Amikor kiderül, hogy a kaját nemcsak kettőtöknek, hanem az anyósapósjelöltnek is készíted, és így hirtelen felelősség, na az egy olyan érzés, amire nem lehet felkészülni. Amikor viszont tényleg ízletesre sikerül, és mindketten megdicsérik, na arra sem nagyon :') Nyilván van bennem egy azért…

Vajon mikor hagy alább az abból eredő szorongás, hogy tök irreális, hogy egy kívül is belül is ennyire szép ember ...velem van?! Tökre nem érdemlem meg, és képtelen vagyok nem önszabotálni, mert annyira hihetetlen az egész. Majd leveszi a szemüvegét és feleszmél és paff.