Miért szeretem Észtországot

Lassan egy hete vagyok már Tallinnban, szombaton koradélután landolt a gépem. Alapvetően jól megvagyok, teljesen otthonos a lakás és a környék is, egész jól el tudok vegyülni a helyiek között, bár lehet, hogy ők erről mást gondolnak.

A közelemben biztosan sokan torkig vannak már ezzel a mondásommal, de muszáj magamat megismételnem: Észtország egész egyszerűen már a 22. században jár, legalábbis közép-keleteurópai szemmel. Egyszerűen furcsa, hogy ami nekem egy ilyen élhető országban való futurisztikus kirándulás, az másoknak a megszokott, mindennapi élet. 

Érdemes beszélni az emberek mentalitásáról és a technikai fejlődésről is. Az észt alapvetően egy elég zárkózott, és nagyon csendes nép, szinte látni az embereken, hogy csak akkor nyitják szóra a szájukat, ha nagyon muszáj - persze nem a barátaik körében. Az emberek alapvetően békénhagyják egymást - ezt pozitív és negatív tényként is felsorolhatnám egyébként. Úgy tűnik, hogy az észtek leszarják az idegeneket, pedig igazából szerintem arról van szó, hogy úgy gondolják, hogy semmi közük egy idegen emberhez, és még véletlen sem akarják zavarni őt. A finnek és az észtek egyébként valamennyire hasonlóak, egy nagyon szubjektív megérzés szerint (aki élt közöttük sokat,  és ismeri a néplelket, egész nyugodtan javítson ki) a finnek alapvetően csendesek, mert nem érdekled őket, mert egy idegen vagy, az észtek pedig ehhez pluszba bizalmatlanok is veled egy kicsit. Gondolom megszokták, hogy eddig, ha idegen volt köztük, abból nem igazán jöttek ki jól, bár ahhoz képest az e-állampolgárság lehetősége nyilván ennek az ellentétjéről számol be. 

Hogy miben merül ki ez a nemérdeklődés? Egy nagyon pozitív oldala is van. Egyrészt, ha valamit mondjuk elejtesz, akkor lehet, hogy senkit nem fog érdekelni, és senki nem fog a segítségedre sietni, viszont itt tuti, hogy nem kell miatta szégyenkezned, vagy cikinek érezni a helyzeted, hogy most mindenki rajtad röhög - nem, nem röhög rajtad senki. Senkit nem érdekel. Idiótán nézel ki 3 pulcsi és 2 kapucni alatt, mert folyamatosan esik? Senkit nem érdekel. Az a megérzésem, de ebben is nyugodtan javítsatok ki, hogy az emberek alapvetően nem azért nem szólnak hozzád, mert leszarnak, hanem mert arra gondolnak, hogy esetleg megzavarnának a saját teendődben, gondolataidban, vagy egyszerűen csak zavarnának. Mindenki teszi a dolgát.

Nem csak mendemonda az, hogy nem igazán állnak közel egymáshoz északon a buszmegállóban...

Ami viszont úgymond nagyon udvarias és tetszik, az az, hogy az autók a zebránál mindig lassítanak. Valamelyik nap úgy integettem az egyik autónak, hogy ugyan, haladjon, de még akkor is alig indult el. És nem a zebra előtt állnak meg, hanem ha látják, hogy át készülsz menni az úton, a zebra előtt már jó húsz méterrel látványosan lassítanak. 

Még közlekedés: a villamosok sok helyen a kétsávos úttest közepén közlekednek, és ott is van a "megállójuk". De a megálló bódéja csak a két járdán van, tehát nem megállóba áll be a villamos, csak egyszerűen megáll a sín egy adott pontján. Az úton nincs semmi vonal, jelzőlámpa, semmi. Egyszerűen ahogy lassít a villamos, amiről hamarosan az úttest közepére fognak az emberek leszállni, megállnak az autók. Minden nélkül. Maguktól. Budapesten vajon hány óra vagy nap után gázolnának így valakit agyon?

