Mintha

Olyan, mintha egyben lenne az életem. As if I got my life together. Reggel még gyorsan leedzek (és végre megtanulom, hogyan kell szabályosan felhúzni, legalábbis most életemben először szabályosnak tűnik), hogy pont ügyesen hazaérjek a 12:30-kor kezdődő finnórámra, amire szerencsére már előre felkészültem. Külön pride és szakmai kihívás, hogy a srác egyáltalán nem az a nyelvtanulós vagy nyelvtanozós típus, de a finnben nem lehet kihagyni elég komoly és egymásra épülő nyelvtani részeket. Vagyis ki lehet, de hatalmas kihívás és katyvasz lenne nyelvtan nélkül tanítani ezt a nyelvet. De valahogy megpróbálkozom vele, és nagy örömöt érzek, amikor a tanítványom "gets it right", és látom, hogy átment az, amit át akartam adni. El tudom magyarázni. Talán valamennyire jó is vagyok benne. Majd ma délután lesz még egy további finnórám.

Milyen jó, így a szombat "szabad" volt, és a nap felében lektorálhattam egy nekem szimpatikus munkacsoportnak egy nekem szimpatikus és fontosnak tűnő tevékenységhez kapcsolódó dokumentumot. Jeee, pénz! Elég anxiety inducing, ahogy fogy a pénz a számlámról... O_O

De most legalább jól érzem magam. Edzi pipa, első óra pipa, az időbe belefértem, a lektorálásom kész. Kivéve, amikor nem érzem jól magam. Amikor szorongok, amikor félek, amikor bizonytalankodok, amikor elképesztően hiányzik Tanel, amikor éppen ő sem tud virtuális módon szeretetet küldeni, amikor nem tudok hozzábújni egy hülye veszekedés után... Amikor csak ülök a munkanélküli seggemen, és várok. Várom a harmadik bírálatot. Várom a házi védés időpontját. Várom a védés időpontját. Várom, hogy valamikor majd jön Tanel. Várom a csodát. Várom a Prezitől az időpontot. Vagy a választ. Vagy az igent. Vagy a visszajelzést. Vagy az assessmentet. Tegnap alig fértem a bőrömbe. Mint aki megivott négy kávét, pedig csak felet ittam, azt is csak reggel. Valószínűleg a stressz, a szorongás, a várakozás, a hiányolás valamiféle egyvelege.

És ezt csak azért is itthagyom, legyen bármennyire nudity: