2011.10.20. Heidenfest beszámoló

2011/10/23. - írta: Vitzus

 Vigyázat, atom fangörlködést is tartalmaz az írás!!

 

Képek hamarosan

 

 

 

Életem egyik legjobb estéjén vagyok túl... Miután kicsöngettek a 8. óráról már siettem is a vasútállomásra. Nem tudom, hogy az erős hátszél, vagy a türelmetlenség és a buli várása vitt előre, de szinte repültem, úgy igyekeztem. Talán a második volt az. Mikor fölszálltam a vonatra, ismerősék már kínáltak is sörrel, így elég szépen indult az út. Megérkeztem a Club 202-be, átvettem a nyert passomat, és mielőtt egyáltalán lepakolhattam volna, máris szembetalálkoztunk Chrissel az Alestormból, akit egy ékes ,,Oh, you are that fucked up guy from Alestorm" szólással köszöntöttem, fényképezkedtünk, hülyeségeket beszéltünk. Timike barátnőm szeretett volna vele egy rádióspotot csinálni, úgyhogy elmentünk egy csöndesebb helyre, leültünk, fölvettük a spotot, aztán még beszélgettünk. Hatalmas arc, nagyon kedvesen elbeszélgetett velünk, beszélgettem vele a turnéról, a fanokról, aztán továbbálltunk. A Skálmöld koncertjéről sajnos nagyrészt lemaradtam, mivel fejetlenség volt s összevisszaság, de legalább találkoztam Kitkattal és Gáborral is. :) 

Mire minden elrendeződött, már kezdodött a Trollfest koncertje. Nagyon vártam oket, és nagyon föl is pörgettek - a német Metalfesten láttam őket eloször, mondanom sem kell, hatalmas bulit csináltak. Igaz, kicsit féltem, hogy nálunk mi lesz, ugyanis a Trollfest tipikus circle pites nagyon rohanós ugrálós zene, a magyar közönség számára pedig a circle pit elég ismeretlen fogalom - de voltam elég akaratos, és második (vagy harmadik) számon összehoztam egy circle pitet, és amikor a népnek leesett, hogy miről van szó, össze is jött. Igényesen odabaszott (már elnézést) a Trollfest koncert, volt Die verdammte Hungersnot, Essenfest, Karve, Der Jegermeister, Brakebein, Helvetes Hunden Gam, amin a fél Heidenfest lineup zenészgárda ott ugatott a színpadon! :D Ez az a zene, amire nem lehet nem bulizni, nem táncolni és nem megőrülni - és ez józanon is így van. Alig várom, hogy újra találkozzak velük.

Utánuk következett az Arkona, akiket egyre jobban imádok, és azt hiszem, most már igazán rajta lesznek a TOP5 listámon! Negyedszer láttam őket, de cseppet sem unom, főleg, hogy a Slovo számait is játszották! Benyomultam első sorba, orosz ismitől kaptunk egy lengethető orosz zászlót, és mehetett a party. Az'-al és Arkaimmal kezdtek, kedvenc albumkezdésem, tehát nagyon örültem neki. Hatalmas volt, ahogy felvoltultak a színpadra tradicionális ruhákban, hatalmas sámándobbal, kecskedudával és a többi hangszerrel! A közönség Masha láttán megorült, és hatalmas partizás vette kezdetét. Ezután egy újabb újalbumos dal, a Zakljatje következett, amelynek igazán érdekes atmoszférája van, és szerintem ezt át tudták adni élőben is. Sergey odabiccentett a színpadról (s késobb elmondta, hogy igen, megismert), a kedvemet így már semmi sem szeghette. Játszották a Leshiyt, és a Slovot is. Számomra az Arkona koncertek legepicebb pontja a Po Siroy Zemlje-re való ugrálás, szerencsére ez sem maradt el, és a Goi Rode Goi sem. Majd jött az ugrálós blokk. Nagy örömünkre, egész szép kis wall of death kerekedett a Stenka na stenku-ra, témához illően, mindenki bulizott, csak úgy, mint az utána következő Yarilo-ra. 

A koncert után atom kifulladtan s fáradtan kicsit elvonultam, leültem, felfrissítettem magam, aztán menés volt vissza, kezdett az Alestorm. A csapat hülyekalóz felvonult a színpadra, és hozták a formájukat - szórakoztatták a népet. Nekik is idén jelent meg új albumuk, így főleg erről hallottunk számokat - Back through time, The Sunk'n Norwegian, Shipwrecked, de nem maradhatott el a klasszikus Wolves of the sea, amire hatalmas tánc alakult ki, a Wenches'n'Mead, és természetesen a Keelhauled-dal zártak. Ismét egy izzasztó koncert, és letáncolt lábak, a hangulat pedig csak egyre fokozódott.

Alestorm koncert után rohantam a tasimért, aztán vettük az irányt a backstage felé, Arkonás Vlad ajánlására, mivel a zenekartagok nem jöttek a merch pulthoz... Kisebb komplikációk által végre fölkerültünk, ahol leültettek minket, és  kérték, hogy várjunk... Aztán pár perc után megjelent Mása... Elállt a szavam, ami már annyiból is érdekes volt, hogy 40+ zenésszel találkoztam s fotózkodtam már, és soha nem voltam zavarban, most meg hirtelen nem tudtam mondani. A helyzet kínosságát fokozta, hogy Mása nem túlságosan tud angolul, de szerencsére volt ott nekik valamilyen tolmácsszerű gyerek, és segített. Átadtam az ajándékot, és már jött is az első baki, hogy valahogy nedves lett a fülledt tasiban a csörgő és szegény Másának pirosra festette a kis kezét... :) De ez sokat szerencsére nem rontott a pillanaton, Másenka nagyon hálás volt, mosolygott, mint állat. Elmondtam, hogy milyen régóta szeretem őket, meg hogy ez a negyedik koncertem, és nagyon jó volt, meg hogy nagyon jó a zenéjüket hallgatni, mert visszavarázsol a régi korokba... Ekkor már eljutottunk oda, hogy ő jött zavarba, mert nem nagyon tudott hogy reagálni. úgyhogy szépen lassan átváltottunk az oroszul való kommunikálásra. Nem, nem tudok oroszul. Ennek ellenére Mása megdicsért, hogy jól beszélek oroszul (ezt még megértettem... bár igaz, amikor azt fordították neki, amit én mondtam, akkor megértettem)... Valóban, volt egy 6-7 szó, amik kombinációjából nagyszerű orosz mondatokat hoztam össze. Aztán Másás dolgokat letudtuk, ment is tovább, mi meg ki a folyosóra, ahol odamentem Sergejhez, akinek már akkor odaköszöntem, amikor fölmentünk a backstagebe, csak fontosabb volt Mása... Sergejt üdvözöltem, megölelgettem, csináltam vele képet, és mondta, hogy majd rakjam föl a fórumba a képeket, én meg örültem neki, hogy megismert, s mondta, hogy már a színpadról is megismert, ha észrevettem... Nem tudom, hogy csinálta :) Még összeszedtem Ruslant meg a másik Vladot (az egyikkel már lefozkodtam a merchpultnál) egy fotó erejéig és mentem, főleg, mivel a Turisas már kezdett. Gyorsan berohantam az 1-2. sorba, és mehetett a buli. Még soha nem láttam őket, ezért ezt a koncertet is eszméletlenül vártam, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Tipikus "epic" koncert, nagyszerű dalokkal (volt Hunting Pirates!, szerintem ezt totál ritkán játsszák... Bár hiányoltam alatta az Alestormos Christ a színpadról a dal alatt). Mathias sokat beszélt a közönséghez, a sörről, az országról, a magyar-finn barátságról, még egy nyelvórát is rögtönzött, cserébe pedig kapott a zenekar Unicumot. :) Nagyon nagy örömömre játszották a Rasputint is, amire szép wall of death és táncikálós pogó alakult ki, kishíján elvesztettem a cipőmet is!!! :D :D Utolsó dalként szokásosan lenyomtak egy Battle Metalt, igazán jó hangulatot teremtettek vele, a közönséget pedig rendesen bevonták a csápolásba és táncba.

Koncert után elvonultam a merchpultokhoz, Turisasékra vártam, de már megint (ekkor már vagy negyedszer) belebotlottam Chrisbe, aki persze már megismert és megölelgetett, aztán lett egy ötletem... Mivel mindenki aláíratgatta a jegyét, így előkerestem én is, de nem szeretem az autogrammokat, Christ pedig már "kiismertem", mekkora hatökör, így amikor épp senki nem fotózkodott vele, levágtam elé a jegyemet, és megkértem, írjon rá valami tök random mondatot, ami eszébe jut.

Ez lett az eredménye.

 

Aztán elmondtam Chrisnek, hogy van számára egy állásajánlatom... Ő lenne a házibohócom... Hogy mit kellene tennie-kérdezte. Mondtam, hogy önmagának lennie. Annyit kérdezett, hogy kap-e egy helyet, ahol aludhat, meg alkoholt, s megmondtam, hogy persze. Ez lett az eredménye. :)

Megtaláltam Turisas hegedűst is, fotózkodtam is vele, Mathias sajnos nem volt arrafelé... Finntrollra már nem csak én fáradtam el, hanem az egész közönség kb, ez a hátránya ennek a remek lineupnak. Meglátszott a népen a fáradtság, sokkal kevesebben voltunk Finntrollon, aki a főbanda volt, mint Turisason. A pogó is nehezen alakult ki, de aztán elég szép táncolda lett, természetesen legjobban a Trollhammaren mozgatta meg a népet - ekkor még én is bemerészkedtem. Nagy örömömre játszották a Midnattens Widundert is, ami egyik személyes kedvencem, és már azt hittem, sosem szedik elő a dalt. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de Finntrollék az összes Heidenfest állomáson játszanak két covert, ami általában senkinek sem jön be, én is inkább félrevonultam alatta. Koncert végefelé visszaálltam, aztán már amikor azt hittük, vége lesz és elfelé mentünk, megint belebotlottam Chrisbe, aki mondta, hogy nyugi, még visszajönnek. Így közösen visszamentünk, és nemsoká feltűnt egy Mása, aki velük énekelte a Jaktens Tid-et, mint már pár előző állomáson. Még Chris is föladatta magát a közönséggel a színpadra, így elég szép látvány volt, amikor hárman (mármint Vreth, Masha és Chris) nyomták a showt! :D Ezután jött már tényleg az utolsó dal, ahol eldöntöttem, hogy illene crowdsurfölni, és amikor a pogó épp nem volt nagy, föladattam magam, és szerintem sikerült a crowdsurf-rekordomat,  szerintem vagy 1,5 percig fönt voltam! Köszönöm szépen, srácok :) 

A tömeg megfordult és a kijárat, meg a bárpultok felé, én meg elindultam összekeresni Timit és Hangit. Mi kicsit megpihentünk, aztán eldöntöttük, hogy mehetnénk újra backstagebe, illő lenne Finntrollal és Turisassal is kicsit beszélgetni, fényképezkedni, meg haverkodni. Vagy 15 percet vártunk, mire fölmehettünk, kicsit nem volt meg az összhang a biztonságiak között, de végül följutottunk. A folyosón máris Mása jött szembe, akire inkább rá sem néztem, nehogy szegény lány azt higgye, hogy megint tőle szeretnénk valamit... Beljebb mentük, elmondtuk David-nek (a Heidenfest turnémenedzsere), hogy mit s kit keresünk itt.. Aztán körbenéztük a backstageben, bent beszélgettünk, meg haladtak el mellettünk a zenészek... Aztán konstatáltuk, hogy itt már sok embert nem találunk, így David ajánlására lementünk vissza a bárpulthoz - ilyenkor már max 25-30-an lehettünk nembandatagok a klubban... A lépcsőn lefele pont Mása jött szembe, aki odaszólt, odamosolygott, minden jót kívánt s megölelt. :)

Lent mindjárt szembetalálkoztunk Vreth-tel, meg asszem Finntroll dobossal, akikkel zene nélkül táncoltunk, aztán ajánlásomra Macarénáztunk is. Értitek, én, meg pár metálzenész, macarénázunk. Vrethet lecsesztem, hogy amúg sokkal jobban nézne ki, ha borotválkozna, de ő kitartott amellett, hogy marad így. 

Ezután ismét összeakadtam Chrissel, odamentem hozzá, éppen egy srác fárasztotta őt valamiért Brahm-ssal, szegény Chris bennem kereste valahogy megmentőjét és heves szemforgatásokkal jelezte felém, hogy a gyerek már csöndben lehetne... :D Persze ekkora azért már a legtöbb zenész elég szépen spicces volt. Chrissel beszélgettünk tovább, előszedte belőlem a trollkodós énem, így megkapta, hogy a zene gay, a szinti benne gay, az egész pirate dolog gay. De aranyos volt. Aztán ismét jött egy hirtelen epic ötletem, letetettem vele a sörét (aranyos volt, kérdezés nélkül megtette), és játszottunk vele ilyen kézbecsapkodósat.. (tudjátok, jobbkéz, balkéz, mindkettő, jobb, kettő, mindkettő...) Ő valószínűleg régen játszhatta, mivel először máris elcseszte - így elmutogattam neki szépen lassan, kommentálva, hogy mikor mit kell csinálni. Aztán csak belejöttünk, és faszán toltuk - amíg el nem kezdte úgy csapkodni a kezem, hogy már fájt... :D 

Közben megérkeztek újra Arkonáék, a fúvóshangszeres Vladdal úgy tizedszer is integettünk egymásnak, Masha odajött, megölelgetett, moja druga-nak (barátom) hívott, s kérdésemre elmondta, hogy csak sört ivott... Elég sok sör lehetett, mivel amikor a Finntrollból valaki megpróbálta neki angolul elmagyarázni, hogy ott van pár rajongó, akiket már nem engednek ide a biztonságiak, és menjen oda hozzájuk fényképezkedni, oroszul válaszolt neki... Aztán csak megértették egymást... Amikor Sergey is továbbállt, valahogy oroszul érthetően kifejeztem magam, hogy ne menjeeeeeen, és mosolyogva nyugtatott meg, hogy még nem megy.

Utána beszélgettünk tovább egyéb Alestormos és Finntrollos egyedekkel (Trollmann a Trollfestből pl. már beszédképtelen volt, Chris éppen pár rajongóval Skálmöldöt énekelt), aztán Hanggal leültünk egy padra, Chris me föl az asztalra, és nyomattuk a hülyeségeket. Chris teljesen olyan, mint egy naív kisfiú, abszolút szeretetreméltó. Vreth ott állt mellettünk, kínáltam neki helyet magunk mellett, de visszautasította (valami szőke lánykának akart imponálni, azt hiszem x)... Erre így Chris kis bájosan, hogy... Nekem nem kínáltok helyet? Leülnék én... Hát, mit lehetett tenni, kínáltunk az asztalon ülő Chrisnek helyet, aki atom csillogó szemekkel letelepedett mellénk, s örült a fejének. Vreth pedig a szőke lánnyal befoglalták az asztalt. Aztán jött újra a hülyéskedés, a Finntroll FB-ről már ismert "speak the English" beszólás, meg Vreth nevének gyakorlása... Aztán Chrissel a pörrrrrrrgős RRRRRR gyakorrrrrrrlása, és képzeljétek, sikerrrrrrrrrült neki rendesen kimondani... Aztán elmondtam aggályaimat Chrisnek, hogy nem hiszem, hogy pár óra-nap múlva emlékezni fog rám (már ugye mert aznap vagy 6x megismert), erre mondta, hogy fogadjunk, hogy 100 nap múlva fog rám emlékezni... Hát, erre kíváncsi leszek :P:P Én meg mikor elismételtem, véletlen 100 évet mondtam, de tök aranyosan reagált, hogy freendz for hándrid jiööörsz!!!*.*

Már nagyon dobtak mindenkit kifele, szóval búcsúzkodtunk a zenészektől, de szerencsére, mivel volt passom, maradhattunk, így még pár zenésszel összeismerkedtem, mint pl. az Alestorm ír tagja.

,,-Where you from?

-Ireland.

-Ooooh, Ireland! Take me with yourself to Ireland!

-OK." 

:D :D :D

Ezután már fölkaparták Trollmant is és kiszállingóztunk lassan, ideje volt menni... Megvártuk a lányokkal, amíg kimegy a turnébuszuk a parkolóból, aztán Hang apukája elvitt minket egy Wikinger (véletlen egybeesések) nevű éjjeli gyorskajáldába, ahol megmelegedtünk, meg lenyugtattuk a gyomrunkat... Aztán mentünk utunkra, én a Délibe, ahol már Kálmán haveromék ott voltak, megvártuk a vonatot, fölszálltunk, igyekeztünk nem átaludni az otthoni állomást... Hazaérkeztem, megfürödtem, fölöltöztem, elmentem suliba, és minden visszaállt a régi kerékvágásba... 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vicus.blog.hu/api/trackback/id/tr743324086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása