(Ha esetleg valaki máshonnan tévedne ide: most leszek harmadéves az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Nyelvtudományi Doktori Iskola és azon belül az Orosz nyelvészet doktori program doktorandusza vagyok)

I will provide English translations between the paragraphs – maybe sometimes longer, maybe sometimes shorter. Thanks for visiting :) Look for the purple text... I guess this has to be one of the best parts of being a PhD student – you actually get to travel around, they might even pay for you and you can present your research to other people. I am really grateful that I am able to do this. 

Egy jó része a doktoranduszok életének, talán a legpozitívabb dolog a PhD képzésben... :) Tényleg iszonyat hálás vagyok, hogy vannak külföldi lehetőségek kvázi ingyen, amit még fizetnek is.

Crazy how but I just passed the threshold of being accepted for what is basically the biggest linguistic conference in Europe, I guess the reviewers were kind enough to let me pass, so I set off to Germany, Leipzig, to the 52nd Annual Meeting of the Societas Linguistica Europaea. Before going to this conference I just knew that it is either going to be absolutely fantastic and a huge blast or a terrible fail. Well, my expectations turned out good, it went very well, it did go as good as I could imagine and and it actually even exceeded expectations and was simply even better than what I could have possibly imagined. I was right about being absolutely terrified about the conversation with this professor that was about to come. But let's not hurry this much.

Na, de akkor jöjjön a mese.

Az SLE, tehát a 52nd Annual Meeting of the Societas Linguistica Europaea beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt, még felül is múlta azokat. A Societas Linguistica Europaea találkozója, szóval a konferencia Lipcsében már egy hete hatalmas stresszelésre, sőt, pánikolásra adott okot, itt a blogon is írtam, hogy vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul fog elsülni. És éreztem, hogy a Verschikes beszélgetéstől nagyon kell félnem. És milyen jól éreztem mind a kettőt! Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Indulás és készülődés konferenciára

Már itthon rengeteget készültem, próbáltam összeszedni, mitől lesz a prezentációm igazán jó, Instán írtam is erről egy jó posztot, ahol összeszedtem, mi kell a jó konferenciaelőadáshoz, a sikeres szerepléshez és prezentációhoz. Lehet, hogy a tippeket majd itt is lehozom, akár magyar nyelven is, mert az eredeti angol, és itt található.

Already at home I spent a week preparing like crazy (even wrote a post on Instagram about how to have a successful academic presentation, an "article" that was based on like 4-5 different sources if not more, check the link above).

Hétfőn este még vacsi mellé beraktam egy kis Harry Potter és a Főnix Rendjét, aztán álomba ringattam magam, hogy másnap 5 körül kelhessek. Napkeltében irány át a hídon "Túlkomáromba", nagyon szép volt. Nagyon hamar odaértem a reptérre, azért egy repülésnél az ember mindig úgy számol, hogy a kértnél is legalább egy órával korábban odaérjen, ha fel is tartóztatják az összes közlekedési eszközömet is.

Monday night I knew I had to go to bed early so I woke up early and towards the end of the evening I started playing some Harry Potter movies, prepared my sandwiches for the road and went to sleep. Woke up as the sun just started to rising and reached to the Hungary part of Komárom when it was already rising and it was just super pretty. Since when going to a plane you really have to count with everything being late, you normally arrive way earlier and coun the time you need really generously.

És mivel augusztus 20-a volt, és kora reggel buszoztam Ferihegyre, az utakon kb. senki nem volt, úgyhogy tényleg igazán hamar kiértem. Szerencsére a 100E sem volt tömött, mint a múltkor. Már hűdetapasztalt utazóként a security check előtt külön kis tasakba pakoltam a folyadékokat, megittam az innivalókat, és gyorsan át is jutottam; a várakozást meg diginomádkodással töltöttem, szerencsére a food courtnál voltak konnektoros ülőhelyek, ahonnan nem küldtek el úgy sem, hogy nem vettem semmit (amikor a Costa Coffee annyira drága alapból is, hogy a reptéren már nem is emelnek, rofl), úgyhogy fordítottam egy órácskát, viva Liszt Ferenc Reptér.

And since it was the morning of a huge Hungarian national holiday (20th of August is the anniversary of the founding of Hungary and our first king), there were practically no cars on the road, so I got to the airport very soon. At least one stress-factor less. I was already like a super experienced traveller, put my liquids into a sealable pack, drank the drinks, went through the security check without any problems and spent the rest of my time before the flight with some digital nomading. Luckily the food court at the gates is nice and huge, with some tables with electric outlets and no one cared that I sat there without purchasing anything so I proceeded with some translating work.

Utazás Németországba

Az első repülés okés volt, bár picit fájdalmasan dugult a fülem, de ahhoz képest, hogy milyen bír lenni, kb. semmi nem volt. Itt jött az unalmas része, volt vagy 5 órám Bécsben. Szereztem valami szenyát (a check in utáni részen alig van normális kajahely, pláne a lisztferi normális gyorskajáldás food courthoz képest – itt csak egy überdrága Jamie Oliver konyhája, emellett szendvicses meg pereces :(), elhaladtam egy csomó, egymás között magyarul beszélő vendéglátós között, leültem egy kávézóba, és jött még pár óra diginomád, egész jól haladtam a fordítással, bár azért ahogy haladt előre a délután, már kezdett leesni a fejem, kávé után is, de többet nem akartam inni. A második repülés teljesen rendben volt, kicsit izgultam, hogy elérem-e a vonatot be Lipcsébe, egy kedves úr segített, hogy merre kell menni, az is meglett tök hamar. Egy kikerült bolond után (para volt a liftben, ahogy verte a falat és kiabált és káromkodott németül...) és egy török cserediák (?) után, aki tőlem kért útbaigazítást (és tudtam neki adni!) végre megérkeztünk Lipcsébe.

The first flight was tolerable even though my ears were in pain – they were still relatively OK because I have already experienced how much worse it can get. After landing I had a long layover, 5 hours to spend in Vienna... airport. Got me a sandwich (the area after the security check is way worse than in Budapest, it only has some overpriced Jamie Oliver's kitchen and sandwich and pretzel kiosks), sat to a café and proceeded to work more. Pretty soon tiredness hit and my head started to fall but I didn't want a fourth coffee lol. The second flight was completely fine, I was a bit nervous whether I catch the train to Leipzig (it only goes twice an hour), because the conference registration on the day 0 is open until 20:00 and I landed at around 18.00 or so. A nice guy helped me though and he practically showed me where I had to go, and the train journey went well. (I even helped out some Turkish exchange student, me, the also newly arrived helped him find his platform and train, hah.)

Lipcse, Németország

 Már a vasúton találkoztam (ő is ugyan azt  a QR kódos papírt szorongatta, mint én...) egy kollégával, vele, és egy szintén "utcán" összeszedett másik nyelvésszel álltunk neki bolyongani Lipcse utcáin. Én elméletileg nagyon, nagyon alaposan megnéztem és kijegyzeteltem, hogyan kell közlekedni és megtalálni az egyetemet (sietni kellett, mert aznap csak 20:00-ig lehetett regisztrálni, és nem akartam másnap reggel emiatt még korábban kelni). Ehhez képest, bár a Markt-nál leszállva meglett a kisbolt, amit megjegyeztem mint irányadó, rossz irányba indultunk el mellette, és rossz helyen kötöttünk ki. Aztán a másik kolléga csapott fel túravezetőnek, és akkor másodszor is eltévedtünk... Amikor erre rájöttünk, már 19:57 körül járt az idő. Istenem, de szégyelltem magam, amikor rájöttem, hogy tökre nem tudom célbavinni a társaságot, annak ellenére, hogy tényleg nagyon alaposan, utcaképpel, mindennel megnéztem, szemem előtt volt a térkép, és hangoztattam, hogy "én tudom"... Ilyenkor jön az, hogy egyedül jobb mindent csinálni, mert tudom, hogyha nincs rajtam nyomás, és nincs körülöttem másik ember, akkor szépen, amikor feljövök egyedül a Marktnál a metróból, megállok két percre, orientálódok, megnézem a Google Mapsen az állást, és szépen lassan elindulok, és nem tévedek el... De hát mindegy, igazából senki nem haragudott ránk :) 20:02-re beértünk az egyetemre, pont elrakodtak a regisztrációs anyagokkal, de a diáksegítők nagyon kedvesek voltak, amikor látták, hogy full csapzottan ott lihegünk a csarnokban (mert ugye közben nyilván az eső is eleredt, plusz nem lassan közlekedtünk akkor már), megesett rajtunk a szívük, elkérték a személyinket, és kikeresték a regi-csomagunkat :) 

I already met a colleague at the train station because she was holding a similar paper to mine, with a QR code to be used as a public transport ticket that was given by the conference organisers. So her and me were finding our way to the university building. Both of us looked up that really easy 600 meter we would have to walk, I even looked at the pictures, street view, drew a map, looked at the corners and we (by the time another colleague joined us on the street, we just recognised each other as conference-goers) still managed to get lost. Twice. I memorised the right corner but went ot the right direction and completely misguided the people, I felt so bad! I was so confident in knowing where to go and we still didn't find it. Also, I knew that this probably wouldn't have happened if I am alone in my own peace and can just stop for a short while, look around, orientate myself and then get going after I assessed where the fuck I am :P But anyway, we made it to the Neues Augusteum building at like 20:02 when the conference assistants were almost done packing everything away... But as they saw us all tired and obviously sweated and everything, after hurrying so terribly much through the streets of Leipzig with our suitcases, they took pity on us and gave us our welcome packs :) 

Ideje volt végre hazamenni, szerencsére már előre kinéztem, hogy a 8-as villamos, ami közvetlenül jár az egyetem és a szállásom között, este már nem közlekedik, így először el kellett jutnom a vasútállomásra, és onnan keresni 1-es vagy 3-as villamost, vagy valami ilyesm. Itt jött a következő csodás csalódás, ugyanis a vasútnál átépítések vannak, össze-vissza mennek a villamosok, más pályán, máshonnan, meg minden hasonló, úgyhogy jópár körbekérdezgetés kellett, mire rájöttem, hogy hol kell felszállnom a villamosomra. Főleg, hogy a vasúti villamosmegállóban először nem is mertem senkit megkérdezni, mert elég furcsa szerzetek voltak, a csöves, cigány, bevándorló, meg simán kétes alak mindenféle kombinációit láthattam. Aztán az egyik villamosról leszállt egy srác Wacken-pólóban, akit be is támadtam. Ő megmutatta a kb. irányt a megállómig, meg is lett a jó villamosmegálló, az ellenkező irányba, ahol két angolul nem tudó lánytól németül megkérdeztem, hogy de mégis honnan a francból megy a másik irányba – először nagyon mondták, hogy innen, innen, még nekem kellett megmutogatni a menetrenden, hogy de nem, nekem a másik irány kell, meg magyarázni, hogy ez biztos nem lehet az. Mert nyilván nem egymás mellett van a két irány, hanem egy sarokkal odébb, de végül ez is meglett :) Innen már a Google Maps segített ki, hogy elérjek a szállásra, a villamosmegállótól egyébként csak 4-5 perc séta, de nyilván itt is először rossz irányba indultam el :'D

 It was finally time to go "home" and find my accomodation, luckily I already looked up that the tram number 8 that takes me directly does not go in the evenings. I knew I had to go to the train station and find trams 1 or 3, but due to road construction works I had actual trouble finding my stop, because some thing are relocated and some routes are simply altered and it is so hard to find everything! Also Leipzig's public transport network and schedule isn't synced with Google Maps so you cannot see the stops on the map... I didn't even know who to ask because everyone around the Hauptbahnhof looked SO dodgy... Homeless, random hobos, gypsies, immigrants, all of the sketchy kind. Then luckily a guy in a Wacken shirt got off the tram so I actually dared to ask him... Who pointed me to the direction of the stops, but I only found the wrong direction first, had to ask again (and convince the LOCALS I'm not in the right place for my destination, lol) for the other stop into my direction because it's in the other street, fuck logic... Found it finally, my tram came, and still needed some time to find my accommodation in the slight rain and already dark night. 

Húha, ez már most kezd hosszú lenni, bocsánat...

A szállásom – AirBNB Lipcsében

 Megtaláltam a szállást kis cuki, Keleti melletti részhez hasonló rész, a főutca bár hangos és színes, az airbnb utcája kimondottan csendes volt és cuki, macskaköves, régiépületes. A szállásadó kedves volt, előre jeleztem neki, hogy 8-9 között érkezek, mondta, hogy semmi gond, hívjam majd. Hívtam és viszonylag hamar jött is, mondta, hogy pár házzal arrébb lakik, így bármi van, tud jönni. Átadta a kulcsokat, 1-2 másodpercig féltem, hogy valami rapist (pedig nem nézett ki annak, de érted, mégis ott vagy egy idegen országban egy mosolygós pasival egyedül egy lakásban...), de minden teljesen rendben ment, kitöltette a vendégfelvételt, majdnem fizettetett IFÁ-t, de szerencsére inkább felmutattam meg odaadtam neki a diákom lefénymásolni, így ezt nem kellett. A szállás szuper volt, elméletileg 3 szoba, 1 konyha, 1 fürdőszoba, én ebből egy pici szobácskát kaptam, de célnak teljesen megfelel. Ágy szuper, fotel kényelmes, ágynemű tiszta, meg egy szekrényszerűség is volt, +1 állítható fényességű állólámpa. Egy normális, világos csillár, több konnektor meg akár egy asztal jó lett volna, de hát mindent nem lehet. A szomszéd szobában lakott még egy srác, akit egyszer láttam elmenni reggel, meg egyszer délután fél percre, szóval azt hiszem, nem nagyon zavartuk egymást. Itt már nagyon fáradt voltam. Korábban még tervben volt, hogy visszamegyek a városba kajálni valami gyorskaját, a vasútnál úgyis rengeteg a gyorsétterem, vagy hogy megcsinálom a kínai tésztalevest, amit otthonról vittem (mindig, MINDIG legyen nálatok vésztartalék, Tallinnban is egy bögrésleves mentette meg az életem félnapi utazás után), de annyira fáradt voltam ahhoz is, hogy csak a szintén otthoni, előző napi szendvicset ettem meg, és el is takarodtam aludni, miután gyorsan átnéztem, hova-mikor megyek holnap.

The airbnb was in a cute area, nice big townhouses, quiet street. Unlike the other street next to it, Eisenbahnstraße is THE immigrant street, louder, bit more sketchy but lots of ethnic food places at least for cheap, which is nice :) The owner of the flat was really nice, came to meet me very fast, gave me the keys, all good. The flat had 3 rooms altogether, a bathroom and a kitchen. One of the bedrooms was occupied but I only saw the guy once :D And another time I saw him leaving. I got this small room but it had everything I needed, except there wasn't wifi in the flat. There could have been a table, chair, an actual good lamp, but I only went there to sleep so whatever :) Luckily I still had some food because I was so hungry. My initial plan was to go back to the city to get some fast food but I was SO exhausted I decided not to. I had some chinese noodle soup to make but was to tired even for that so ate my second sandwich I had prepared the day before :'D Note to everyone: ALWAYS have food with you when travelling, some random instant soup already saved my life in Tallinn, too, always have something small at least, some emergency reserve so you don't go hungry... I looked at the welcome pack and checked the locations for tomorrow and went to bed quickly.

A konferencia első napja

 Másnap jól, egész kialudtan ébredtem, csodás volt az előző nap után, hamar megtaláltam a villamosmegállót és irány be a város. Beültem az egyik szimpatikus reggelizőbe (jajj de drága minden, ami nem szupermarket), jó kis kávé-croissant kombóra, aztán szépen lassan elindultam (ugyanis volt egy csomó időm, mert csak 12 perc a szállás-egyetem táv) a megnyitó plenárisra. Ekkor szólt egy nagyon cuki migri nő az utcán, hogy tudom-e, hogy a szoknyám szét van szakadva... Azt hittem, ott sírom el magam. Mondom nem, nem tudtam, és köszönöm, hogy szólt... Hirtelen azt sem tudtam, mit akar. Sikerült magamat kicsavarva úgy-ahogy megnézni magam egy kirakatban, a sliccelésnél kicsit továbbszakadt a szoknya, ha nagyot lépek, kilibben a combom kevésbé publikus része, de talán ha szépen zárom a lábam, rendben lesz. Ettől függetlenül továbbra is sírhatnékom volt, igencsak kétségbe estem, hát hogy fogok én kinézni a megnyitón, mindenki első nap így fog látni, nincs is másik szoknyám, csak egy egyberuhám, meg farmerem, hol veszek szoknyát, hazamenjek-e átöltözni (nem, dehogy maradok le a megnyitóról és plenárisról egy ruha miatt, amúgyis ülünk...). Aztán inkább odafigyeltem, Mira Ariel zseniális előadására (honnan és meddig "most" a "most", a most children az lehet-e 100%, és mi közül választunk az "or"-ral...), összeismerkedtem egy nagyon kedves, szerény, jófej idősebb kutatónénivel (Bridget Drinka), aki megkezdte azoknak a kutatóknak a sorát, akivel csak úgy simán lehet beszélgetni, és annyira szerények, jófejek és a földön járnak, sőt, még irántad érdeklődnek, hogy mindnél meglepődtem, hogy ja amúgy "ez is írt egy könyvet, az is írt egy könyvet, amaz is írt egy könyvet". És velem beszélgetnek, és még figyelmesen is hallgatnak :))) 

