Két részre szakadt világ

Sosem éreztem még a világot, a társadalmat ennyire két részre szakadtnak, mint mostanság. Lehet, hogy régen is az volt, vagy lehet, hogy mindig is az volt, csak én nem voltam "felnőve" ahhoz, hogy ezt lássam, érzékeljem, és megértsem. Az is lehet, hogy mindigis így volt, és kész is voltam érzékelni ezeket a folyamatokat, viszont nem volt meg ez az információs szupersztrádának csúfolt valami, ahol mindent tudunk, mindenkiről tudunk, mindenkiről és mindenkitől hallunk folyamatosan valamit, ezért simán nem volt kellő anyag, hogy ezt meghatározzuk. Valahol mindegy is, az a lényeg, hogy rendesen polarizáltnak érzem a teljes társadalmat, nagyon kevés közös halmazzal, elkülöníthető, kvázi bináris kategóriákkal. Nem akarok túl sokat kertelni, de jelenleg nagyon úgy érzem, hogy van az egyik társadalmi csoport, egy nyitott, liberális, elfogadó, "social justice warrior", felvilágosult gondolkodású, individualista, újdonságokra kíváncsi, kritikusan gondolkodó, globális vagy kozmopolita szemléletű, aki munkájában is nyitott, nyitott a változásra, újdonságokra; és van a másik, alapvetően jobbos, az élete minden szegmensében konzervatív, individualista helyett esszencialista, hagyományelvű és hagyományelvűségéből adódóan kevésbé kritikus, a tradicionális szemléletben és a helyi értékekben hisz kizárólagosan, kényelmetlenül érintik a reformok és az új gondolatok, soha nem volt problémája a status quo-val. 

Egyrészt a személyes életemben, emberi kapcsolataimban érzem ezt, gyakorlatilag mindenki "valamelyik oldalon áll", és ezek az egyébként egymástól annyira nem különböző emberek képesek egymásnak teljes mértékben szembemenő gondolatokat vallani, legyen egy példának okáért a gyerekvállalás szükségessége, nem szükségessége, vagy a megfelelő karrier, a "válts ha rossz", vagy a "ne légy ennyire special snowflake, más élete sem tejfel, ne válts (főleg azért, mert akkor nekem is meg kéne kérdőjeleznem az életemet, hogy lehet váltani kéne). Látom természetesen a nagypolitikában is, ezt talán részleteznem sem kell. Viszont ami ennél is érdekesebb, hogy gyakorlatilag ugyanezt látom a nyelvészetben (és gondolom a társadalomtudományokban úgy általában) is, ezzel kapcsolatosan gyakorlatilag már panaszkodtam itt egy sort. A nyelvészetben is megvan ez az ellentét, és nemcsak a generatív - nemgeneratív harcra gondolok, hanem akár szociolingvisztikán belül is: a világ egy része 2019-ben 2019-ben tart (szándékosan írtam duplán), elment az individualizmus felé, elveti az esszencializmust, kritikai álláspontot vesz, ahol vizsgálja a hatalmi viszonyokat, és a társadalmi igazságosság eszközeként is értelmezi a társadalomtudományokat. Míg van a másik oldal, ami szintén a mai napig tevékeny, valahol 1980-ban van még 2019-ben, mert egyszerűen nem nyitott az új dolgokra, nem tudja megkérdőjelezni a kvázi tudománybeli status quo-t, hogy a nyelvészet lehet más is, mint amit anno neki tanítottak, és attól, hogy valami gyakorlatilag ellentmond annak, amit ő hitt, attól még lehet jó és megfelelő, sőt akár helyes is. 

A "külön oldalon" álló emberek gyakorlatilag marják egymást, mindkettő fülét befogja köpködi a saját igazságát a másik felé, a másikat meg nem hallgatva. Amit nem tudok, hogy mindig így volt-e, de az biztos, hogy most barátok, családtagok, közeli rokonok képesek egymás torkának ugrani a különféle politikai nézetek miatt, ennyire érzelmi töltöttségűvé vált (vagy mindig is volt?) a politika. Képtelenek vagyunk kulturálisan politizálni. Mivel ekkorának tűnik az ellentét a "két oldal" között, mindenki defenzívebbé válik a saját oldala felé, és valamilyen oknál fogva érzelmileg is elkezd kötődni az ő által helyesnek ítélt értékekhez (bár valószínűleg ez önmagában még nem probléma). Valahol azt látom, hogy ez a konzervativitás az erre hajlamos embereket az életük minden terén átitatja: különféle marginalizált társadalmi csoportok elfogadása, genderkérdések, politikai kérdések, migrációs kérdések, tudományos kérdések, "a helyes életút" elképzelése és az attól való eltérés kritikája. De elsősorban talán pont az individualista/esszencialista nézete a csoportoknak/embereknek, és a sztereotípiákra való építés a valós esetekre való építés helyett.

Bárcsak képesek lennénk beszélgetni.