Ami mindkettő tallinni tartózkodásom alatt rögön feltűnt, az az, hogy az emberek néha (pl. a nagyon szűkös, keskeny folyosójú buszon és villamoson) ugye összeütköznek véletlen, és erre az egészre egész pontosan nulla reakciót adnak. Nálunk azért inkább az a normális, hogy ha nagyobb lökés volt, akkor bocsánatot kértek egymástól, de ha valakit leveszel vállal, vagy a táskájának nekimész jobban, akkor minimum és automatikus szokott lenni, hogy utánanézel, megnézed, hogy rendben van-e, meg hogy egyáltalán minek, kinek mentél neki. Itt semmi ilyesmi nincs, az emberek mintha észre sem vennék, hogy valami történt. Elsőre úgy tűnhet, hogy micsoda oltári bunkó emberek, de igazából lehet ők csinálják jól: igazából csak felesleges beszéd, jobb attól senkinek nem lesz, ha minden kis nekimenés után bocsánatot kértek. Ma az ismerősömnek háromszor kellett megkocogtatnom a vállát, mire hátrafordult (pedig nem észrevétlenül, épp hogy csak hozzáérve csináltam), mert gondolom megszokta, és leszarja, hogy néha hozzáérnek az emberek kisebb helyeken. Én bezzeg minden kis mozdulatra hátrafordulok :'D 

Van egy baltikumi vicc arról (nyilván a litvánok, meg gondolom a lettek körében), hogy az észtek lassúak. Nos, ez tényleg igaz, ide nem kell külön downshifting, az emberek alapból eléggé lassúak, nem nagyon rohannak semmivel, szépen kivárják a sorukat, meg megvárják, amíg a másik ember végez a tudomisénmivel. Ez számomra hatalmas pozitívum, és előny, mert világ életemben nagyon lassú voltam, ha bepakolásról, előpakolásról, összekészülésről, cókmókösszeszedésről, fagyiválasztásról, felöltözésről van szó, és mindig is szorongás övezte az ilyesmi cselekvéseimet otthon, mert persze volt, hogy megszóltak miatta, ami miatt olyan szinten bestresszeltem, hogy hirtelen azt sem tudtam, hova nyúljak, és az egész folyamat (pl. szétrakodás után újra elindulni haza valahonnan) hirtelen ötször olyan hosszú lett, mert képtelen voltam az enyhe pánik miatt tisztán gondolkodni. Szeretem szépen idejével csinálni a dolgokat, és itt erre van lehetőség. Még ha valakit zavarna is, sem jutna eszébe szólni, és ez nagyon megnyugtató. 

Az emberek alapvetően bíznak abban, hogy a másik becsületes. Biztos vagyok benne, hogyha valaki kisétál a boltból fizetés nélkül egy zacskó csipsszel, akkor mindenki arra gondolna, hogy valamilyen furcsa oknál fogva egyszerűen elfelejtette, hogy nála van, kezébe maradt, fáradt, de nem hiszem, hogy bárkinek az lenne az első gondolata, hogy lopni akart. Magyarországon, de legalábbis a fővárosban pedig szerintem először mindenki erre gondolna, aztán ha az illető kellően sajnálkozó képet vágna, és rögtön adná is a pénzt, talán elhinnénk, hogy ártatlan hiba volt. 

