Beszámoló - Dalriada koncert 2009.10.10.

2009/11/30. - írta: Vitzus

A FEZEN-es Dalriada koncert után - mondanom sem kell - Dalriada-imádatom mégjobban fellelkesült, megvan már az egész diszkográfia, és minden számot imádok. Komáromba ezalatt a turné alatt sem jöttek, de végül sikerült kibuliznom, hogy elmehessek az érsekújvári koncertjükre - ahova társaságom is volt - barátnőm és anyukája. Összekészülődtünk, és elutaztunk Újvárba. Kicsit korán érkeztünk oda, de legalább volt időnk megszokni a környezetet, élvezni a semmittevést. Az addigi kevés vendég után megérkeztek a Dalriadáék is - egyszercsak megláttam őket bejönni az ajtóban - megörültem, ismét, hogy igen, Dalriada koncert lesz:) Pluszba jó látni, hogy teljesen hétköznapi emberként viselkedtek, pedig egy jópáran felnéznek rájuk. :) Egy kis idő - és sok unatkozás után kimentem hozzájuk az épület elé - részben azért, hogy megvegyem az új albumot, részben, hogy hadd beszélgessek már velük. :) Ott ültek kint a turnébuszban, cigiztek, dumáltak. Én meg dumáltam, bár nem cigiztem. :) Közben kezdett az előzenekar, az Ideas. Tőlük pár számot ismertem, és messziről hallottam is őket a balatonnál. Élvezetes volt a koncert, bár túl hangos, és nagyon sok füst volt bent, így a nagy részét kintről hallgattam. Kérésemre eljátszották a Nightwish Nemo-ját is, amivel rajtam kívül még sok embert vonzottak oda a színpadhoz, és sokakat pörgettek fel:)

Átszerelkedés (közben kikunyiztam magamnak egy közös képet Laura+Istvánnal.. =P), ez az amaz... Majd koncert:):):) A színpad ilyen alacsony, kicsi kis valami volt, így pár centire álltunk a tagoktól. A hangzás szerintem nem, mások szerint rossz volt, biztos szerencsés helyen álltunk. Az, hogy Laura hangját néhol (általában) elnyomták a hangszerek, az egy dolog, még elnézhető, az élvezhetőségen szerintem semmit nem rontott. Végül a koncertre olyan 50-60 ember gyűlt össze, igazi kis családias hangulatú buli volt... Remélem a banda is élvezte... Voltak ugrálós, pogózós, headbangelős, együtt éneklős számok, elhangzott nagy örömömre a Védj meg láng 1, a Szondi Két Apródja 1, a Tűzhozó, a Hazatérés és még sok másik is... A pengetőt sajnos nem én kaptam, viszont egy haver példájából tanulva elkértem Tadeusz dobverőjét :P

A koncert után, mikor jöttek ki pakolni, egész kis Dalriador-hadsereg várt rájuk, mindenféle bizniszekkel:D Én vettem még egy Arany-albumos fölsőt, majd elkezdtem autogrammot vadászni. Fogtam a kis Arany-album bookletemet, és jártam körbe a tagokat - miután ugye nagy nehezen Matyival elővarázsoltattam egy filctollat x)

Andrissal sikerült több szót is váltanom - vagyis inkább mondjuk úgy, hogy én áradoztam neki, hogy mennyire hihetetlenül jók, ő meg hallgatta. :P S nagyon szerény volt, nagyon köszönte a dícséreteket, s nagyon közvetlen volt. Laurában szintén kellemeset csalódtam, vele egy nagyon rövidet beszélgettem, és sokkal kedvesebb lány, mint ahogy nekem tűnt. :) Nagyon szeretem mindüket<3

Andrissal készült még egy közös kép is, amin viszont sajnos semmi, de SEMMI nem látszik. De majd ez a hiányosság egyszer úgy is be lesz pótolva:)

Gondolom nem kell magyarázni, a Dalriada iránti rajongásom azóta is töretlen, azt hiszem, elfoglalták a Top 1, legjobban szeretett, legtöbbet halgatott banda posztját:) Külföldi viszonylatban is. (Persze a Nightwish az örök top 1, de ez két külön téma:) )

 

Alig várom a következő Dalriada-bulit!!!:) Remélem mihamarabb ismét jönnek felénk...:)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vicus.blog.hu/api/trackback/id/tr601564851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ஐஐHannaஐஐ 2009.11.30. 21:23:36

A finn folk metallal hogy állsz? :) Korpiklaani? Moonsorrow?

Vitzus · http://vicus.blog.hu 2009.11.30. 21:28:43

Yarrrrrrrr!:D Finn folkmetálba nagyon beletrafáltál:) A Korpiklaanit nagyon imádom, szintén egész diszkográfiás banda (akiknek megvan egész dgráfiája azokat szeretem általában nagyon - NW, WT, Korpi, SA, meg Epica meg... mindegy... :D) Láttam őket Rockmaratonon, írtam is róluk jó sokat RM-es postban.. Náluk nagyobb bulit senki nem csinál..
Moonsorrowtól olyan 5-6 számot ismerek, azokat nagyon szeretem is, jó zenét csinálnak.
Ensiferum diszkográfiát a napokban kaptam meg bnőmtől, eléggé tetszik:):)

Ezenkívül Eluveitie, amit még nem soroltam fel, és szeretek... :D

ஐஐHannaஐஐ 2009.11.30. 23:30:48

Eluveitie, imádom azt is! De az előző kettőt azért jobban (Korpiklaani, Moonsorrow), már ami a finn folk metalt illeti! Beer beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer, meg Vodka, woooow :D Budapesten, mikor Réka barátnőmnél nyaraltam egy hetet, csomót hallgattuk a Korpiklaanit, és a Moonsorrow-ot is!
süti beállítások módosítása