First day of the conference – it was awesome to wake up not feeling that fucking exhausted anymore. Quickly found the tram stop and went to the university, or well, to a bakery next to the university to have some breakfast. Then on the street a lady walked up to me asking if I knew that my skirt is split/torn. Well fuck, no, I didn't, and I also didn't have time to go home to change clothes, and I also didn't have too many clothes with me, just a jeans, blouses and a dress so the opening ceremony was full of frustration for me. Luckily the split was not huge, if I didn't take huge steps you could not see my thighs, haha. Walking up the stairs was a bit inappropriate but well. Tried to get my mind off and instead focus on Mira Ariel's awesome talk about "rescuing meaning from logic", about the actual meaning and boundaries of words like "most" and "or". Met a really nice lady from the US, we had a nice chat, she was so nice and friendly, just like absolutely everyone. It was always surprising to find out later about people that "wow he also wrote a book, she also wrote a book, everyone wrote a book", and I'm just talking to them like talking to people at the market or something :D And they even paid attention, zero obnoxiousness or anything. So wholesome :) I was really really anxious about walking up to people myself but luckily a few times the people did talk to me so that got solved as well.

I won't tell too much about the presentations and talks I saw because I was more or less life-tweeting (when I felt like lol) where I posted some pictures and thoughts about the presentations which you can find on the link below:

Arról nem fogok külön beszámolni, hogy milyen előadásokat láttam, elég béna módon, de néha megpróbálkoztam live-tweetelni a Twitteren, ott látható pár fotó meg kommentár, hogy miről ad elő, akit a nyelvészeti része érdekel inkább, az nyugodtan nézze meg itt: https://twitter.com/katonaeva8

Amúgy igencsak stresszeltem azon, hogy Anna Verschikkel ledumáltam, hogy majd beszélünk, bármikor, amikor belegondoltam, hogy oké, akkor nekem most beszélnem kell vele, szívdobogás és egy kisebb pánik fogott el, szóval ennek fényében, amikor a legelső kávészünetben megpillantottam őt, szépen stratégiailag benyomtam a stealth módot és direkt jól kikerültem. For a while. Aztán később egy szekcióra is mentünk, akkor már köszöntem neki, és a doktoranduszához is odamentem, akinek emlékeztem a kutatási témájára, szóval lett is közös téma (nem, észt), akivel a konferencia során jóban is lettünk, a legtöbb nap már együtt lógtunk (meg is lepődtem, amikor ő, az elég csendes, enyhén awkward észt maga ült le mellém a következő nap), sőt végül még sörözni is eljött :) 

I was super nervous and anxious about having "the" talk with A.V, in an email we already agreed that we are going to talk and I knew that I needed to, wanted to ask about scholarships. But for some reason my impostor syndrome was killing me and I tried to postpone the whole thing so actually when I saw her, I kind of tried to hide so I don't have to say hi yet, oops... But when we went to the same session I did say hi both to her and her PhD student who turned out to be super nice, similar research topic and interests, and we ended up hanging out quite a bit and even joined us for beers on the last night which is pretty nice.

Az ebéd szuper volt, szerencsére aznap még viszonylag korán mentem oda, és nem volt hatalmas tömeg, de utána teljesen káosz volt, még egy jó ok a pánikra. Többféle főételből, vega kajából, halból, tésztából lehet válogatni, emellé választhatsz egy desszertet, innivalót, összeválogathatsz salátát, és a hely nem annyira alkalmas arra, hogy többszáz ember egyszerre betódoljun és válogasson, úgyhogy folyamatosan féltem, hogy fel fognak lökni, és kiborul a kajám, meg utálok ennyi embert egy helyen, de végül nem lett semmi baj. A kaja finom volt, leült mellém a konfi treasurer-je kajálni, vele is tök jól el lehetett beszélgetni. A délutáni szekciókon már nehezebb volt figyelni, de végül maradtam végig.

The lunch was nice, we could pick a main course, dessert, soft drink and a salad. You could pick from meat, fish, vegetarian and pasta so there were lots of people walking around causing a huge, chaotic crowd. Luckily on the first day I got there earlier because I absolutely hated and kind of panicked in that crowd the other days, I'm very clumsy and I panic easily, so I was constantly afraid someone is going to walk into me, bump, push, or whatever and my things gonna fall. Luckily nothing happened. The treasurer of the conference joined me at the lunch table and we had a cool conversation, again :) The afternoon sessions were a bit harder to pay attention to, with a full belly, and also, it is just damn too much information for one day...

Itt végre sor került kicsit később az A.V-s beszélgetésre (nyilván amikor végre rászedtem magam, hogy odalépjek hozzá, hogy tudunk-e beszélni, éppen rohant, én baráom), az észt lánnyal ismét nem mertem mellé odamenni, végül ő ült oda mellém. Hát, ez a beszélgetés egy nagy punch in the face volt. Kb. elmondta, hogy minden eddigi tervem szar, ne kutassak klasszikus kontaktusnyelvészetet, mert ez már túltelített, nem lehet újat mondani, keressem meg Zabrodskaját, váltsak témát, vezetőt, egyetemet, hagyjam ott, vagy bármi, de ezt semmiképp. Ellentmondást nem tűrő hangnemben mondta, de mégis kedvesen és segítőkészen, segítő szándékkal. Emellett persze utána el kellett vonulnom kb. bőgni, főleg, amilyen tanácstalanul éreztem magam emiatt. Most mit tegyek? Ezzel kapcsolatban lépéseket még mindig nem tettem, félek, hogy ez még nehéz kör lesz a kimondottan backwards gondolkodású tanszékünk miatt :( Pedig én még be is adtam volna a derekam, de ez azért most pláne eltántorított, főleg, hogy ő azért nem senki a témában. Úgyhogy igen, kiakadtam. Ezzel együtt viszont nagyon örültem is, hogy tudtunk beszélgetni, szakmáról, ketten, odafigyelősen, volt idő, kedves volt, TÚLVAGYOK RAJTA, sok sikert kívánt, meg úgy alapból az egész. :) Ez a többi nap csak még jobb lett aztán :) ELTE doktori iskola, de megnehezíted az ember életét!

And then finally "the" talk happened. Managed to talk to the professor, even though silly me the first time I asked her if we can talk she was VISIBLY in a hurry but I am a awkward potato and that is when I asked her... But later she came to sit next to me (was too anxious to join the Estonian girl to their group...) and we had a conversation that was like a punch into the face. She was very nice, very helpful and I felt very relieved and also kind of happy that we get to have a conversation, but she basically said that I shouldn't even consider doing the research I have been considering doing, because the field is saturated and it is mostly with outdated approach and such a dissertation would bring nothing to the table. But my advisor outspokenly disagrees with the newer sociolinguistic approaches, and I think the leader of the doctoral school hasn't even heard about them, whereas they are always presented at the biggest conferences, so I have no idea what to do now. I had to leave to cry to the toilet after that conversation. But also I felt relieved that I am after it and she was actually nice, friendly, supportive (just talked in a strict manner, haha), and all of this got just even better in the following days... ELTE Doctoral school, making people's lives harder...

Szerencsére kezdődött a fogadás, úgyhogy gyorsan menekítettem magamnak egy, majd egy másik pohár bort is, meg összeválogattam mindenféle fancy kaját, falatkákat, gyümölcsöt. Sok időm nem maradt az önsajnáltatásra, mert csakhamar odajött hozzám egy hasonló fiatal lány, hogy ő a Szása, én vagyok-e a Katona Éva, a témavezetője (Kostandi) már velem is beszélt, nekem is mesélt róla, és hogy most idejött beszélgetni, bemutatkozni. Kiderült, hogy NAGYON hasonló dolgot kutatunk, és ő sem észt, de még csak nem is orosz, viszont nagyon szuper, Tartuban PhD-zik, nyelvi kontaktusokról ír, zseniális csaj, meg nagyon kedvesnek is tűnt. Persze kicsit be is pánikoltam, hogy az én munkám így csak jobban el fog veszni, de ezt jó hamar el is nyomtam magamban inkább. Vele is egész sokat lógtunk a konferencián, cseréltünk FB-t, nevetcímettanulmányt, ebből is még valami jó kisülhet :) Örülök, hogy doktoranduszokkal is tudtam ismerkedni.

Luckily the reception started shortly after this and there was wine so I took the opportunity to ease my psychological pain and took a spritzer, and then also a glass of pure wine, oops :D I wasn't left with much time for self-pity because soon enough a really nice girl walked up to me and introduced herself, knowing my name and all, because I had been in contact with her supervisor already. Turns out she is pretty awesome and working on a very similar topic as me, and she is also neither Russian nor Estonian. We exchanged names, addresses and later also articles and stuff we are working on, and I had to hide my inferiority complex real fast, but we also ended up becoming conference buddies pretty fast, so really nice experience, also meeting other doctoral students.

Aztán amikor menni készültem, meglettek "a" finnugorok, akik kiderült, hogy mennek még sörözni, úgyhogy oda csapódtam, bár nem annyira éltem a bulit, már éjfél előtt leléptem, pedig jó volt egyébként ott istuskella, de inkább pihiztem, előttem még a teljes konferencia kb. Mivel drágálltam ott enni, hazafele beugrottam a Burger Kingbe, ettem egy jó kis whoppert, aztán takarodás haza, fürdés, alvás.

After the reception I joined "the" finnogurists/finno-ugric people who actually had a plan to go for a beer, so it was nice to sit with them for a while, but tiredness got me again, and also it was expensive there so I went to eat a burger king and then home, shower, and straight to bed.

A konferencia második napja

 A második nap volt számomra a legérdektelenebb, egy szociolingós, kontaktlingós szekció sem volt, a reggelt skippeltem is, elmentem inkább megint reggelizni (valami túrós böreket ettem ilyen törökös kávézóban, nagyon jó volt), és szépen lassan bementem a poszterszekcióra, ahol még pár észttel beszéltem, meg megcsodáltam pár posztert. Kár, hogy a legtöbben még mindig ennyire telenyomják szöveggel és élvezhetetlen :( Az egyetemi poszterkészítést, a poszterszekcióban való szereplést, poster design-t tanítani kellene... 

The second day of the conference was the dullest one for me, especially the morning had zero sociolinguistics/contact linguistics sessions, so I actually skipped the very first part, had a nice breakfast (cheese börek) in a Turkish café, then dragged my ass to check out the poster session. Talked to some more Estonians, but didn't check out any posters too deeply, because most people still create posters whih are basically a huge wall of text and absolutely unenjoyable. Copypasting your paper on a A0 format is not a poster, people...

Ebédre a magyarokkal is megtaláltuk egymást, kicsit megbeszéltük, ki hogy van, aztán újdonsült észt barátnőm tanácsára a Gestures, facial expressions and body posture című műhelyre mentünk el, amire magamtól lehet nem is mentem volna, de végül nagyon örültem neki, mert nagyon érdekesek voltak az előadások. A késő délutáni szekcióra is vele maradtam, neki sem ez volt a kedvenc napja, de legalább tudtunk együtt lógni :)

For lunch we found each other with the Hungarians, and with my new Estonian buddy we attended the workshop on facial expressions and gestures, something I would have otherwise probably not attended, but I am very glad I did, really interesting talks! Also stayed with her for the rest of the PM (dying after another awesome lunch because there is no coffee break and coffee refill after lunch, come on...), it was nice to hang out and to have someone cool to hang out with.