A könyvtárban nem szólnak utánad, hogy le kell adni a kabátodat és a táskádat a ruhatárba. Mindenki feltételezi, hogy van benned annyi, hogy nem a víztől csöpögő nagykabátodban mész be a tömött könyvespolcok közé, nem fogsz semmit leverni a táskáddal, mert leveszed, és lerakod egy asztalhoz (mert tudod, hogy ha őrizetlenül hagyod sem lopja el senki), és hogy nem lopsz el egy könyvet sem, mert  - mégis miért lopnál egy könyvtárból? Vagy bárhonnan. Nyilván, ehhez kell egy bizonyos életszínvonal, hogy ez fel se merüljön benned, de a bizonyos életszínvonalhoz meg kell egy bizonyos mentalitás, nem? Apropó könyvtár, a nemzeti könyvtárban ingyen és bérmentve hosszabbították a tagságomat a következő három évre. A számítógépekre ki van írva, hogy három óra hosszán keresztül ingyenesen használhatóak. Bezzeg a Szabó Ervinben még ha a saját gépedről wifiznél is fizetned kell párszáz forintot, könyvtári gépért meg hajjaj. A könyvtárosok elképesztően segítőkészek (bár ezzel jórészt nagyon pozitív tapasztalatom van itthon is). 

Soha nem éreztem magam olyan nyugodtnak hasonló cselekvés végzésekor, mint ma az R-Kioskban, amikor szépen lassan, tényleg hosszú perceken át kiválasztottam a hatféle kihelyezett péksüteményből, hogy mit szeretnék reggelizni, és a kávémhoz megtaláltam a kétféle méretből a megfelelő méretet, kibogarásztam, mit akarok, megnyomtam, hogy kérem a kávém. A nő nem sürgetett, és tudtam, hogy magában sem sürget (erről már írtam feljebb), nem kívánja azt, hogy bárcsak elhúznám már a belem, és tudtam, hogy abban is biztos volt, hogy bár simán ki tudnék menni az ajtón a reggelimmel csak úgy, oda fogok menni külön a pulthoz kifizetni. Egyébként nagyon könnyű ebbe a mentalitásba beleszokni, a postán a feladás díjának kifizetésekor automatikusan mondtam, hogy a képeslapot még nem fizettem, mert nagyon zavart volna, ha véletlen az kifizetetlenül marad (huh ez ilyen finnes észtes mondatszerkezet lett, bocsi). Amikor a képeslapok közül kiválasztottam azt, amit elküldök, tudtam, hogy senki nem figyel rosszallóan, és kezdi el követni, hogy na majd vajon fizetem-e a szöveg megírása után, mert tudtam, hogy tudják, hogy kifizetem. El tudom képzelni, hogy máshol még utánad is szóltak volna ezzel kapcsolatban...

Az önkiszolgáló fénymásolóban megkérdezték, hogy hány oldalt nyomtattam - mert miért is mondanék mást, mint ami a valóság. Amikor kérdezték, hogy egyoldalas, vagy kétoldalas-e, kicsit "számonkérve" éreztem magam, jó magyar szokás szerint, kivettem a már eltett lapokat megmutatni a táskámból, szépen türelmesen kivárták; utólag jöttem rá, hogy valószínűleg ha simán mondom, hogy egyoldalasak, elhitték volna gond nélkül, csak megvárták, hogy mutassam, ha szeretném mutatni, vagy legfeljebb gondolták, hogy nem biztos, hogy értettem a kérdést, és azt tartom a legbiztosabbnak, ha inkább megmutatom, mi van. Egyébként pont abban a boltban sikerült 1 perc alatt a 2 dolgozónak 3 nyelven is hozzámszólnia... :D 

Nem véletlen hívják E-Stoniának az országot, elég nagy közük van a Skype-hoz és a TransferWise-hoz is, startup és IT-paradicsom, és rengeteg minden elektronikusan működik. A barátnőmnek kb. két fontos kártyája van: a személyije, ami természetesen chip-pel is rendelkezik (és nem is értette, hogy az enyémen miért nem lát), ezt ügyintézéskor, orvosnál tudja használni. A másik kártyája egyben egy diákigazolvány, bankkártya, a tömegközlekedést is ezzel használja, ezzel tud nyomtatni, és még valamelyik törzsvásárlói kártyája is ezen van. 

