2009.6.11.

Egészséges vagyok!

:)

Jaj.. legyen már vége a sulinak, nekünk csak június 30-án fejeződik be a tanév =( Mennyi van még hátra... Pedig annnnnnnnnnnnnyira elegem van már belőle-.-"

Nesze pár hülyeség:

Gyerekek írták az óceánról

1) - Az osztrigák golyóit gyöngynek nevezzük.(Zoli, 6 éves)

2) - A cápák rondák és durvák és nagy fogaik vannak, akárcsak a Katinak. Ő többé már nem a barátom. (Brigi, 6 éves)

3) - A bácsikám két másik bácsival és egy nénivel elment halászni, és
amikor visszajött, rákja lett. (Miki, 6 éves)

4) - Amikor még a hajók vitorlával működtek, a szél vitte őket keresztül
az
óceánon. Néha, amikor szélcsend volt, a tengerészek fütyültek, hogy
feltámadjon a szél. A testvérem szerint inkább babot kellett volna
enniük.
(Peti, 7 éves)

5) - A sellők az óceánban élnek. Szeretem a sellőket. Gyönyörűek, és
imádom
a fényes uszonyukat, de hogy a fenébe lesznek terhesek? De tényleg?
(Krisztina,
6 éves)

6) - Nem írok az óceánról. A kistesóm állandóan bőg, Apu állandóan kiabál
Anyuval, a nővérem teherbe esett, szóval nem jut eszembe semmi, amit
leírhatnék. (Bálint, 6 éves)

7) - Néhány hal veszélyes. A medúzák csípnek. Az elektromos angolnák
megráznak. Biztos tengeralatti barlangokban élnek, szerintem ott
csatlakoznak rá a töltőikre. (Krisztián, 7 éves)

8) - Amikor úszom az óceánban, a víz nagyon hideg, és ettől összemegy a
fütyim. (Pisti, 6 éves)

9) - A nyaraláson Anyu elment vízisízni, de elesett nagy sebességnél.
Azt mondja, többet nem vízisízik, mert a víz bement a nagy, kövér
seggébe.
(Judit, 7 éves)

10) - Az óceán vízből és halakból áll. Hogy a halak miért nem fulladnak
meg, azt nem tudom. (Ádám, 6 éves)

11) - A papám tengerész volt, és mindent tud az óceánról. Egy dolgot nem
tud csak, hogy miért hagyta ott a tengerészetet és vette el Anyut.
(Beatrix,
7 éves)

A sikló halála


A kis Johnny hat éves volt, és mint más korabeli fiúk nagyon kíváncsi.Más fiúktól sokat hallott már az udvarlásról, és érdekelte, hogy ez mit is jelent, és hogyan is folyik.Egy nap megkérdezte az édesanyját aki ahelyett, hogy elmagyarázta volna arra kérte, hogy este bújjon el a függöny mögött , és maga nézze meg, hogy hogyan udvarolnak a nővérérnek.Johnny el is bújt és másnap elmesélte, hogy mit látott:
A nővérem és a fiú egymás mellett ültek és csendesen beszélgettek, aztán egyszer csak lekapcsolták a villanyt.A fiú megölelte és megcsókolta a nővérem, amitől rosszul lett, mert elég furcsán nézett ki az arca.Ezt a fiú is biztosan észrevette, mert benyúlt a nővérem blúza alá, hogy megkeresse a szívét, mint az orvosok szokták.Ő persze nem volt olyan ügyes, mert sokáig kereste és csak nagy nehezen találta meg.Ő is biztosan rosszul lett, mert minketten nyöszörögni kezdtek meg nagyokat sóhajtozni.A fiú másik keze annyira fázott, hogy azt is bedugta a nővérem blúza alá és mindketten elterültek az ágyon.Remegtek a láztól, amit onnan tudok, hogy láz volt, hogy a nővérem azt mondta a fiúnak:
-Ez nagyon meleg!
És ekkor rájöttem, hogy mitől lettek hirtelen ilyen rosszul. Valahogy egy nagy sikló került a fiú nadrágjába, ami kiugrott és kinyújtózott teljes hosszára.A fiú erősen megmarkolta, hogy távol tartsa mindentől, és nehogy elszabaduljon.Amikor a nővérem meglátta egy kicsit megrémült, kikerekedett a szeme, eltátotta száját, és azt mondta:
-Óh Istenem!
Lehet, hogy segítenem kellett volna neki, mert nekem már volt ilyen dolgom lent a folyónál.
Aztán erőt vett magán, és megprópbálta megölni a siklót.Le akarta harapni a fejét, de halkan felsikoltott, mert az biztosan megharapta őt.Aztán gyorsan mindkét kezével megragadta, és erősen tartotta, amíg a fiú elővett egy szájkosarat a zsebéből, és ráhúzta a siklóra, hogy még egyszer meg ne haraphasson senkit.A nővérem lefeküdt, széttárta lábait, és erősen a combja közé szorította, úgy mintha egy ollóval akarná megölni.A sikló azonban ellenállt, erősen mozgott és ficánkolt, de a nővérem nem engedte el.Nyögött és sikoltoltozott, de persze nem bírt vele.Az meg mintha ki akart volna jönni, a fiú is alig bírta rajtatartani a szájkosarat.Szerintem úgy akarták megölni, hogy egyszerűen maguk között összelapítják.Néhány perc múlva már nem mozogtak tovább, és nagyokat sóhajtoztak.Amikor a fiú felült, megbizonyosodhattam, hogy a sikló megdöglött, mert csak úgy erőtlenül lógott rajta és még a bele is kifolyt.A nővérem és az udvarlója persze nagyon kifáradtak ebben a csatában.A fiú újra megölelte és megcsókolta a nővérem, összebújtak, amikor kiderült ,hogy a sikló nem halt meg.Újra életre kelt és tovább harcolt.Szerintem ezek a siklók olyanok lehetnek, mint a macskák, mert nekik is több életük van.Most a nővérem taktikát változtatott, teljes súlyával ráült, hogy összenyomja.A sikló persze megint ellenállt, le-fel mozgott néha előjött, máskor elbújt.Lehet, hogy egy fél órába is beletellt, mire megölték.Azt onnan tudom, hogy meghalt, hogy a fiú a végén letépte a nyálkás bőrét és a WC-be dobta és le is húzta!