Vapianozás, programok szervezése egyedül külföldön 1

 Benéztem a kerekasztal-beszélgetésre is, és tervben volt a szervezett városnézés is, de annyira megfájdult a hasam, hogy inkább hazamentem picit pihenni. Kis pihi után összeszedtem magam, tudtam, hogy van még hátra pár címke, enni is kéne valamit, így visszamentem a belvárosba, a Vapianoba (eredetileg a Starbucksba akartam, de kilenckor zár, ehh) ettem egy jó lasagnet, meg dolgoztam picit (de nem sokat, mert egyre szarabb az akksim és gyorsan merül, és otthon felejtettem a töltőt :'D), és simán csak élveztem a várost, a szabadságot, a nyugalmat, az időt, és a "hatalmat", hogy én ezt meghetem, időm, pénzem, lehetőségem és "bátorságom" is van fogni magam és elmenni, akár vacsorázni is egyedül. Nyilván lehetett volna Lipcsében jobb étteremben is enni, de alapvetően én olcsó lehetőséget kerestem vacsorázni. Nagyon empowering volt, fel is töltődtem, és egyáltalán nem jött ki a social anxietym, amin magam is meglepődtem. Ennél menőbb már csak a hazaút volt, amikor azt tapasztaltam, hogy a villamosos utcán a fiatalok mindenfelé a járdán(!) ücsörögnek, kisebb-nagyobb körökben, sörözgetnek, kártyáznak (!), és ez így kb. a szórakozás formája, hogy csak ülnek a járdán és szórakoznak, és az egyik, nemzetközi társasághoz egy órácsákra még le is ültem, csak úgy :D

I checked the round table discussion real quick, but my stomach started to hurt, so I decided to skip both that and the sight-seeing, too. Instead went back home, rested a bit, recollected. I knew I still had some translation work to do and I was also hungry, first I wanted to go to Starbucks but I ended up spending too much time on other stuff (no regrets, it was pleasant and nice), but SB closes at 21.00 so decided to indulge in some actual food and went to Vapiano. Worked a bit and then realised I forgot my charger home but whatever... I was really happy and content there, just walking in the city, enjoying the freedom, having the "braveness" to just go to a restaurant alone, this time not having social anxiety problems (being in a foreign countrys help a LOT), just feeling so empowered :) The way home was even better, as I was walking in my district already, I saw young people sitting on the actual pavement and enjoying their beers, card games, etc, I was like wow, what is going on, people sitting on the pavement and drinking like that, how cool. Not even on stairs or chairs or grass, just the pavement itself. I even joined an international circle for an hour, I guess I just had to experience this, and after my initial question the guys were super nice and welcoming :) 

 A konferencia harmadik napja

 Harmadik nap volt az egyik legfontosabb nap, Anna Verschik és Antje Quick workshopja, a használatalapú kontaktusnyelvészetről, amire én is jelentkeztem, de végül nem fértem be, és az általános szekcióban kaptam helyet az azt követő nap. Mint a tavalyi ICS2 plenárisán is, most is tök jó fan-élmény volt A.V-t hallani, főleg, amikor kb. tudtam, mit fog következőre mondani, és hogy fog fogalmazni, mert már annyi tanulmányát olvastam :'D :'D Ezen a két napon egyébként már a szakadt szoknya helyett farmer+szép felső+zakó kombóban mentem, nem lógtam ki a sorból egyáltalán. Úgyhogy a megfelelő öltözet konferenciára talán leginkább a konferencia jellegétől függ, de általában azt tapasztaltam, hogy a business casual mindenhova megfelel, bár én jobb szeretek pl. kosztümben előadást tartani.

The third day was the most important day (well, not looking at the fact that on another day I also had my presentation), the workshop of Anna Verschik and Antje Quick on usage-based contact linguistics, to which I also applied but didn't get in eventually and got my spot in a general session the following day. Already on the International Conference on Sociolinguistics it was so great a fan-like experience to just listen to AV talk about contact linguistics, the same happened now, it was super funny when I almost knew what she's gonna say next or how she's gonna end a particular sentence – this is what reading too many papers by someone does to you, haha! 2me4meirl. By the way on the past two days I was just wearing jeans, a nicer shirt and a coat/blaser and I totally fit in, business casual was perfect for everywhere really, even though whenI hold a presentation I do prefer to be a bit more... smart.

Nyelvészeti / szociolingvisztika / kontaktusnyelvészet workshop

 A teljes workshop szuper volt, élveztem, jó volt a hangulat is, a workshop tagjai még az esti bulin is többé-kevésbé együtt maradtak. Ami viszont a legjobb volt, hogy amikor felvezették a műhelyt, a prezentáció végén külön feltüntették, hogy még kettő előadás is tartozik hozzájuk, amik ide jelentkeztek, de nem fértek be, de menjenek a népek arra is, holnap lesz mind a kettő – na és ki neve volt ott? Hát az enyém. El sem hittem :) Azt hittem, simán nem jó oda a témám, és a téma miatt is nem fért bele, de sokkal inkább szervezési gond volt – egynapos workshophoz sokan voltunk, másfél naposhoz pedig pont kevesen... Pedig volt, aki kiesett, de annak a helyére már nem tudtak betenni. De így is nagyon szívmelengető érzés volt ott látni a nevem :) 

The whole workshop was awesome and enjoyable, I had a great time, the vibes were great, some participants of the workshop even stayed together for the dinner and dance party that night, how nice! But the best thing was actually that when the convenors were introducing the workshop, they mentioned that there are two more papers whose authors originally applied to this workshop but didn't get in, BUT they consider those two papers as a part of their workshop<3, so my name and the name of the other presenter was actually on the last slide of the introduction presentation, and it was stressed that we are also part of it, just on another day <3 

