Holnap jobb lesz.

Tiszta szánalomhegy, de nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen szomorúnak. Most valahogy minden nagyon kijön rajtam.

"Új életet hoz majd a fény, új életet, lángot, reményt világunk végül újra nyárba ér..." És ezen ne törjön el a mécszes? Te meg csak toltad az IRL /shrug-ot. Természetesen a részedről teljesen jogosan.

Már semmi sem a régi, és soha nem is lesz. Sem a közös Dalriada előtti bandázások, sem a koncert utáni lógások, akár haverokkal, akár a zenekarral, az, hogy teljesen hiába vártunk, feltette az i-re a pontot. Kb. az ördögútjázás emléke az, ami megment a teljes becsavarodástól.

Amikor elmentem vigasz-soppingolni (amúgyis akartam venni nadrágot), abból is csak az lett, hogy az új ruhámon is leginkább csak sírni akartam volna.

Az egész nap legszívesebben sírtam volna egy sarokban. Még az a random valaki is felszívódott. Ti is felszívódtatok. Minden felszívódott.

Perspektívátlanság, kilátástalanság, kutatás sem halad, én sem haladok, nem halad előre az életem, csak szeretném azt hinni, hogy igen. Ja, persze, utazgatok. Jó kis felületes, pénzen vásárolt boldogság.

De akkor mi a boldogság, és mi nekem a boldogság? Ez most biztos, hogy szomorúság. Nyilván, azt nem vonom vissza, hogy hosszútávon jobb ez így, de ez attól még most beütött. És pont aznap, amikor négyévesek lennénk. Azért mégiscsak egy lassú healing process lesz ez.

Valahogy a koncert sem adott akkora érzelmi élményt és töltetett, mint amekkorára képes. Valahogy nem voltam ott agyban még a Védj meg láng alatt sem, bár akkor az adott minutumban úgy éreztem, hogy átadom magam a pillanatnak, legalábbis vannak ilyenről emlékképeim, de úgy konkrétan nem tudok arra visszagondolni, hogy "jelen voltam". Jaj anxiety. Lehet, hogy már az Áldás előtt is voltak bezavaró gondolatok, tudat alatt.
A feszültséggel kapcsolatban mondjuk igaza van, 10 év után egyszer talán tényleg nem lenne rossz feloldani, haha. Ki tudja. Nyilván lehetne azt mondani, hogy ez a hajó már elment, de szerintem mindig újat lehet küldetni értünk.

És méga az a hülye rózsaszín szalag is elveszett, amit most délután vettem észre, pedig tegnap kötöttem át szűkebbre, hogy ne tudjon még csak véletlen sem lecsúszni... Erre tessék. Mondjuk oké, szinte biztos, hogy jobb így, hiszen minden jel arra utal, hogy ez az egész így semmi, de mégis tovább szomorít, hogy valami a behatásomon kívül, rajtam kívül történt, és nem tudok vele mit kezdeni... Szóval az már úgy pont nem kellett. Annyira hiperérzékeny vagyok most. Valami szegény bácsi kente a fájós lábát a vasútállomáson, majdnem elsírtam magam. Pedig lehet éppen most gyógyul neki, és örül. Meg lehet a sok disztópiás sorozat és film után nem tett jót elolvasni az SSC-s cikket sem, ami szintén lehetne egy disztópiás novella az emberi munka leépítéséről, és a kísérleti egérként használt diplomás embereről, csak ez éppen az igazság. Valahogy ez (a körülöttünk zajló sokkal nagyobb dolgok) sem segít az állapotomon, és mindezek most valahogy egyszerre jöttek ki.

SK és Eper mondjuk jó volt, de kb. amint egyedül lettem, visszajött "a" mood.

Ez... ...nem én vagyok.