Az anyuka elájult.

Utas a pilótafülkében

1.

Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a repülőgép kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
- Hölgyem, annak semmi értelme.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni akart.
- Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme.
Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül. A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét, a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert.
- És ez... ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
- Á, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött... látja, nem is mozdulnak a mutatók...
- Ó... értem... érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni.
A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattuk zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. A pilóta meg is kérdezte:
- Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
- Ööö... igen... pont erre gondoltam.
- Hát olyan... - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány. - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát ezért állítottak meg? - Előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
- Kik nincsenek sehol?
- Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik gép, de az meg késik.
A droid arca felderült.
- Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni! Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
- Emberek, mit művelnek! Felborulunk!!
Erre a droidok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.

2.

Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok műszert, kart fogantyút, majd megszólalt:
- Én... én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet...
Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt:
- Mi is ro-bo-tok va-gyunk!
Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
- Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer...
- E-resz-kedj...
- Húsz-e-zer...
A kissrác nézte őket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és elújságolta, mit látott.
- ... És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!

3.

A helyszín ezúttal is egy pilótafülke, a szereplők pedig a pilóták és egy hülye utas, aki előrejött műszernézőbe.
- Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogy repülnek, hát ugye, látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor, éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit! A kapitány kimutatott az ablakon.
- Éjszaka még egyszerűbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerűen azok között kell tartani a gépet. Az utas leesett állal nézett.
- Ahaaa... hát ez... tényleg egyszerű.

A fotós

A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem...
- Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam - mondja Mrs Smith.
- Tényleg? - lepődik meg a fotós. - Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
- Nos, akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet...
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Úristen, az nagyon sok... - sóhajtja Mrs Smith.
- Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom... - motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
- Úristen! - kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban? - kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
- Igen - mondja a fotós. - Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm... felszerelését? - hajol előre Mrs Smith.
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
- Állványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?.... A fenébe, hát nem elájult?

