengetőt érni, egyébként csak kajálni, gyógyszertárba, és boltba mentem, aztán pedig szépen, zenét hallgatva, mochachinot kortyolgatva hazasétáltam. Végre egyszer megcsodáltam a lakótelepet, ahol a fák minden oldalról beárnyékolják a sétányt, kimondottan szép :) 

Ezen most azért meglepődtem - azt mondtad, egész konkrétan, kertelés és szépítgetés nélkül, hogy semmi empátiám nincs. Létezik egyébként olyan, hogy embercsoportok, nem közvetlen környezetemben lévő emberek iránt nagyon is empatikus tudok lenni, könnyen megy az együttérzés (meg mindenki mondja, hogy jó hallgatóság vagyok), csak konkrétan a közvetlen körülöttem lévő emberkéimmel nem megyez az egész, főleg, amikor nekem hátrányom származik belőle? Hát mert szerinted nulla az empátiám. És lennek lehet örülni? Nehéz elhinnem, de mégis azt mondtad, hogy abszolút beletörődtél, elfogadtad, sőt, még ebben is tudod látni a jót (te Drága!), mert hogy így legalább én sem támasztok semmi ehhezhasonló elvárást sem. De miért is támasztanék? Ez nekem mindig is olyan furcsa volt. Ennyire hatott rám, hogy egyedül nőttem fel, vagy mi? Persze, támogassuk egymást az életben, de miért kéne mindenkinek önfeláldozósdit játszania? Egy szörnyeteg vagyok, ha én ezzel nem értek egyet? 

Késő éjjel jött a hónap legmeglepőbb ímélje: végre válaszolt a konzulensem (pedig már le is mondtam róla, hogy a nyitrai híres levelemre reagálna), és mondta, hogy tanítsak oroszt az egyetemen, mert hogy tanerőhiány van, meg mert persze nekem mekkora nagy lehetőség. Az, persze, és igazából mindig is szerettem tanítani, meg gondolom a véremben is van, meg tényleg imádom csinálni, és a PhD-t is úgy képzeltem el, hogy én majd tanítani fogok (emlékszem, mindenki olyan ijedten kérdezte, vagy legalább is tartva a dologtól, hogy Fú, és akkor majd tanítanod is kell?, pedig nekem már akkor is az volt az egyik legszimpatikusabb dolog az eégészben). Szóval a tanítást már most élem, de azért az orosztudásom tökéletlensége miatti bonyoldalmaktól is félek már most. Remélem, menni fog. Nem tudom, hogy fogom a szeptembert túlélni ennyi teendővel.