Tömegközlekedésre tudsz venni persze egyszer jegyet is, vagy a zöld "Ühiskaart"-ra tudsz pénzt tölteni, vagy venni rá havijegyet, ezt mindig mindenkinek érvényesíteni kell a tömegközlekedésen. Mobiltelefonon is tudsz jegyet venni, akkor kapsz egy QR kódot - a buszok első ajtajánál van a jegyolvasó alatt egy QR kód olvasó is. A jegykontroll egyébként elég para, két megálló közt állítják meg a buszt, felszállnak a rohamrendőröknek öltözött ellenőrök, lelockolják az érvényesítő gépeket, és mehet a buli... Mondjuk nem annyira gond talán, a Tallinnba beregisztrált lakosok számára ingyenes a tömegközlekedés, és a havijegy is csak 24€. Ehhez képest a legtöbb tömegközlekedési eszkö nagyon modern és tiszta, de persze van pár régi és túlfütött busz itt is, de nem ez a jellemző. Sajnos éjfél után megáll a tömegközlekedés, de addig elég gyakori. Sosem értettem, miért szidják annyira a BKV-t, nekem most már hat év alatt csak jó tapasztalatom volt a velük való közlekedéssel - igen, most mondjuk kellemetlen, hogy fél Újbudát átalakítják, 1-es villamos, 4-6 átalakítása, M3-as metró felújítása mind egyidőben, stb, most tényleg nehéz eljutni helyekre, nem vitatom, de alapvetően egész Budapesten belül bárhova eljutsz tömegközlekedéssel, és egész éjjel járnak a buszok - szerintem aki erre panaszkodik, nem nagyon tömegközlekedett még más városban... 

Igen, ilyenkor még magasan van itt is a nap, és annyit süt, mint otthon :) Legalábbis órában. Az eső sok.

Majdnem mindenki beszél, vagyis képes kommunikálni angolul. Jelenleg ezt épp nem nagyon tapasztalom, mert igyekszek mindenkivel észtül (esetenként oroszul) beszélni, és eddig csak egy ember próbált meg áttérni az angolra, de tudom korábbról és másoktól is, hogy az emberek egyszerűen tudnak angolul. Foglalkoznak továbbá a kultúrával, művészettel, sok a design shop, művészek számára csomó lehetőség, vegánoknak és egyéb étrendűeknek egyértelműen jelzett, feltüntetett információk. A könyvesbolt (az egyik) nagy, tágas, millió féle könyv, székek, kényelmes fotelek, ingyenes mosdó (bár a plázákban a mosdóhasználat 20 cent, ezt még fel kell dolgoznom), senki nem szól, ha csak "szívod a levegőt". Az egyetemen az emberek mint sok egyetemi reklámanyagban, szórólapban, promóvideóban - ülnek a fiatalok a lépcsőkön, és laptopoznak. Laptopok és számítógépek mindenhol. Digitális archívum, kereshető egyetemi adatbázis, millió feltöltött és digitalizált cikk, sok konnektor mindenfele. Most, hogy mindenkinél sok az alma, az emberek a kerítéseikre, vagy mellé kirakják zacskókban, vödrökben, hadd vigye, aki szeretné. Sokan a házak közti szárítókötelekre teregetik a ruháikat, eszébe sem jut senkinek elvinni. 

Egy kis szelet természet...

Ja, és egyébként másfél literes flakonokban lehet venni cidert és gin alapú long drinket. És az Eesti juust nagyon finom sajt, bár szerintem hasonlít a trappistához, és a kefiir itt nem ilyen büdös valami, hanem olyan, mint Szlovákiban az Acidko, és olyasmi, mint Magyarországon az író, vagy mint egy folyékony tejföl. :3 És a kenyereik is nagyon finomak, csak úgy, mint a finneknél (bár a fekete kenyér nem lesz a kedvencem). 

Ja, és a nyelvük iszonyatosan cuki.

Bocsi, Bogi, eltulajdonítva :P