Egy vakbélműtét igaz története

Több mint egy éve kivették a vakbelemet, gondoltam elmesélem miként is történt.
Egy borús szombati délelött kezdődött az egész, ugyanis nekiálltam telehányni a lakás minden erre alkalmas berendezését. Állandó jelleggel tömtem magamba a gyógyszereket, de pár perc múlva viszontláttam őket... Este új jelenségre lettem figyelmes, elkezdett fájni a jobb oldalam, és nem tudtam aludni a fájdalomtól. Másnap bevittek az ügyeletre.
Szépen becsoszogtam, és egy szabadnapos csiga tempójában felugrottam a vizsgálóasztalra. Na, az orvos nekiáált tapogatni, én meg üvölteni. Azt mondja: vakbél, én meg elhittem neki. Ez gyanús lehetett számára, mert mégegyszer végigtapogatott, én meg ismét üvöltöttem. Vakbél, erősítette meg magát, én meg csendesen bólintottam.
Beutaltak az ügyeletes kórházba, bevittek. Az ügyeletes sebész (vagy hentes) fogadott, feküdjek fel. Megtapogat. Üvöltök. Vakbél. Be kell feküdnöm. Mondom végre. Feküdni. Délután kettőkor műtenek. Mondom jó.
Befekszem. Lefekszem. Jön egy nővér, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót. Mondom, hogy a fenébe ne, de injekciót. Hozza. Szúr. Elmúlik a fájdalom. Tudok aludni. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Papírok. Hány kiló. Mondom másfelet biztos. De tényleg. Hány éves. Anyja neve. Két példányban. Aláírom. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Altatóorvos. Kérdések. Hány kiló. Anyja neve. Allergia. Betegségek. Válaszolok. Két példanyban. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Rokonok. Hozták a cuccom. Lepakolnak. Beszélgetünk. Elmennek. Alszom.
Rázzák a vállam. Sebész. Ő fog műteni. Viccelődik. Viccelődöm. Kérdez. Válaszolok. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Később lesz a műtét. Nem jött meg az összes medikus, kérdezem. Nevet. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Fussak WC-re. Miért? Most műtik. De jó. Futok. Negyed óra. Visszafutok. Negyed óra. Vetkőzzek. Injekció. Feküdjek fel az asztalra. Szúr. Kibírom. Betakar semmivel. Elmegy. Fázom. Reszketek. Nem tudok aludni. Bámulom a plafont. Egy pók. Már nem él. Együttérzek vele.
Jönnek. Bíztatnak. Ugorjak át a műtőasztalra. Mondom jó. Átkúszok. Mosolyognak. Én nem. Lekötnek. Kérdem féltek, hogy elszaladok? Nem válaszolnak. Altatnak. Jön a sebész. Még mindig viccelődik. Ez a századik műtét, egyszer már sikerülnie kell. Nevet. Jó neki. Kezd elmosódni a valóság. Kapok valami drogot. Alszom. Végre.
Felébredek. Beszéltem álmomban? Infúzió. Folyik ezerrel. Halvány emlékek. Alszom.
Reggel ébredek. Infúzió sehol. Reggeli? Nincs. Talán lesz ebéd.
Ebéd? Nincs majd vacsora.
Vacsora? Három szem keksz. Gyorsan befalom. Kinyalom a tányért. Morzsákra vadászom. A rohadt hangya. Engeded el! Korgó gyomorral alszom el.
Reggel van. Korán reggel. Egy nővér hoz valamit. Valami olajféle. Nincs jó szaga. Meg sem kóstolom. Előbb konzultálok az orvossal. Jön a vizit. Széklete van? Nincs, miből? Akkor ricinus. Ez itt? Az. Kérdem a dokit. Reggeli elött vagy után. Elötte. Jó. Felhajtom. Rossz íze van. Romlott méz cukor nélkül. A vizit mosolyog. Valamit tudnak, amit én még nem. Hatás? Egyelőre semmi. Jön a reggeli. 5 szem keksz. Hatás semmi. Fél óra. Jönnek a gázok. Talán a hímnuszt is el tudnám fingani, ha lenne hozzá kedvem. Jól érzem magam. A szobatársak nem. Jönnek a gázok. Opssssz... Ez nem gáz volt... futás.
Pár perc alatt kipattanok az ágyból. Rohanok a WC felé, útközben több lajhár és két csiga előz meg. Egyik kezem a jobb oldalamon, hogy ki ne follyanak a beleim. A másik kezem a seggemen, hogy ki ne follyon a... Úristen! Nehogy foglalt legyen a WC... akkor végem. Úristen! Hol a WC? Kérdezek. Folyosó végén balra, jobbra, egyenesen, balra, balra. Hűha, odaérek? Talán. Elértem. A folyosó végét. Esküdözök. Ki, mikor, miért igyon naponta öt liter ricinust. Odaérek. Benyitok. Szabad. Huuuuu... Ráülök. Ami a csövön kifér. Jön. Jön. Jön. Áprilistól a mozikban. Nem hagyja abba. Jön. Elég legyen már! Jön. Jóóó! Elállt. Fordulok jobbra. Semmi. Balra. Semmi. Hátra. Semmi. Az ajtó. Semmi. Plafon. Semmi. Utolsó esély. Szomszéd fülke. Semmi. HOL A WC PAPÍR? Nincs. Mi legyen? Az egész WC tele van. A fél seggem is. Kikémlelek. Senki. Akció! Lehúzom a WC-t. Letolt gatyával elevickélek a vizcsaphoz. Feltelepszem a mosdókagylóra. Lemosom, amit le kell. Most ne nyisson be senki. Sikerül félig meddig.
Szépen visszasétalok az ágyamba. Gondolom én. Félúton érzek valamit. Ne. Futás vissza. Útközben kérek WC papírt. Majd hozzák. Jólvan, mondom. Visszaülök. Jön. Jön. Abbamarad. Várok a papírra. Ráérek. Várok. Senki nem jön. Ismét csap. Lemosom. Sétálok vissza. Elérek az ágyamig. Visszafekszem.
Hozzák az ebédet. tíz szem keksz. Vacsora. Diétás. Öt szem keksz. Időnként versenyfutás a WC-re. Járókeretes bácsikák gyaláznak le. Hát igen. A technika. Papír nincs. Viszek zsepit. Rutinos versenyző vagyok. De még nem kell bedőlnöm ha kanyarodok.
Reggel vizit. Széklet van? Hajajjjj, sok is. Biztos? Biztos. De itt egy kis ricinus... NEM! Mosolyognak. Már értem.
Végre van időm szemlélődni a szobában. Betegtársak. Sorstársak. Csak én vagyok vakbéllel. Vicceket mesélnek. Röhögnek. Eltorzul arccal mosolygok. Közben a cérnák éppen megbeszélést tartanak, hogy kitartasanak-e.
Ebéd. Pár szem keksz. Vacsora. Valamilyen pép. Ránézésre bedarált kartonpapír két órán át főzve. Az íze egybevág a kinézetével. Azt mondják burgonyapüré. Ezek még nem láttak burgonyát. A püré sem. Ezek után legyen széklete az embernek.
Reggel kötéscsere. Gyönyörködöm a sebben. Az orvos is. A fájdalom is. Azt mondja szépen gyógyul. Mondom jó. Ebben maradunk. Mikor mehetek haza? Hamarosan. Jó. Good. Gut. Yee. Yeep.

Gyerekek véleménye

HOGYAN DÖNTSÜK EL, KI LEGYEN A HÁZASTÁRSUNK?




Olyan embert kell keresni, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint mi. Például ha te szereted a sportot, akkor a lánynak ezt szeretni kell, és hoznia kell mindig a chipset.
(Dávid, 10 éves)

Igazából felnőttkora előtt senki nem dönti el kivel akar összeházasodni.
Isten mindent eldönt már előre, aztán később kiderül, kihez ragasztottak.
(Kriszti, 10 éves)

HÁNY ÉVESEN KELL MEGHÁZASODNI?

23 a legjobb kor, mert addigra már örök idők óta ismered a másikat.
(Dia, 10 éves)

Nincs a házasságra alkalmas kor. Bolondnak kell lenni, hogy megnősülj.
(Feri, 6 éves)

HONNAN TUDJA EGY IDEGEN, HOGY VALAKIK HÁZASOK?

Szerintem csak kitalálni lehet, pl. ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel orditoznak.
(Joci, 8 éves)

SZERINTED MI KÖZÖS A SZÜLEIDBEN?

Egyikük sem akar több gyereket.
(Lóri, 8 éves)

MIT CSINÁLNAK AZ EMBEREK A RANDEVÚN?

A randi azért van, hogy jól érezzük magunkat, és hogy megismerjük egymást.
Meg a fiúk is tudnak mondani valamit, ha elég sokáig hallgatsz.
(Anita, 8 éves)

Az első randin csak hazugságokat mondanak, ettől érdekesebbnek tűnnek és másodszor is találkozni akarnak.
(Martin, 10 éves)

MIT CSINÁLNÁL AZ ELSŐ RANDIN, HA ROSSZUL SÜLNE EL?

Hazaszaladnék és halottnak tettetném magam. Másnap felhívnám az összes újságot, hogy minden halotti rovatban szerepeljek.
(Zoli, 9 éves)

MIKOR SZABAD MEGCSÓKOLNI VALAKIT?

Ha gazdag.
(Panni, 7 éves)

A törvény szerint 18 éves korodig várni kell, ezzel nem packáznék.
(Karcsi,7 éves)

HÁZASNAK VAGY EGYEDÜLÁLLÓNAK JOBB LENNI?

A lányoknak jobb egyedülállónak lenni, de a fiúknak nem. A fiúknak kell valaki, aki takarít utánuk.
(Anita, 9 éves)

és a legjobb:

HOGY MŰKÖDHET EGY HÁZASSÁG?

Mondd a feleségednek, hogy jól néz ki akkor is, ha ronda, mint egy busz. (Robi, 10 éves)

Nagyonfáj:P

Amúgy, holnapután KÁrpátia koncert Komáromban, ez éltet=)