A kiesések miatt volt egy nagyobb lyuk, ahol az olasz lány beszélgetett V-vel, aki kb. ugyan azokat a kritikákat kapta meg, mint én, "élmény" volt hallgatni :D Meg volt pár észtes-oroszos beszélgetés, sőt, még integrált kölcsönszó-használat is, nagyon éltem... :D (Na arenduslingvistike, vagy valami liyesmi). Vele is tudtunk beszélgetni, talán együtt is ebédeltünk, tök jó volt minden, az észt lány ügyesen adott elő, V-n kb. látszott a büszkeség (itt beparáztam, hogy ugye ő lesz a szekcióelnök az enyémen is, miket fog mondani...) A workshop discussion része egy nagyon jó kis terminológiai vitáról szólt, és még értettem is miről volt szó, de ennél nagyobb volt a boldogság annak okán, hogy egyáltalán ott lehetek és részese lehetek, éa "kollégák" közt vagyok. Nehéz is ezt szavakba foglalni. Itt is inkább siettem haza, bár elég hamar végeztünk is, hazamentem, fürdés, és még egyszer átismételtem az előadásomat, és boldogan konstatáltam, hogy még emlékszem rá :D

Some presentations were cancelled but we could not take their place, so there were some holes where we could chat some in the workshop (no one felt like leaving and going ot another session, to have some cognitive rest was good, lol), and it was almost funny to hear that my new Italian friend got told off by AV with basically the same reasons or very similar motifs as I did, haha. To listen to all this bilingual and trilingual conversation was also super fun. My Estonian friend then had a great presentation and her advisor was seemingly very proud – that is when I started to stress again that how unimpressed she will be about mine then, or how she'll react, haha. After the workshop presentations ended, there was a slot for discussion, and I absolutely loved to listen to >colleagues< debate about terms in contact linguistics, I was just happy to be there and it is hard to put to words how wonderful it felt that I get to be a part of this <3 This day ended pretty fast, so I decided to just go home and rehearse one more time for my presentation and was happy that I DO remember my talk still. 

Este volt egy vacsi, utána pedig tánc, amire köszönöm, de nem fizettem ki az 50€ eurót, viszont vacsi után csak a bulira ingyenes volt a belépés, úgyhogy arra azért elnéztem, szerencsére a workshoposokat, észtlányt hamar megtaláltam, úgyhogy elborozgattunk, de nem volt túlságosan táncolós hangulata egyikünknek sem, az utolsóval szépen mindenki hazaindult – főleg én, hiszen másnap előadás. 

This night hosted a dinner party and then a dancing event, I skipped the first part because ain't nobody got €50 fo dat, and luckily when I joined in later, I found my Estonian friend quickly (and then the ppl from the WS), and we drank some wine, talked, moved a bit to the music but then decided to call it a day. Especially me, someone still had a presentation to have... But we didn't feel like dancing anyway, but the atmosphere there was pretty nice :) 

A konferencia negyedik napja

 Az előadás reggelén fél órával korábban érkeztem véletlen, V. amint meglátott, mutatott a kollégájának, már magától jött oda, hogy hogy vagyok, meg hogy most még nem jön a szekcióra, de amikor én leszek, biztos ott lesz. Én meg csak mosolyogtam, gondoltam magamban, hogy anno attól is nagyon féltem, ha esetleg ott lesz, de mostmár csak örülök neki, úgy éreztem, pozitívan gondolkodik rólam, meg alapból a workshop előző napi hangulata nagyon baráti volt és pozitív, úgyhogy itt már nemigazán paráztam.

On the fourth day of the conference I arrived like an hour before everything started because I didn't check the schedule and didn't know it all began half an hour later. But at least I enjoyed a nice coffee in the courtyard and when the people started arriving, She walked up to me and asked how I am and told that she will be there on the session (well lol obviously)... :D So nice! Well, actually, not obviously, because the other convenor of yesterday's WS asked her if she should chair but she declined, good, I was suddenly feeling so defensive, like hey, no!!! :D I remember how much I stressed over this whole thing, hoping she would be there but even more strongly hoping she won't lol, but by this time came I knew all will be fine and didn't mind at all, the past days passed in such friendliness and good vibes, like, overall. In a way it was fortunate that I presented onthe last day because by that time the conference has become somewhat familiar andd routine-like in a good way.

A konferenciaelőadás

 Persze maga az előadás előtti 5-10 percben volt egy kis gyomorgörcs, de nem több. Aztán kiálltam, és nagyon szuperül ment :) Pár dolgot kihagytam, talán 2 kevésbé fontos pontot a szakirodalmi részből, nem akartam túlmagyarázni senkinek semmit, V-re még csak rá sem mertem nézni :'D Talán egyszer-kétszer, először egy vicces slidenál, amire tapsikolt, meg később, amikor már a saját eredményeimet mutattam be (és nem az ő dolgait "mondtam fel" neki, az olyan ciki :'DDD). Marha gyorsan beszéltem, fogalmam sincs, hogy ezzel, meg a pár kihagyott dologgal milyen hosszú volt a prezentációm, pláne, hogy az elnök nem is mutogatta a táblákat a hátralévő idővel – nem tudom, hogy kedvességből, vagy azért, mert úgyis a konferencia legutolsó előadója vagyok (duh), vagy nem akart megzavarni, vagy csak nem vettem észre? Azért a tízperceset csak észrevettem volna. Szóval fogalmam sincs. Túl sokan nem voltak  az előadásomon, de szerencsére túl kevesen sem, mindenképp többen voltak, mint amire számítottam, talán 13-20 ember. Pedig el tudtam képzelni, hogy leszünk vagy hárman, pláne, hogy sok ember oda már bőrönddel jött... Az 5 perces vita is nagyon jó volt az előadásom alatt, mindenkinek úgy tűnt, hogy tetszett, bár nyilván kiválképp V-nél volt fontos, hogy valahogy azt éreztem, hogy jóváhagyta a dolgaimat az "ő témájában", tetszett neki, approveol, sőt talán még szimpatikus is vagyok neki. Silly, tudom, de ez van :D <3

