Van egy visszatérő álmom. Talán kétszer, ha nem háromszor álmodtam már ezt. Egy színi társulat, színjátszókör, csoport része vagyok és a bemutató napján hogy, hogy nem, de nem vagyok tisztában a szerepemmel, és fogalmam sincs a szövegemről. Mindenki készülődik már, kosztümvevés, utolsó simítások, mindenki nyugodt. Én pedig végtelenül pánikolok, Azonnal kezdődik az elaődás, ki kell állnom, de azt sem tudom, hogy mikor, és végképp azt nem, hogy mit kell csinálnom. A korábbi álmomban talán tudtam, hogy ki-mi vagyok, mikor kell mennem, csak nincs meg a szöveg, de persze pánikolok. Az újabban meg pláne, hiszen fogalmam sincs semmiről, az utolsó pillanatban próbálok valakitől kétségbeesett könnyek közt egy szövegkönyvet kérni, hogy még gyorsan mentsem, ami menthető.
Az előző álmomban azt hiszem, nem jutottam el a színpadi részig, legalább is, mintha nem lett volna gond. De most ki is kellett állnom, és végül szégyenszemre szövegkönyvvel a kezemben mentem oda, a részeimet olvastam. Aztán annyira belezavarodtam, hogy már olvasni sem tudtam, és a súgónak kellett a számba adnia a szavakat...
Sok mindent szimbolizálhatnak ezek a dolgok... Hogy még nem vagyok készen, hogy félek, hogy nem fogok megfelelni, nem leszek elég jó, nem teljesítem az elvárt dolgokat, tudatlan vagyok a világgal kapcsolatban, talán? :)
Pláne a napokban, amikor a továbbtanuláson, a képzéseken, az életem továbbgördülésén morfondírozok...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.