Szombat koradélután van, ülök otthon, lenne lehetőség aktívan kikapcsolódni, chillelni (észt nemzeti sport), életet rendbeszedni, lakást rendbeszedni, a következő hétre előkészülni mind lelkileg, mind logisztikailag, ehelyett csak bámulok a fejemből ki és a Sheint böngészem olyan ruhák után windowshoppingolva, amit amúgysem veszek meg, vagy mert túl megbízhatatlan anyagból készült, vagy túl drága, vagy túl kurvás, vagy úgysem lenne kihasználva a megvétel után.
Nem baj, hétvégén amúgysem tudok ügyeket intézni, úgyhogy éppenséggel online vásárolgathatok is...
Teljesen érthető a kétely a munkahelyváltással kapcsolatban, hiszen szeptember-októberben is tele voltam kételyekkel: hibát követek el? Otthagyok valamit, ami amúgy (elég) jó volt? Átéltem már egyszer. Érthető a félelem és a frusztráció is, hiszen ezt is átéltem már, hasonlóan problematikus volt az elindulás az AGCO-nál is, bár akkor épp a TAJ-mizéria miatt. A bürokrácia meg minden papír rendbehozása és rendbentartása bizony energiaigényes, és néha embert felőrlő folyamat. Addig is támaszkodom a support networkömre, és bízva bízom benne, hogy hosszútávon mindez megéri, és ez az út mostmár talán tényleg lassan a sajátom lesz, így közel a 30 felé.
Megérdemlek egy jó munkát, és megérdemeltem azt, hogy végre olyan munkát vállaljak, ami ráállít arra a karrierútra, amin lenni szeretnék.
Csak most egyelőre még félek.
Teleírom a naptáram és a naplóm tennivalólistákkal, feljegyzésekkel, de a fejemben lévő káoszon egyelőre még nem segít – de nem baj, minden nap egy lépéssel előbbre...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.