Of course, even so, the last 5-10 minutes before it was my time to talk I felt all kinds of nervous, felt it on my heart and stomach, but then I went out there, tarted talking and it all went away :) I skipped some things on purpose, boring people with all those details seemed somehow bad in that situation, and I also felt I talk REALLY fast. BUT the people said it was logical, followable, fluent and well built up, and they seemed to be honest about it, I was so happy :) I didn't even dare to look at AV during the beginning in case she disapproves... :D Only did once or twice, during a funny slide (during which she did laugh lol) and then while presenting own results. Agh the anxiety combined with impostor syndrome :'D She didn't even show me the minutes left cards, I don't know why, or did I just not see or did she just not show due to being nice and it being the last presentation of the whole conference anyway? There weren't too many people on my talk but there were more people than I thought there would be, last presentationand all, somewhere around 15 people which is a very normal size for a session. I got nice remarks and helpful comments, people said my topic was interesting and suggested more things to do. And honestly, what counts the most, an incredible amount even, is that she seemed to approve and judging from the situation and behaviour, even liked my presentation. And... wait for it... at lunch when Italian friend and I joined them at their table (so so so glad I made that call) she asked about me going to ICS3 and maybe joining their workshop. WOOOOOOO! Holy shit, I got into a shock because of that, like wow, that is huge, I'm atually being looked at as a linguist, anot an impostor but an actual PhD student with actual skills that can be taken seriously! Sure she said they are probably full, so it is just like a half-invite but still, it has happened which is super indicative :) 

Teljesen elfeledkezve a lezárásról és eredményhirdetésről (talán akkor tényleg nem hittem benne, hogy esélyem van a legjobb PhD presentation díjra) elmentünk kajálni, az olasz lány meg én, Annától csak félig köszöntem el, és megláttam őket ülni egy ebédlőasztalnál, és hááálaistennek mondtam, hogy üljünk mi is oda, ott is nagyon cuki volt mindenki, pedig istenem milyen insecure voltam csak úgy leülni oda. És milyen jól tettem! AV felhozta a jövő évi International Conference on Sociolinguistics-et, hogy Prágában, meg hogy megyek-e, meg hogy lesz egy workshopjuk, amire mehetnék én is, ha van olyan témám, bár lehet, hogy nincs hely, de akkor várnak hallgatóságként. Azt hiszem, itt egy pillanatra megállt a szívem...! Talán itt bizonyosodott be minden, hogy igen, akkor tényleg tetszhetett az előadásom és érdemesnek tart annyira, hogy hívjon ICS-re, ráadásul ezt így full magától... :) Amikor ők végeztek az ebéddel és elmentek, még egy ideig nem teljesen tértem magamhoz, elképesztő nagy pozitív visszacsatolás volt ez nekem. Meg amikor indultak az asztaltól, elköszöntem, mondtam zavaromban, hogy nice to meet you (pedig már találkoztunk), úgyhogy hozzátettem, hogy again, meg hogy majd nekiállok az intézkedéseknek, és hogy értesítem, mi lett, és akkor ilyen nagyon meaningful módon nézett rám, hogy "hát, hajrá, tudom, mitérzel és tudom milyen nehéz helyzet, én csak sok sikert tudok neked kívánni meg drukkolni, de nem lesz egyszerű, remélem, kihozol belőle valamit" – nos, ez így MIND benne volt a tekintetében :'D ÉS! még itt sem tudtunk normálisan elköszönni, mert...

Még gyorsan a délutánról: booking.com-on találtam magamnak egy jó kis progit, mert nem érdekelt egyik konferencia által szervezett program sem, szóval elmentem egy jó kis digital art múzeumba, szintén egyedül, és bár nem volt annyira nagy durranás, mint amire számítottam, nagyon élveztem, és szuper dolgokat láttam – vetítések, életre keltett dolgok, mozgatható kiállítás, filmes multimodális történetmesélés, örülök, hogy megszerveztem magamnak és elmentem a Kunstkraftwerk-be.

In the afternoon I went to see a museum, on booking.com I found a nice place called Kunstkraftwerk with stuff like digital art exposition, projections, weird artsy stuff in a museum outside of the city so I decided to check it out. I expected the place would be bigger with more exhibitions, but still, I ended up liking it, even though this abstract werd artsy thing is totally not me, but even so, I think it is a great decision that I went – again, alone. It was good.

...Szóval kitaláltuk, hogy este kéne még egy sörözés, ahova hívtam a magyarok mellé az észt lányt is, akit a téren úgy szedtem össze, hogy akkor írt rám, amikor még AV mellett ült, én meg odamentem, ott már kezdett nekem kínos lenni, hogy úgy néz ki, hogy AVn lógok, pedig nem is, mert csak a Messenger-üzenet miatt mentem oda, de igazából ott is rögtön hellyel kínált... :) Aztán ők készen lettek, és elmentünk sörözni, kávézni, zongorázni, énekelni, észt dalt, magyar népdalt, katonadalt, meg minden fenét, téve arról, hogy a másnapi repcsiút ne menjen simán :D 

Of course the night was not spent alone, Hungarians and Estonian friend grouped up for some late-night beers, coffee, hot chocolate, piano playing, folk singing by the river, so in the end I did end up getting a Leipzig night bus experience. Ouch :D 

Az esti éneklés egyik helyszíne

Szóval ez volt az én már napom Lipcsében, azt hiszem, teljes szakmai sikerként könyvelhető el, és hatalmas élmény volt :) 

I'd like to believe this little adventure to Leipzig can be considered a big professional success, really big boost, awesome connections, nice perspectives and a huge, huge experience overall. ♥ Inf you click the picture, a gallery opens up of the pictures of the way home.

 A hazamenős képek pedig galériában: